Debrecen-ZTE FC: Volt, akinek tetszett
A labdarúgó NB I-ben az 5. fordulóban elmaradt Debrecen-ZTE FC találkozót vasárnap este játszották le. A találkozó gólfesztivált hozott, aminek a hazai és a semleges szurkolók örültek, hiszen a találkozót a Loki együttese 5-3-ra megnyerte.
Nagy lendülettel kezdtek, és előnyhöz is juttak. Nem is akármekkorához, hiszen rövid idő alatt már 3-0-ra vezettek. Aztán jött a ZTE, felzárkózott 4-3-ra, de végül az 5-3-as első félidei állás lett a végeredmény is.
- Meglehetősen mély volt a talaj, de nemcsak nekünk, hanem az ellenlábasnak is - kezdte kritikusan Máté Péter, a zalaiak játékosa. - Sajnos nagyon gyorsan gólt, gólokat kaptunk. Azt tudtuk, hogy gyors csapat a Loki, mégis követtünk el olyan hibákat, amelyekkel felkínáltuk a lehetőséget. Elég sokszor mögénk kerültek. Csak egyetlen magyarázatot tudok erre, gyakran kettő az egy ellen kellett védekeznünk a lendületes hazaiak ellen. Igaz, volt amikor helyezkedési hibát is követtünk el. A nagyobb baj az, hogy a bakik száma meglehetősen sok volt, így aztán 41 perc alatt 5 gólt kaptunk. Az egész azért fájó, mert ha idegenben tudunk három gólt rúgni, akkor illene pontot szerezni. Ez most nem lett igaz. Még egy mérkőzés vár ránk a héten. Szerdán 13 órakor a Ligakupában a Kaposvár gárdáját fogadjuk. Mindenképpen nyernünk kell ahhoz, hogy esélyünk maradjon a továbbjutásra.
|
Ha a kék-fehérek továbblépést jelentő elképzelése nem realizálódik, az nagy valószínűséggel nem a holnapi mérkőzés miatt következik be - bár ezt is meg kell még nyerni - hanem a paksi gyenge játék és a 3-0-ás vereség miatt. Érthetetlen volt, hogy miért azzal voltak elfoglalva a Tököliék elleni meccsen a zalaiak, hogy majd a hét végén Debrecenben megmutatják, nem érdekes, hogy kikapnak. Lehet, hogy a vereség belefért volna a forgatókönyvbe, de nagyon visszafogottan futballozott a csapat jelentős része. Bármennyire is ígérték, de nem tudtak kellőképpen felpörögni a debreceniek otthonában. A védekezés régen látott szellős volt, nagyon sok hibával. A középpályások sem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, amit az elmúlt hetekben. Horváth I. Andrásnak ugyan volt egy gólpassza, de sokkal több jó megoldást ő sem mondhat el magáról. Marian Sluka az előző hetek nagyszerű produkciója után ezúttal csak árnyéka volt önmagának, még úgy is, hogy kiharcolt egy 11-est. Magasföldi József játéka pedig megfejthetetlen, rendkívül technikás, remekül rúg, amit néha-néha megvillant, aztán mintha nem is ő lenne, olyan gyenge megoldásokat választ. A képességei alapján sokkal többre hivatott. A csapatból talán csak Rudnevst lehetett dicsérni, aki gólt rúgott és így a góllövőlista egyszemélyes vezetője lett 11 találattal az NB I-ben.
Címkék: ZTE FC, NB I, Debrecen
- nemethrobi@gmail.com |
- 2009 12 2 |
- 13:51
Kit érdekel a Liga Kupa???
Én általában kritikusan szemlélem a csapatom meccseit, de érthetetlen az újságíró véleménye.
Szerintem egyáltalán nem játszottunk rossz meccset. A védekezés rossz volt, de a középpályánk egyáltalán nem volt olyan gyenge, ahogy írja. Három gólt lőttünk idegenben a legerősebb magyar csapatnak, aki BL résztvevő volt. A 4. helyen telelünk, Kupában a 4 között vagyunk, mi kell még?
Amikor tényleg gyengék voltunk, a ZH sokszor kezesbáránykánt bánt a csapattal és főleg a ZTE vezetéssel. Most, amikor végre jók vagyunk, akkor pedig az érthetetlen kritika?
Miért?



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.