Elsőre nem is volt rossz
Zalaegerszeg - Sikeres bemutatkozáson jutott túl a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata, s nemcsak az eredmény miatt mondható el mindez, hanem azért is, mert jó benyomást keltettek elsőre az új szerzemények is.
A ZTE FC együttese szombaton változatos és izgalmas találkozón győzött 2-1-re a Paks ellen, ráadásul úgy, hogy közben több hazai helyzet is kimaradt és a mérkőzés hősévé avanzsált Rudnevs még két kapufát is elért. A lett támadót a találkozó után egy rövid értékelésre kértük, annál is inkább, mert láthatóan nagyon élvezte a játékot.
- Nagyon kemény mérkőzésen jutottunk túl, hiszen az ellenfél is jól játszott, támadó szellemben - mondta Artjoms Rudnevs, aki természetesen gólt is lőtt. - Örülök a találatomnak, bár azt sajnálom, hogy a két kapufa közül egyik sem befelé pattant. Jó lenne ugyanígy folytatni, bár tudom, hogy a következő ellenfelünk, az FTC Magyarország egyik leghíresebb és legnépszerűbb csapata. Kemény csata vár ránk, ám úgy érzem, a mi gárdánk mérkőzésről mérkőzésre jobb lesz...
A légiós csatártársa, Balázs Zsolt előbb hibázott, majd korrigált : a kihagyott tizenegyes után gólt fejelt.
- Általában a kapust szoktam figyelni, elmozdul-e, s most nem igazán éreztem merre fog vetődni - elevenítette fel a balszerencsés pillanatot Balázs Zsolt. - Nagyon a sarokra próbáltam célozni, de a kitámasztó lábam megcsúszott, kibillentem az egyensúlyomból és lőttem fölé a labdát. Később viszont nagyon jól érkezett Kocsárdi labdája és két védő közé belépve sikerült őket megelőznöm. Örülök a gólomnak, hiszen más lett volna úgy lejönni a pályáról, hogy az marad meg az emberekben: kihagytam egy tizenegyest...
Amúgy zalai részről a játék biztató volt és jó benyomást keltett a három új szerzemény, Leon Panikvar, Nenad Todorovic és Djordje Kamber is. Természetesen egy mérkőzésből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, de bízzunk benne, hogy a jövőben is igazolják: érdemes volt őket (is) idehozni. Artjoms Rudnevs nagyon élt a pályán, és szerinte csapata meccsről meccsre jobb lesz.
A Paks együttese a második félidőben időszakonként fölényben is futballozott, ám összességében többet lehetett volna várni tőle. A nyáron leigazolták Lisztes Krisztiánt, akit nem kell bemutatni idehaza, de a korábbi klasszis szürkén, észrevétlenül játszott...
Címkék: ZTE FC, NB I, foci, Paks, labdarúgó



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.