2009. 07. 27.
A jó kezdés most már adott (képgalériával)
Zalaegerszeg - Győzelemmel és talán még a vártnál is biztatóbb játékkal nyerte meg első találkozóját a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata a 2009-2010. évi bajnokság nyitányán. A kék-fehérek lendületes futballal 2-1-ra győztek a Paks ellen.
A bajnoki nyitány mindig magában hordozza az újrakezdés izgalmát, hiszen a nyári tabula rasa után mindenki tiszta lappal indul az új pontvadászatban. A ZTE FC együttesében Nenad Todorovic, Djordje Kamber és Leon Panikvár is első alkalommal húzott egerszegi mezt bajnoki találkozón. Csank János, a zalaiak szakvezetője óvatosnak tűnt a találkozó előtt, mert mint mondta, keveset készült együtt a keret, hiszen még az utolsó pillanatban is érkeztek játékosok hozzájuk.
Artjom Rudnevs (fehérben) lendületben. A paksiak nehezen tartották a alaiak lett támadóját, aki gólja mellett két kapufát is elért
Fotó: Katona Tibor
TOVÁBBI KÉPEKÉRT KLIKK A FOTÓRA!
Ehhez képest a ZTE FC csapatán igazából semmiféle feszültség nem látszott. Szép támadások futottak a pályán és ha jobban odafigyelnek a zalaiak, akár már két góllal is vezethettek volna az első tíz perc után. Előbb Rudnevs hibázott ziccerben, majd Máté helyzetfelismerése (a paksi kapus elhagyta őrhelyét) okozott riadalmat paksi oldalon, a zalai középpályás 30 méteres emelése csak centikkel suhant el a kapufa mellett. A fertályóra végéig viszont nem húzták ki kapott gól nélkül a vendégek. A 15. percben Sluka indítását Balázs Zs. fejjel készítette le Rudnevsnek, aki 12 méterről, kissé jobbról a hosszú sarokba lőtt, 1-0. A szép gól méginkább meghozta a zalaiak támadókedvét, a lett csatárt nehezen tartották a vendégek, így a 30. percben Máté átadsából lépett ki, Szabó J. a 16-os vonalánál, de még azonkívül buktatta, Kassai játékvezető viszont 11-est ítélt. Talán a reklamáló paksiak is megzavarták Balázs Zsoltot, ugyanis a büntetőt a fiatal csatár csúnyán fölé lőtte. Később sem kellett unatkozni, így a 42. percben Rudnevs próbálkozása elkerülte a kaput, azonban Kocsárdi még az alapvonal előtt megmentette a labdát, középre kanalazta, s az imént hibázó Balázs Zs. két védőt megelőzve fejelt 5 méterről a kapuba 2-0.
A szünetben ünnepélyes aktusra került sor, hiszen ekkor köszöntötték a ZTE FC U19-es csapatát, amely a legutóbbi kiemelt ifjúsági bajnokságban ezüstérmet szerzett. A Bán István edzette ifjak a közönség és a klub vezetőinek gratulációit is begyűjthették.
Fordulás után az elemében lévő Rudnevs ballábas kapáslövése csattant a kapufán - persze a taps nem maradt el a közönség részéről. Az addig csak hellye-közzel támadó Paks egyre inkább veszélyeztetett és tíz percnyi játék után egyértelmű fölénybe került. A vendégek szépen adogatva, pontos passzokkal jutottak előre, viszont a ZTE védelme nem ingott meg. A fiatal Kovács határozottsága mindenképpen sokat jelentett, ám Todorovic és Panikvar is jó benyomást keltett. Kocsárdi ezen a napon a támadásokat is hatékonyan segítette, bár ezek egyre elmaradtak. Illetve jöttek a kontrák és Rudnevs ebben is állandó veszélyt jelentett. A Paks viszont így is szorongatott, a reklamálás mellett Tököli a játékra is figyelt, kétszer is veszélyesen lőtt. A 64. percben aztán Éger maradt üresen középen, de 8 méteres bombáját Vlaszák immár bravúrral ütötte ki. Izgalmas volt a találkozó, hát még onnantól, hogy a 78. percben szépített a Paks. Ekkor Tököli bal oldali cselei után adott a kapu elé, Panikvar mintha kivárt volna a közbeavatkozással (Csank János később elmondta: igazából Vlaszákkal nem értették meg egymást), Böde eszmélt hamarabb és három méterről a kapuba lőtt, 2-1. Teljesen nyílt lett a mérkőzés, a Paks játékában benne volt az egyenlítés lehetősége, miközben a ZTE remek támadásokat is vezetett. A végén Rudnevs még egy kapufát lőtt, s ez lehetett volna a mérkőzés slusszpoénja is, ha bemegy. Ettől függetlenül sem unatkoztak a nézők, a ZTE FC sikeres bemutatkozásán túl játékával sem okozott calódást. A Paks is bizonyította: támadni ők is tudnak, ám még nem eléggé hatékonyan.
Csank János: Tartottam a mérkőzéstől, hiszen mi jóval később álltunk össze, mint mai ellenfelünk, így a Paks sokszor szépen játszotta meg a labdákat a középpályán. Azonban a játékunkban megvolt a lendület, a fordulópontokat megúsztuk, hiszen a kihagyott tizenegyes után Balázs gyorsan javított. A második félidőben a Paks olykor fölénybe került, de nyertünk és ez volt a fontos.
Gellei Imre: Küzdelmes, rakkolós mérkőzés volt, a ZTE FC az első félidőben jobban játszott és a párharcokat is megnyerte. Mentünk az eredmény után, voltak helyzeteink. Összességében ma a ZTE a helyzetek alapján megérdemelten nyert.
Jegyzőkönyv ZTE FC-Paksi FC 2-1 (1-1) Zalaegerszeg, 4410 néző. Jv.: Kassai (Erős, Vámos).
ZTE FC: Vlaszák 6 - Kocsárdi 7, Kovács G. 7, Todorovic 6, Panikvar 6 - Sluka 6 (Horváth I. A.-, 64. p.), Kamber 6, Máté 6, Illés 6 (Magasföldi 6, 58. p.)- Rudnevs 8, Balázs Zs. 6 (Szalai -, 83. p.). Vezetőedző: Csank János.
Paks: Csernyánszki 5 - Nikolov 5, Éger 6, Szabó J. 5 (Heffler -, 78. p.), Pintér 5 - Horváth L. 5 (Böde 6, 46. p.), Zováth 6 - Kiss 6, Lisztes 5, Báló 5 (Sipeki 6, 46. p.) - Tököli 6. Vezetőedző: Gellei Imre.
Gólszerzők: Rudnevs a 15., Balázs Zs. a 42., illetve Böde a 78. percben.
Sárga lap: Todorovic a 21., Panikvar a 33., Rudnevs a 85., Kamber a 91, illetve Éger a 19., Szabó J. a 30., Pintér az 54., Nikolov a 70. percben.
Címkék: ZTE FC, NB I, foci, meccs, nyer, Paks, eredmény, gól



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.