Sűrű hetük lesz a zetéseknek
Zalaegerszeg - Sűrű program vár a héten a ZTE FC labdarúgócsapatára, hiszen két sorozat is megkezdődik számára. Szerdán a Ligakupa-, szombaton pedig a bajnoki nyitány következik idehaza, ma délután pedig Zalaapátiban (17.00) a Hévízzel játszik felkészülési találkozót a gárda.
Kezdjük is az utóbbi találkozóval, hiszen eredetileg ezt a mérkőzést Zalaegerszegen rendezték volna. A tegnapi nap során mégis úgy döntöttek, hogy kímélendő a ZTE-stadion gyepét (a keddi, a szerdai és a szombati terhelés sok lett volna a játéktérnek), a Hévíz elleni mérkőzést Zalaapátiban rendezik. A kék-fehérek nagy valószínűség szerint vegyes csapattal, vagyis az NB II-es keret tagjaival kiegészülve lépnek pályára, hiszen szerdán a Ligakupában az FC Fehérvárt fogadják. Csank János vezetőedzőnek amúgy is akadnak gondjai, hiszen az FTC szombatra tervezett centenáriumi tornája a vihar miatt félbeszakadt, így a keret számára elmaradt a meccsterhelés. A felkészülés menete ennek ismeretében megváltozott, a mai és a szerdai találkozónak pedig talán az eredetinél is fontosabb szerep juthat.
Az NB II-be feljutott Hévíz csapata még nem jelentette be új játékos leigazolását. Mint Radics Ferenc ügyvezető érdeklődésünkre elmondta: próbajátékosok vannak náluk - például a ZTE-ben is szerepelt Rácz István -, ám döntés még nem született. A tervek szerint 2-3 poszton erősítik meg Glázer Róbert vezetőedző együttesét. A csapatot, mely túljutott már két edzőmérkőzésen. Előbb a román első ligás Arges Pitestivel játszott Sopronban 3-3-as döntetlent (a zalaiak gólszerzői: Covic 2, Horváth Gy.). A Hévíz már vezetett 2-0-ra, de 3-2-re fordított az ellenfél, viszont a zalaiaké volt az utolsó szó és így lett döntetlen a végeredmény. Ezt követte a Veszprém elleni 1-1-es találkozó (a gólszerző Horváth Gyula volt) és a kemény edzések tükrében a látottakkal elégedett lehet a szakmai stáb. A héten egyébként a Hévíz is három mérkőzést játszik: a mai, ZTE elleni találkozó után csütörtökön (18.00) szintén Zalaapátiban az NB III-as NTE 1866-tal találkozik, majd szombaton testvértelepülési kapcsolatának köszönhetően a horvátországi Cazma együttesével méri össze erejét déli szomszédunknál.
Címkék: ZTE FC, csank jános, ligakupa



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.