Villám és torna az Albert-stadionban: a vihar miatt lefújták a ZTE meccsét (frissítve)
Budapest - Idő előtt véget ért az Üllői úti háromcsapatos futball felkészülési torna: a 25. percben lefújták a Ferencváros-ZTE meccset, és a többi találkozót sem rendezik meg.
A háromcsapatos, 45 percesre tervezett villámmeccsekből álló tornára a Sheffield United mellett a Zalaegerszeg érkezett a Ferencvároshoz az Albert -stadionba. Nos, a nyitókörben éppen ZTE-Fradi összecsapást rendeztek, de csak 25 percig, mert ekkor a rossz időjárási viszonyok miatt a játékvezető beszüntette a küzdelmet. A szervezők úgy döntöttek, a többi találkozóra sem kerül sor az egész országon végigsöprő orkánszerű széllel, sűrű villámlással és a jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar miatt.
A pályáról az öltözőbe futva menekülő játékosok és szakmai stábok, gyorsan zuhanyozni is kezdhettek, mert bejelentették, hogy a tornát félbeszakítják és egy későbbi időpontban rendezik meg.
A lefújáskor a FTC-ZTE meccs 0-0-ra állt 25 percnyi játék (?) után. Kocsárdi Gergely a zalaiak tapasztalt védője: Éppen szembe fújt velünk a viharos szél és a szakadó eső úgy csapódott a szemünkbe, hogy gyakran szinte semmit sem láttunk. Így nem lehet focizni, ezért érthető, hogy lefújta a találkozót, Arany Tamás játékvezető. Ezt követően született meg az a döntés, hogy később rendezik meg a tornát.
A futballról nem is lehetett beszélni az azért kiderült, hogy a brazil Santos nem lesz a Zete labdarúgó. Technikás, de összességében nem nyerte el a szakmai stáb tetszését ezért a fővárosból már vissza sem tért Zalaegerszegre. A szerb védő, Todorovic Nenad a rövid idő alatt biztatóan mozgott. Az ő ügyében később születik majd döntés, együtt edz a csapattal.
A Fradi csapatában játszott az a Ferenczi István, aki futballozott a Zetében is.
- Ebből a mérkőzés részletecskéből nem sok tapasztalatot lehet levonni - kezdte a gólerős támadó. - Annyi biztos, több helyzetünk volt mint egykori csapatom játékosainak. Igaz az orkán erejű szél bennünket segített. Egyébként ma is elég gyakran elmegyek Egerszegre, vannak ott barátaim és a Zetére is mindig szívesen gondolok, hiszen szép időszakot töltöttem a kék-fehéreknél. Mostanában szinte mindenhol nagy a mozgás, de Vlaszák és Kocsárdi a csapattársam volt az akkori együttesben. Szinte biztosra veszem, hogy mind a két oldalon lesz még néhány változás a keretekben. Hozzánk, a hírek szerint visszajön Rósa Dénes, de a most először játszó csatártárs, Mamics is jó felépítésű, ügyes labdarúgó. Annak meg kifejezetten örülök, hogy az első fordulóra kisorsolt Haladás elleni meccset el tudtuk halasztani. Így nem idegenben, hanem várhatóan nagyszámú közönség előtt hazai környezetben éppen a Zete ellen kezdünk majd az NB I-ben a bajnokság második körében.
Ferenczi István örül, hogy hazai pályán kezdenek majd a bajnokság második körébenNagy Ferenc a ZTE FC első ember Waltner Róbert távozása után azt mondta, hogy egy meghatározó tudású, gólerős támadót mdenképpen szerződtetnek. Most már biztos, hogy ez a csatár nem a brazil Santos lesz, de nem mondtak le a tervről, van még néhány kiszelmeltjük a zalaiaknak.
Információ: Zalai Hírlap, Bóbics László
Címkék: zte, futball, FTC. Albert-stadion



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.