2009. 07. 07. Tegnap munkához látott ZTE FC II. és a Hévíz FC csapata is
Elkezdte a második vonal
Zalaegerszeg, Hévíz (bl) - Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő ZTE II. és az újonc Hévíz FC együttese is megkezdte a felkészülést a szezonra.
Egerszegen Kereki Zoltán az utánpótás szakág igazgatója és Bán István kettős irányítja majd a munkát.
A gárdából, Zsömlye, Ferkó, Borsos, Miszori, Sági G., Bozsik, Sámson, és Palkó is távozik.
Ehhez Kereki Zoltán ennyit fűzött hozzá: Elmondtuk a labdarúgóknak, hogy csak azok maradhatnak a keretben akik szerintünk oda kerülhetnek az első csapat keretéhez
Az eddigi érkezők: Szücs (Salgótarján), Legoza (Sopron), Barna (MTK). Az utánpótlás csapatából Kocsis, Kámán és Balogh után, Markek, Turcsik, Keszei, Vittman, Sági A., Tróbert, Polareczki és Mátyás is az NB II-es keretnél folytatja.
A játékosállományban még várható változás. A felsoroltak mellett a tavalyi keretből is maradtak jó páran.
- Elsősorban a képzésen lesz a hangsúly és ezt követi az eredményesség. Bán István kollégámmal szeretnénk minél több NB I-s labdarúgót nevelni - mondta Kereki Zoltán.
A csapat vasárnap mutatkozik be Teskándon a hagyományos tornán.
Hévízen a keret magjának egybentartása volt a legfontosabb feladat. Mint Radics Ferenc ügyvezetőigazgató elmondta ez sikert. Lukácsa távozása még kérdéses. Új emberek érkezése napokon belül eldőlhet. Várhatóan 3-4 labdarúgót igazolnak. Glázer Róbert irányításával tegnap ők is elkezdték a felkészülést. Az első előkészületi találkozót szombaton Zalaapátiban játszák. A program szerint 10.30 órától a Celldömölk lesz a vendég.
Címkék: futball, Hévíz FC, ZTE FC II



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























