A ZTE FC túl van az első mérkőzésen
Heiligenkreuz - Idei első előkészületi mérkőzését játszotta pénteken a ZTE FC. Az osztrák település futballpályán az FC Moszkva II. volt a zalaiak ellenfele, akire 2-0-as vereséget mértek a kék-fehérek.
A zalaik keret a vártnál valamivel jobban megváltozott, hiszen az utóbbi napokban két alapembernek számító focista, Waltner Róbert és Sorin Botis is távozott. Az előkészületi találkozón az új emberek közül Kamber, Bogonuvic - velük már 4-4- évre szerződést kötöttek - a lett csatár, Butrisk és a két szlovén védő, Ostojic és Parikvor utazott Egerszegről a csapattal Heiligenkreuzba. A keretből Pavicevic a derekát fajdalja, Miljatovicsnak meg a bokája fájt a héten, így több tréninget kihagytak.
A ZTE FC csapata: Vlaszák (Sipos, Pogacsics) Kocsárdi (Kovács G.), Bogunovic (Marinsek), Ostojic, Parikvar, Sluka (Alomerovic), Máté, Kamber (Horváth II. A.), Illés (Petneházi) Butriks, Balázs Zs.
Az egerszegieknél az osztrák településen játékra jelentkezett még Ivan Marinsek, aki a horvát másodosztályban futballozott. A csatár próbajátékra érkezett. A ZTE 2-0-ra nyert, a gólokat Illés és Balázs Zs. szerezte.
A napokban érteztek új fiúk, de a kék-fehérek úgy gondolják addig nem érdemes a nevekkel dobálózni amig a szakmai stáb nem mond véleményt. Ezt követően vagy távozás, vagy tárgyalás lesz a dolog vége.
Címkék: ZTE FC, Heiligenkreuz, Moszkva II.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.