2009. 06. 13.
Akadnak még izgalmak
Zalaegerszeg - Véget ér a 2008/2009. évi labdraúgószezon, hiszen a korábban zárult élvonalbeli küzdelmek után a hét végén az alsóbb osztályokban is befejeződik a pontvadászat. Zalai szempontból izgalmas két nap várható - az NB II-től kezdve az NB III-on át a megyei bajnokságig bezárólag.
Az NB II Nyugati-csoportjában a ZTE FC II. együttese szombaton 18 órától a ZTE-stadionban fogadja az élvonalbeli feljutásra még matematikai eséllyel bíró Pécsi MFC-t. A ZTE II. csapata a 10. helynél már nem eshet hátrább, mégis, Dobos Sándor vezetőedző arról beszélt, hogy van tétje számukra is a találkozónak.
- Az utolsó két mérkőzésünk csalódást keltett, amit mindenféleképpen szeretnénk feledtetni - mondta a zalaiak szakvezetője. - Ez a két találkozó nem azt az arcunkat mutatta, mint amit az azt megelőző huszonhét fordulóban láthattak tőlünk. Mindent megteszünk a sikeres zárásért, de persze tudjuk, hogy nagyon erős ellenféllel kell szembenéznünk. A PMFC még elvileg feljuthat, ám hogy esélye legyen rá, mind a három pontot meg kellene szereznie előlünk. Harcos csapatot akarunk kiállítani, s visszajátszók ugyan most nem állnak rendelkezésre, de visszatérnek hozzánk azok az ifjúsági játékosok, akikre az elmúlt fordulókban nem számíthattam. Jó játékkal akarunk kirukkolni, s akkor az eredménytől függetlenül is elégedettek lennénk.
Az NB III-ban a Bakony-csoport bajnoka, a Hévíz együttese vasárnap 17 órától az Ajka-Padragkút vendége lesz. A zalaiak szinte biztos, hogy mindent kiadnak magukból, s fogadkoznak is. Egyrészt, hogy meglegyen számukra a 100. bajnoki gól (jelenleg 96-nál tartanak), másrészt azt a bravúrt is el szeretnék érni, hogy veretlenül zárják a teljes bajnoki idényt. A Femat-Csesztreg szintén vasárnap lép pályára, a Büki TK csapatát fogadja 17 órától. A zalaiak a hatodik helyet szerezték meg a bajnokságban, amit Fentős Pál edző is úgy értékelt, hogy egy községi csapattól a 16-os csoportban igenis nagyszerű eredmény. Minthogy a Bük még érintett lehet a kiesésben, Fentős Pál elmondta: mindenképpen a tisztességet tartják szem előtt, vagyis, nyerni akarnak és érvényesíteni a papírformát, nehogy szó érje a ház elejét bárki részéről is.
A Dráva-csoportban a harmadik helyre kapaszkodott fel az NTE 1866 csapata és a záróforduló után is ott akar most már maradni! A kanizsaiak vasárnap 17 órától fogadják a Marcalit, Visnovics László együttesének pedig egyetlen célja lehet: nyerni! A kanizsai vasutasokkal azonos pontszámmal (55) álló Szekszárd ugyanis kanizsai siker esetén semmiképpen nem előzhetné meg az NTE-t, hiszen a több győzelem áll a vasutasok neve mellett. Remélik, hogy nagyon sok néző biztatja majd őket ebben a csatában, hiszen a harmadik vonalban érmet nyerni az NTE számára óriási sikert jelentene.
A megyei bajnokság mindkét osztályában eldőlt a bajnoki cím sorsa. Az I. osztályban a Kentaur Andráshida győzött, második lett a Gránit Gyógyfürdő Zalakaros, a harmadik helyezésért viszont a Z. Tungsram-Becsali és a Zalalövő még versenyt fut. A kiesés szempontjából ugyancsak akadnak nyitott kérdések. A Letenye utolsó lett, viszont ha az Andráshida nem indul az NB III-ban, a Zalaszentiván-Galambok találkozó még érdekes lehet, mert akkor plusz egy kieső lehet az osztályból, s ráadásul e két csapat között dőlhet el a 14. és a 15. helyezés sorsa. Kugler László, az Andráshida elnöke érdeklődésünkre elmondta: elkezdődtek a beszélgetések arról, hogy megteremtsék a feltételeit az ismételt NB III-as szereplésnek, vagyis szeretnének indulni, ha erre lehetőség nyílik.
A II. osztály Északi-csoportjában a Ságod nyert, a 2. és a 3. helyezés pedig az Egervár és a Vonyarcvashegy között dől el. A Déli-csoportban a Lenti TE nyert, amely szombaton 19.30-tól fogadja a Gutorföldét. Ez lesz az első villanyfényes találkozó a határ menti városban, ahol sor kerül az éremátadásra is.
Címkék: zala, labdarúgás, nb III, nb II



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.