Távozik a ZTE FC ifjú védője
Zalaegerszeg/Egervár - Sikeres bajnokságot tudhat maga mögött a ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapata - hangsúlyozta idényzáró összejövetelen Nagy Ferenc, a klub elnöke, aki azt is tudatta, hogy Varga Róbert elhagyja a zalai gárdát.
A keddi összejövetelen nem tértek ki rá, de időközben már megkezdődtek a klubnál a jövőről szóló tárgyalások is. Több játékosnak lejár a szerződése (Tóth Zoltán, Waltner, Kocsárdi, Sorin Botis, Matej Miljatovic), vagy a kölcsönadása (Hajdu Norbert), s mint a névsorból is kitűnik, alapemberek vannak közöttük.
Csank János vezetésével sikeres bajnokságot zártak a fiúk
Fotó: Katona Tibor
Érdeklődésünkre Nagy Ferenc konkrétumokat még nem mondott a keretről, de kiderült, egy biztos távozó már van: a Győrből kölcsönzött fiatal védőt, Varga Róbertet klubja eladta az FC Fehérvárnak, így a fiatal védő elhagyja a zalai gárdát.
Az idényzárón az is elhangzott, hogy Csank Jánossal szintén hosszabbítani szeretnének az egerszegiek s ez a szándék a mostani szereplés után alighanem nem is lep meg senkit.
Címkék: ZTE FC, foci, csank jános, varga róbert, nagy ferenc



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.