NB I.: presztízs tekintetében párját ritkítja a bajnokságban a Haladás-Zete
Szezonzáró rangadó
Zalaegerszeg - Ma, a 30. forduló maradék hét meccsével lezárul a hazai labdarúgó élvonal 2008-2009-es szezonja. A találkozók között alig akad téttel bíró; viszont egy sincs, mely presztízsét tekintve a ma esti (19 óra) Haladás-ZTE FC nyomába érhetne.
A labdarúgó NB I utolsó fordulójában a ZTE FC együttese a szomszédvár Haladás vendége lesz ma 19 órakor a Rohonci úti stadionban. Presztízsmeccs lesz a javából, még akkor is, ha a két csapat helyezésén az eredmény már nem változtathat: a vasiak a bronzérmet érő harmadik, a zalaiak pedig a negyedik helyen zárják a szezont.
A ZTE együttesében továbbra sem játszhat Tóth Zoltán, aki térdszalagműtét után majd a nyáron tudja csak elkezdeni a tréningeket a többiekkel, addig speciális munkát végez. Varga Róbert homlokcsontrepedése mellett túl van egy műtéten is, őt sérvvel operálták. Waltnernek pedig combizomsérülése van, a héten szinte nem is tudott edzeni, így kérdéses a játéka.
- Kiemelt fontosságú mérkőzés, legalábbis a presztízse miatt - kezdte Csank János, a zalaiak vezetőedzője. - Egy ZTE-Haladás találkozó Nyugat-Magyarországon olyan, mint a fővárosban a Fradi- Újpest, ilyenkor - ahogy a pályák környékén mondani szokták - a halottak is feltámadnak, és mindenki a maximumot próbálja nyújtani. Az ismert, hogy a Haladás a harmadik helyen zárt, mi pedig a negyediken, de a várható parázs hangulaton, azt hiszem, ez túl sokat nem változtat. Szinte biztosra veszem, hogy nagyszámú közönség előtt lépünk majd pályára. Jó csapata van a vasiaknak, vannak olyan labdarúgóik, akik képesek eldönteni a találkozót, de igaz ez ránk is. Azt sem mondanám, hogy idegenbe megyünk, mert biztos, hogy nagyon sokan elkísérnek bennünket Szombathelyre. Ez kell, hogy motiválja a társaságot, mert pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni a szezont záró összecsapáson. Bizakodó vagyok, s ezt arra alapozom, hogy a tavasszal volt több olyan mérkőzésünk, jó félidőnk is, amelyek alapján bárkivel, bárhol fel tudjuk venni a versenyt. Ha hasonlót nyújtunk most is, akkor megvalósíthatók az elképzeléseink.
A ZTE várható kezdőcsapata: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Szamosi - Sluka, Horváth I. A., Illés, Hajdu - Rudnevs, Balázs Zs.
Címkék: foci, zte, NB I., haladás



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.