Nem sok hiányzott
Zalaegerszeg - Noha a ZTE FC szurkolói sokféleképpen értékelték csapatuk szombat esti, Siófok elleni, 5-3-as győzelmét, egy valamiben mindenki egyetérthetett: láttak nyolc gólt, ami önmagában garantálta a találkozó mozgalmasságát.
A siker ellenére most már bizonyos, hogy a ZTE FC a negyedik helyen végez a bajnokságban, hiszen a harmadik pozíciót birtokló Haladás 4 pont előnnyel várja az utolsó fordulót, amiben éppen a zalaiakat fogadja. A találkozó utáni sajtótájékoztatóra eleve rányomta a bélyegét az a tény, hogy a siker ellenére az utolsó fordulóban a presztízsen kívül már nem marad tét. Tegyük hozzá: a ZTEFC Csank János vezetésével nagy utat tett meg, hiszen a 13. helyről indulva jutott el addig, hogy szinte a végéig harcban volt a bronzéremért. Mégis, hol ment el az esély a dobogóra? - kérdeztük Csank Jánost.
- Elsősorban az őszi szereplés az oka, de lehetett volna 3-4 ponttal többet gyűjtenünk tavaszal is - mondta a tréner. - A Paks elleni döntetlennél (ami lehetett volna győzelem) és a kecskeméti vereségünk alkalmával (ahol viszont az iksz volt benne a játékunkban) találhatunk ilyen pontokat.
Szó esett persze a Siófok elleni találkozóról is, melyen Waltner Róbert teljesítménye osztotta meg a szurkolókat. A támadó kétszer is öncélúnak bizonyult, s ezért egyszerűen kifütyülte a nézősereg egy része. Ám volt, aki megvédte, mondván, eddig nagyon sokat tett a csapatért, s most egy rossz meccs belefért. De mi is történt tulajdonképpen?
- Először is nagyon megzavarodtam annál a két esetnél, amikor tényleg passzolnom kellett volna a társaknak, de nagyon ideges voltam ezen a mérkőzésen - ismerte el maga az érintett, Waltner Róbert, amikor arra kértük, adjon választ mindenre. - Tudom, hogy furcsán hangzik ez egy rutinos labdarúgótól, de nem is láttam a többieket, annyira a gólszerzésre koncentráltam. Rosszul döntöttem, ám higgyék el, tanultam a hibákból. A közönség reakciója viszont talán kissé erős volt, hiszen sokat tettem ezért a csapatért a korábbiakban. Sőt, ezen a találkozón is bizonyítottam, hogy gólpasszt is adok, ha kell, de később tényleg rossz döntéseket hoztam.
Egyébként a társasak reakciója is érdekesnek bizonyult, hiszen amikor Sluka hozta helyzetbe Waltnert, aki végül az ötödik gólt megszerezte, a szlovák légiós a közönség felé fordulva mutatta: Most fütyüljetek! - kiállván ezzel is a támadó mellett...
- Nagyon rendesek voltak a fiúk, mert egyből odajöttek hozzám, ami nekem azt jelezte, hogy bíznak bennem még akkor is, ha most nem ment a játék - tette hozzá Waltner.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























