2009. 05. 19.
A Gyirmót visszatérhet
Zalaegerzeg (bl) - A labdarúgó NB II-ben és NB III-ban számos érdekes találkozót rendeztek a hét végén. Köztük olyanokat is, melyeknek zalai érintettsége volt, s némelyik meccs akár a bajnoki címről is dönthetett.
Vasárnap este a ZTE-stadionban az NB II Nyugati-csoportjának listavezetője, a Gyirmót együttese volt a vendég. A jól felkészült gárda ügyesen futballozva 3-1-re nyert és ha a győri csapat (közigazgatásilag Gyirmót a kisalföldi megyeszékhelyhez tartozik) most már nem hibázik, akár bajnok is lehet. Az egyesület elnöke, egyben főszponzora, Horváth Ernő is elégedett volt a győzelemmel, s elárulta: mihamarabb visszatérne Egerszegre.
- Hazai pályán és idegenben is alaposan megizzasztottak bennünket a ZTE II. zömében fiatal futballistái. Szerencsére otthon is és itt is be tudtuk gyűjteni a három pontot, amire nagyon nagy szükségünk van. Beadtuk a licencünket az NB I-es szereplésre, és a fellebbezés miatt a félmillió forintos összeget is átutaltuk, vagyis komolyan gondoljuk, hogy a legjobbak közt rajthoz állunk. Fontos mérkőzések vannak még hátra, s nagyon boldogok lennénk, ha jövőre a ZTE első csapatával találkozhatnánk bajnoki mérkőzésen az egerszegi stadionban.
Dobos Sándor, a zalaiak trénere azon kesergett, hogy amíg 1-1-es állásnál kihagyták a nagy ziccert, a kontratámadást követően Baumgartner révén szabadrúgásból szép góllal megszerezték a vezetést a gyirmótiak, sőt, később növelték is előnyüket a vendégek. Annak viszont örült a zalaiak szakvezetője, hogy jóval a bajnokság befejezése előtt célba ért csapata, vagyis biztosan bent maradt.
Az NB III Bakony-csoportjának listavezetője, a Hévíz együttese a tabellán mögötte négy ponttal álló Veszprém vendége volt, s az összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult. A zalaiak nagy ünneplést csaptak, de Glázer Róbert vezetőedző gyorsan világossá tette: nagyon nem szeretné, ha a hátralévő találkozókon túl nagy lenne a mellény, s nem gyűjtenék továbbra is a pontokat. A zalaiak pénteken a tavaszi szezon egyik legjobban szereplő gárdájával, a Badacsonytomaj együttesével találkoznak 17 órakor, hazai környezetben.
A Femat Csesztreg Ajka-Padragkútra látogatott, és bravúros győzelmet könyvelhetett el. Fentős Tibor a találkozó 15. percében utolsó emberként szerelte az egyik hazai játékost, a játékvezető úgy ítélte meg, hogy ez az alakítás piros lapot ér, s így 75 percig emberhátrányban futballoztak a Femat játékosai. Ennek ellenére magabiztosan, 4-1-re győztek, s ez az eredmény is azt bizonyítja, van tartása a zalai falu együttesének.
Az NTE 1866 Dráva-csoportban szereplő NB III-as futballistái Mohácson vezettek, majd a hazaiak fordítottak. A Visnovics-legénység nagy küzdeni tudásról, és jó fizikai felkészültségről tett tanúbizonyságot, hiszen a végén 3-2-re megnyerte a találkozót, és ezzel újabb fontos három pontot gyűjtött be.A Hévíz együttese fontos pontot szerzett, de kár lenne előre inni a medve bőrére
A Gyirmót élvonalbeli licenckérelmét első körben elutasították ugyan, ám a győriek nem nyugodtak bele a dologba. Másodfokon pozitív döntést várnak, s persze a riválisok is nagyon kíváncsiak, mit mond a szövetség. Igaz, a PMFC-nek és a Pápának, a feljutásra korábban legkább esélyesnek tartott két gárdának nem kellene izgulnia, ha a legegyszerűbb megoldást választva megelőznék a tabellán a Gyirmótot...
Címkék: labdarúgás, gyirmót



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























