2009.04.14.
Hatott a gól (képgalériával)
Zalaegerszeg - Darko Pavicevic és a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata igazán szép ajándékkal kedveskedett szurkolóinak húsvét vasárnapján: a zalaiak 1-0-ra legyőzték a szívósan küzdő Diósgyőrt, és immár hat pont előnnyel, biztosan őrzik harmadik helyezésüket.
A már-már nyarat idéző időben az ünnep és a televíziós közvetítés ellenére is sokan foglaltak helyet a ZTE-stadion lelátóin, amin nem kell csodálkozni. A zalai együttes remek szériában van, s nem mellékesen, immár a dobogó harmadik fokára kapaszkodva fogadta vasárnapi vendégét. A Diósgyőr nagyon szervezetten futballozott, a vendégek minden utat lezártak a kapujuk felé. A ZTE játékosai sem mozogtak eleget, jobbára hosszú előreívelésekkel próbálták megjátszani az elöl magasodó Pavicevicet - kevés sikerrel. Balázs Zsolt a jobb oldalról indulva küzdött, de sokszor túl sokat cipelte a labdát, miközben a Diósgyőr is veszélyeztetett: a 27. percben például Botis mentett nagyot. Inkább a két tizenhatos között zajlott a játék, kevés helyzettel, aztán a 41. percben egy kezezésgyanús helyzetnél akár büntető is következhetett volna a ZTE javára. A 45. percben Balázs Zs. szépen fordult le őrzőiről, középen kilépett, de Kötelessel szemben állva, 7 méterről ziccerben, jobbal keresztbe lőtt a kapu előtt.
A szünetben beszédtémát adott Artjom Rudnevs ügye, hiszen a lett támadó - játékengedély hiányában - továbbra is a VIP-páholyból kénytelen figyelni a ZTE mérkőzéseit. A hét végén olyan információk jutottak el hozzánk, hogy a FIFA-hoz a lett szövetségtől üzenet érkezett: Rudnevs korábbi együttese, az FC Daugava Daugavpils mégsem szűnt meg, és nevezett a másodosztályú küzdelmekre. A bajnokság májusban indul, Rudnevs-nek állítólag novemberig él ennél a csapatnál a szerződése, azonban a ZTE-nél továbbra is úgy érzik, ők szabályosan igazolták le a játékost a télen, amikor szabadon igazolható státusba került korábbi csapatának anyagi gondjai miatt.
A második félidőre nagyon belekezdett a ZTE, azonban a 48. percben Stanic 12 méteres lövését Vlaszák a levegőben úszva mentette. A zalaiak támadtak, Balázs szép cselei után Horváthot hozta helyzetbe, azonban a középpályás a felső lécet találta el. A kezdeti lendület alábbhagyott, a Diósgyőr továbbra is szervezetten játszott. A 67. percben aztán Sluka jobbról ívelt a kapu elé, már-már úgy tűnt, hosszú lesz az átadás, Pavicevic azonban nem adta fel, és magasra felugorva, az elmélázó Kötelest is meglepve balról, kiszorított helyzetből csodálatos gólt fejelt a kapu jobb oldalába, 1-0. Igazi mestermunka volt! A vendégeknek kockáztatniuk kellett, a 72. percben például Vlaszák az utolsó pillanatban ütközve mentett Szabó elől. Az esetnél a vendégek büntetőt reklamáltak. A hajrában a ZTE már inkább a biztonságra törekedett és egyértelműen az eredmény megtartását tartotta szem előtt. Veszélyesen futballozott a Diósgyőr, de a zalaiak állták a sarat és nyertek, ami ezen a napon számukra a legfontosabb volt. Immár hat pont az előnye a ZTE-nek a mögötte álló Vasassal szemben, egy hét alatt kilenc ponttal gazdagodott a társaság.
Csank János: Azt kaptam, amire számítottam, hiszen egy nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztunk. A csapat az első félidőben keveset futott, a másodikban azt kértem, hogy lőjünk középről, és a szélekről is minél több labda érkezzen a kapu elé.Ez bejött, Pavicevic szép gólt fejelt. Csapatom most úgy nyert, hogy nem játszott igazán jól.
Gálhidi György: Színvonalas és jó iramú mérkőzés volt, a ZTE-nek nem volt több helyzete, mint nekünk, de egyet kihasznált. Meg kell még néznem a találkozó felvételét, mert úgy éreztem, két büntető is járt volna nekünk.
A 22. forduló további eredményei: Haladás-DVSC 1-2, Nyíregyháza-Kaposvár 0-1, Újpest-REAC 3-0, Siófok- Kecskemét 2-0, Fehérvár- Honvéd 0-2, Paks-Vasas 3-0, Győr-MTK 3-1.
JEGYZŐKÖNYV
ZTE FC-Diósgyőr 1-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 4932 néző. Jv.: Berger (Viszokai, Forgács). ZTE: Vlaszák 6 - Sluka 6, Miljatovic 6, Botis 6, Varga 7 - Horváth I. A. 6 (Szamosi -, 81.p.), Máté 6 - Balázs Zs. 6, Alomerovic 6 (Kocsárdi -, 73. p.), Illés 5 (Hajdú 5, 46. p.) - Pavicevic 6. Vezetőedző: Csank János. DVTK: Köteles 6 - Lakatos 6, Viskovic 5 , Bogunovic 5, Gohér 5 - Takács 5, Kamber 5 - Ahodikpe 4 (Szélpál 5, 57. p.), Stanic 6 (Kállai -, 86. p.), Homma 6 - Szabó V. 5 (Tóth M. -, 74. p.). Vezetőedző: Gálhidi György. Gólszerző: Pavicevic a 67. percben. Sárga lap: Sluka a 82., Varga a 91., illetve Szabó V.a 66. percben. Pavicevic kihasználta magasságát és látványos találatot szerzett
Nézze meg a találkozó képeit!
Klikk ide!
Címkék: zte, diósgyőr, ZTE FC-Diósgyőr



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























