Ugrani készül a ZTE
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 19. fordulója következik, melyben a ZTE FC csapata szombaton 15 órától a Budapest Honvéd együttesét látja vendégül.
Az eddig lejátszott két tavaszi mérkőzését százszázalékos mérleggel zárta a ZTE FC, érthető hát, hogy megnőttek a csapattal szembeni elvárások. A kék-fehérek jelenleg negyedikek, de nagyon szoros a középmezőny, így minden egyes pontnak megnő a jelentősége.
- Minden mérkőzés más, s noha igaz, hogy jó passzban vagyunk, azonban a tavasz egyik legnehezebb találkozója előtt állunk - vélte Csank János, a ZTE FC vezetőedzője. - Két győztes találkozóval a hátunk mögött, hazai pályán mindenki elvárja az újabb sikert, de a Honvéd is felszálló ágban van. Számunkra amiatt is nagyon fontos ez a találkozó, mert a tavasz első szakaszát úgy fejezhetnénk be, hogy jó pozícióból várhatnánk a két hét múlva esedékes folytatást. Most van egy kiugrási lehetőségünk, amit jó lenne kihasználni.
A válogatott vb-selejtezői miatt szünet következik a bajnokságban, erre is gondolt Csank mester, amikor a tavasz első szakaszát említette. Az ellenfél, a Honvéd együttese érdekes csapat, hiszen rögtön az első hazai vereség után edzőt váltottak, érkezett Sisa Tibor, akivel eddig két döntetlent ért el a csapat.
- A bajnokságban nem jött ki a lépés a fővárosiaknak, azonban éppen a héten lejátszott kupamérkőzésen mutatott olyan erényeket a Honvéd, ami figyelemre méltó - folytatta Csank János. - Magabiztosan jutott tovább a Kecskeméttel szemben, sok benne az új játékos, akik kevésbé ismertek még idehaza. Ezért tartom nehéz mérkőzésnek a szombatit, de nem lehet más a célunk, mint megszerezni az újabb három pontot. Számunkra a saját játékunk megvalósítása lesz a legfontosabb, amit a társaság már kezd megszokni és a hétfői idegenbeli sikerünk is nagyon jól jött. Ezzel együtt hátul nagyon vigyázni kell, hiszen a Honvéd játékosai jól fejlődnek fel a kontrákhoz, így az is döntő lehet, hogy a középpályások miként szűrnek majd ebben a harmadban.
Csank János dolgát nem nehezíti sem sérülés (persze Tóth Zoltánon kívül) sem pedig eltiltás és az alábbi csapatot tervezi pályára küldeni: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Szamosi - Alomerovic, Horváth I. A., Máté, Illés - Waltner, Pavicevic.
A mérkőzést fontos állomásnak tartja Csank János, a zalaiak szakvezetője is. A szombati találkozó előtt újra véradást szervez a Vöröskereszt helyi szervezete. Ma reggel 9 órától 14 óráig a munkacsarnokba várják az önkénteseket és a véradók a mérkőzésre egy-egy belépőjegyet kapnak. A következő hasonló akcióra május 1-jén délelőtt kerül sor. A rendőrség is készül a mérkőzésre, hiszen az egerszegi kapitányságtól kapott tájékoztató szert az eddigi tapasztalatok szerint a ZTE és a Honvéd ultrái a találkozó előtt, alatt és azt követően is garázda jellegű cselekményeket követhetnek el. Emiatt az Október 6. térre gépjárművel csak a VIP vendégek és a vendégszurkolók hajthatnak be az ellenőrzést követően. A környező utcákban is fokozott lesz az ellenőrzés a rendőrség tájékoztatása szerint.
A forduló rangadóját tegnap este játszották, amikor az Újpest a Debrecent fogadta. A találkozót az Újpest 2-0-ra megnyerte, így a fővárosiak helyet cseréltek a Debrecennel és a lilák kerültek az élre.
A forduló további programja. Szombat: ZTE FC-Budapest Honvéd 15.00, Győri ETO FC-Kaposvár 18.00, FC Fehérvár-REAC 18.00, Nyíregyháza-Kecskemét 18.00, Siófok-Haladás 18.00, Paksi FC-MTK Budapest 18.00. Vasárnap: Diósgyőr-Vasas 17:30.
Címkék: csank jános, ZTE-Honvéd, szurkolók



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























