2009.03.19.
Még várnak a pénzükre
Zalaegerszeg (ka) - A ZTE FC nagyon készül a szombati, 15 órai kezdettel sorra kerülő, Budapest-Honvéd elleni találkozójára, amelyen a klub - a remélt győzelmen felül is - kedveskedni szeretne a drukkereknek.
A ZTE FC hétfői sikerével feljött a tabellán a negyedik helyre, és ilyen előkelő pozícióban már régen állt az együttes. Szombaton, a Honvéd ellen tovább erősítheti jó pozícióját a zalai csapat, sőt, szerencsés esetben (persze győzelem esetén) akár még előbbre is léphet. Annak érdekében, hogy minél többen legyenek a lelátón, akciót indít a klub és szombaton valamennyi szurkolóját meghívja egy italra a mérkőzés alkalmával. A szervezett diákcsoportoknak pedig továbbra is térítésmentes belépést biztosítanak az egerszegiek a mérkőzésekre, ha a részvételi szándékukat faxon vagy e-mailen legkésőbb péntek délutánig jelzik.
A ZTE FC március 27-én Ausztriában felkészülési találkozót játszik az Admira Wackerrel, a jövő hónapban pedig házigazdája lesz egy nagyszabású rendezvénynek: április 28-án, a Győr elleni hazai meccs után két nappal Rock Aréna címmel zenekarok lépnek fel a stadionban.
Mint korábban megírtuk, az Ankaraspor továbbra sem egyenlítette ki a számlát Roguy Meyé megvételéért, bár a ZTE FC többször is felszólította a török klubot az összeg átutalására. Az ankaraiak most jelezték, hogy a vételár második részletének kifizetésére március 31-ig kérnek haladékot. Dézsi Attila, a ZTE ügyvezetője elmondta: valószínűleg várnak addig, azonban ha nem teljesül a kifizetés akkor sem, a FIFA-hoz fordulnak segítségért.A Honvéd ellen minél több nézőt várnak a stadionba Továbbra is függőben van a lett Artjoms Rudnevs átigazolása. Megerősítést nyert, hogy a támadó korábbi klubja, tavasszal sem a lett első, sem pedig a második osztályban nem dult el, azonban továbbra is visszatartja
a csatár játékengedélyét, pedig Rudnevs elvileg szabadon igazolható. Ebben az ügyben is folymatosan zajlanak a tárgyalások.
Címkék: ZTE FC, foci, honvéd, fudball



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























