A tehetség önmagában kevés, ezt a ZTE fiataljainak is tudomásul kell venniük
Új csatárok érkezhetnek
Zalaegerszeg (bl) - Pénteken este, a ZTE FC-Debreceni VSC mérkőzéssel megkezdődik az NB I-es labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja. A nyitómérkőzést 19 órakor rendezik meg a kék-fehérek stadionjában.
Sok vitát kavar a kérdés, miért kell hazánkban szabadtéren már februárban futballmeccseket játszani. Az egyik oldal véleménye szerint felesleges az amúgy is gyenge lábakon álló klubokat sok száz ezer forintos pálya-felújításos programba verni, de az MLSZ döntéshozói a kérdést másként látják, s ezzel el is dőlt a dolog. A ZTE-nek pedig a mostani idénykezdet duplán nehéz, hiszen szombaton Ligakupa-meccset kellett játszaniuk a stadionban, s garantált, hogy a pénteki újabb találkozóig - és persze utána - a gyepszőnyeg karbantartói nem unatkoznak majd.
A ZTE kerete még mozgásban van, a napokban is fiatal labdarúgók érkeztek. A múlt héten például a 20 éves nigériai Arume Babatunde, aki hazájában a legjobbak közt az utóbbi 35 találkozón 24 gólt lőtt. Az edzéseken biztatóan mozgott a 188 centiméter magas támadó, sőt, az NB II-es csapat előkészületi meccsén gólt is rúgott. Vasárnap pedig megérkezett a lett válogatott 21 éves csatára, Artjons Rudners, aki hazája élvonalbeli bajnokságában már hatvannál több meccset játszott, s van két válogatott fellépése is, legutóbb a múlt héten, az örmények ellen játszott. Sokáig húzódott az ügy, de Nagy Ferenc ZTE-elnök elmondta: az ő játékosuk lesz a tavasszal a Gyirmót tehetséges, 19 éves támadója, Burányi Tamás, aki sérülése után még speciális edzéseket végez.
S ha már a fiataloknál tartunk: a szombati ZTE-Újpest Ligakupa meccsen a tapasztaltabb egerszegi labdarúgók is hibáztak jó párat, a fiatalok viszon egyáltalán nem éltek a lehetőséggel. Ez alól csak a hosszú kihagyás után - tavaly tavasszal játszott tétmeccset - Darko Pavicsevics a kivétel, aki végig nagy elszántsággal küzdött, s nem csak a levegőben, a földön is voltak jó megoldásai. A Zete többi fiatalja mindezt nem mondhatja el magáról. Valóban tehetségesek, de ennél sokkal többet kell tenni a sikerért.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























