Illés Gyula és Darko Pavicsevics is kétszer betalált a kapuba
Csank János: biztató jelek
Gyirmót (bl)- A ZTE FC labdarúgó csapata szombaton az NB II Nyugati csoportjában jeleskedő Gyirmót gárdájának vendége volt. A zalaiak helyenként ügyesen futballoztak és megérdemelten nyertek.
Gyirmót, 200 néző. Jv.: Szántai.
ZTE FC: Vlaszák - Kovács G., Miljatovics (Kocsárdi), Botis, Szamosi (Varga R.) - Lukács T. (Sluka), Máté P., Horváth I. A., Hajdu N. (Illés Gy.) - Simpson (Pavicsevics), Balázs Zs. (Leandro).
Zalai gólszerzők: Illés Gy. (2), Pavicsevics (2).
Meglehetősen jó erőkből álló csapattal mérte össze tudását a zalai gárda. Számos tapasztalt és mellettük több tehetséges futballista rúgja a labdát a Gyirmót gárdájában. A zalaiak azonban taktikusabb és fegyelmezettebb futballjuknak köszönhetően magabiztosan nyertek.
Dézsi Attila, az egerszegiek ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hét végén megállapodtak Damir Pekiccsel, így ő is távozik Egerszegről. Arról nem sokat lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását. A jól értesültek szerint a szlovén bajnokságban egykoron leggólerősebb játékos állítólag a Lendva gárdájában folytatja.
A gyirmóti találkozót követően Csank János, a vezetőedzője így fogalmazott:
- A felkészülésünkben még nem ott tartunk, hogy elsősorban a játékra koncentráljunk, ennek ellenére több biztató megoldást is láttam - jelentette ki a neves tréner, aki az ősszel szinte csodát tett a kék-fehérekkel. - A hazaiakról tudtuk, hogy jó csapatuk van, nagyszerűen futballoztak, óriási elszántsággal, néhányan közülük talán jobban is fel voltak pörögve, mint ahogy az kellett volna. Ennek ellenére nyertünk.
- Mi a véleménye a két próbajátékon lévő futballistáról?
- A kanadai Simpson dolgozott többet velünk hétközben, őt jobban ismerem. Annak ellenére, hogy csatár létére nem rúgott gólt, ügyesen mozgott. A brazil származású Leandro - nem a DVSC-s - jó felépítésű futballista és technikás is. Tetszik az ő játéka is. Szerdán még megnézük a Lendva elleni edzőmeccsen és ezután dönthet a vezetés.
Waltner Róbert beteg, azért nem játszott. A klub szerint hivatalosan a télen egy egyesület sem érdeklődött a csatár iránt.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























