Szerződéseket bont a ZTE FC
ZH - Mint arról a szombati ZTE FC-Kaposvölgye találkozót követően beszámoltunk, a zalai klub több játékost illetően is döntést hozott. Lesznek, akiknek menni kell, míg mások - a minap érkezett Illés Gyulához hasonlóan - a ZTE gárdáját erősíthetik majd a jövőben.
Illés Gyulával, a Baktalórántházi VSE-ben szereplő 26 éves középpályással pénteken kötött kétéves szerződést a klub. A ZTE honlapján Dézsi Attila ügyvezető így nyilatkozott az új játékosról:
- Reméljük, hogy Gyula leigazolásával erősödik a keretünk, játék intelligenciájával, gyorsaságával és technikai képzettségével a csapat hasznára válik.
Nos, az "új fiú" már az első találkozón bizonyított, hiszen a szombati ZTE FC-Kaposvölgye előkészületi mérkőzés első gólja az övé volt: a 39. percben talált az ellenfél hálójába.
Míg Illés jött, látott és hengerelt, addig lesznek, akik távozni kényszerülnek. Már biztos, hogy Davidov-val és Trnavac-val közös megegyezéssel szerződést bont a klub. A két játékos - nem megerősített hírek szerint - Szerbiában folytatja pályafutását.
Hogy mi lesz Pekic sorsa, nem tudni, még zajlanak a tárgyalások a jövőjét illetően, ám lapunk információi szerint Sluka vélhetően marad a zalai gárdában.
A ZTE további játékosokkal is gyarapszik: - A jövő héten jön néhány futballista, akiket szemügyre veszünk, de további, jelentős változások egyelőre nem várhatóak a játékos keretben - nyilatkozta Nagy Ferenc, a ZTE elnöke a nb1.hu-nak.
A szombati zalai sport híreket elolvashatja a kapcsolat anyagok között!
Címkék: zte fc szerződésbontás foci játékoskeret távozás



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























