Győzelem, jó játékkal
Zalaegerszeg - Győzelemmel kezdte meg felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a ZTE FC labdarúgócsapata, amely szombaton 2-1-re nyert az NB II-ben szereplő FC Ajka ellen.
ZTE FC-FC Ajka2-1 (1-0)
Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Kondákor.
ZTE FC: Vlaszák (Sipos) - Kocsárdi (Kovács G.), Botis, Varga R., Szamosi - Tóth Z. (Lukács T.), Petneházi, Horváth I. A., Hajdú - Alomerovic (Davidov), Balázs Zs. (Illés Gy.).
Szikrázó napsütés, de az évszaknak megfelelő hideg fogadta az érdeklődő futballszurkolókat szombaton a ZTE-stadion mögötti műfüves pályán, ahol a ZTE FC együttese első felkészülési mérkőzésére készülődött az FC Ajka ellen. A Nyugati-csoport 9. helyén tanyázó ajkaiak soraiban egy ismerős arcot fedezhettünk fel, hiszen a ZTE korábbi játékosa, Kaj András is már új társaival melegített. A középpályán a Haladástól igazolt a másodosztályú együtteshez, s nem mellékesen, ma is Zalaegerszegen él. Ami a hazaiakat illeti, akadtak hiányzók a korábban sérülést szenvedett Darko Pavicsevics mellett is. Így például Waltner Róbert csak civilben foglalt helyet a kispadon, akinek a bokája rándult meg, Máté Péter foga gyulladt be, Matej Miljatovic pedig belázasodott, így értelemszerűen ők sem lehettek ott csapatukban. Ott volt viszont Varga Róbert, akinek az ügyében végre megállapodás született. A Győri ETO FC-től a nyáron kölcsönbe érkezett védőt a téli szünet elején visszarendelte klubja, ám mint Dézsi Attila, a kék-fehérek ügyvezetője elmondta, sikerült megegyezniük a győriekkel, így Varga tavasszal is a csapatukat erősíti. Illés Gyula ügyében viszont még nincs megállapodás a Baktalórántházával, a középpályás éppen a szombati mérkőzésen mutatkozott be góllal. Maga a mérkőzés azt hozta, amit előzőleg Csank János vezetőedző is várt, azaz felszabadult játékot. A ZTE végig irányította a mérkőzést, az első félidőben a két kényszerű csere (Balázs és Tóth Z. jött le) sem zavarta meg a zalaiakat. Sőt, Illés még a szünet előtt juttatta előnyhöz a ZTE csapatát (1-0), majd a fordulást követően Petneházi szép lövése talált célba (2-0). A hajrában Manganelli révén szépítettek (2-1) a vendégek, de összességében a ZTE FC az alapozás ezen időszakhoz képest jól futballozva, simán győzött.
Illés Gyula góllal mutatkozott be, Varga Róbert pedig tavasszal is marad a zalaiaknál Az egerszegiek csapatát most már md gyakrabban láthatjuk
a pályán, legközelebb például szerdán 13 órától, amikor a Lombard FC Pápa érkezik a zalai megyeszékhelyre. Mint megtudtuk, a héten már próbajátékosok is érkezhetnek a zalaiakhoz, hiszen nem titok: a csatársort szeretné megerősíteni a szakvezetés.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























