Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Nyár
Nagykanizsa – Szombaton kezdődik az „Élettér” Állatés Természetvédő Egyesület hagyományos, egy héten át tartó állatvédő kutyás tábora.
Balatongyörök – Vendégtárlattal nyújt üdítő képzőművészeti látnivalókat a Jüngling Zoltán Közösségi Ház. Balatontól ihletett „Pá-Va” festmények várják az érdeklődőket.
Aratási étel- és italbemutatóval valamint aratási főzőversennyel egybekötött találka várja azokat, akik a hét végén Novára látogatnak, a kézikaszások és cséphadarók összejövetelére.
Beszéddel csupán az anyanyelvemen tudok kommunikálni. Turisztikai környezetben élve igen gyakran érzem is ennek a hátrányát. A nyárban azonban mindig ott vannak azok a hangok is, amelyek mindenkit képesek érthetően megszólítani.
Kedvelt turistacélpont a Vonyarcvashegy helytörténeti nevezetességeként ismert Szent Mihály-domb, rajta a halászlegendát éltető fogadalmi kápolnával.
A megyehatártól alig néhány kilométerre, a Szent György-hegy lábánál fekvő Hegymagason rendezik meg július 2-a és 4-e között a Ghymes Fesztivált.
A keszthelyi Festetics György Zeneiskola és az intézmény baráti köre idén 4. alkalommal indította útjára a Balaton-parti Zenepaviloni Koncertek programsorozatot.
Nova - A hagyományos nyári paraszti munkák egyik legnehezebbikébe, a kézikaszás aratásba tekinthetnek be mindazok, akik részt vesznek a Göcseji aratónapok rendezvényén.
Zalakaros behiák-pusztai pályáján tartja vasárnap 14 órától a Zala megyei díjugartóbajnokság harmadik fordulóját a Zalakaros és Térsége SE lovas szakosztálya.
Körkép - A pünkösd jegyében gazdag ünnepségsorozattal nyitották meg kapuikat vasárnap a zalai Balaton-part strandjai. Változatos eseménysorozat köszöntötte a nyarat.
Keszhely - Hétfőtől az időjárástól függ, hogy a strandokon fenntartják-e a belépődíjhoz kötött szolgáltatásokat. Amennyiben marad a fürdőzésre is alkalmas idő, a városi és a Libás strandon egy héten át még dolgoznak a vízimentők, előbbi helyen pedig a Balaton alakú medence és a csúszda is funkcionál.
Hamarosan vége a nyárnak, ám ne panaszkodjunk, hiszen strandolásra és kirándulásra is alkalmas még az idő. Aki az utóbbit részesíti előnyben, annak ajánlható a Nagykanizsától 7 kilométerre található Szepetnek. dtak el.
A pölöskei tavak látványával sokadszor is nehéz betelni. Hát hogyne, amikor a délutáni nap csillog a víz felületén, amikor a déli tó közepén lévő kavicsos kis emelkedőn a vadkacsák társaságában éppen egy szürke gém pihenését láthatjuk, amikor a csend és a nyugalom szigetén érzi magát az ember.
Lenti - A lenti gyógyfürdő elődjét, a mindössze három medencéből álló városi strandot éppen harminc évvel ezelőtt avatták fel. A létesítmény azóta nemzetközi hírűvé vált, s már Zalakaros és Hévíz mellett a harmadik legismertebb zalai gyógyfürdő.
A Balatongyörök határában lévő Szépkilátótól csupán néhány kilométert kell megtennünk, hogy a balatonedericsi Afrika Múzeumba érjünk. Onnan pedig már csak egy ugrás Pele Apó tanösvénye, melyről kis kitérővel eljuthatunk a Csodabogyós barlangba.
A lemenő nap utolsó sugarai aranyló fénybe vonják a tavat, a természet szinte mozdulatlan, a csend már-már éteri. A vízbe mélyen benyúló stégen egy vidám, tarka farkú szarka járja bolondos táncát, miközben a parton éppen csak fújdogáló szellő okán fodrozódó víz neki-nekicsapja az egyébként lágyan ringatózó csónakokat a stég fa oszlopainak.
Hegyhátszentjakab – Igazi gyöngyszem az Ôrségben a Vadása-tó, amit Zalalövô felé indulva közelíthetünk meg.
A kányavári szigeten rengeteg látnivaló akad, főleg a területen élő állatvilág egyedei jóvoltából. Az odavezető úton időnként rókák játszadoznak, de előfordul, hogy kisebb őzcsapat rohan át egyik oldalról a másikra. Beljebb, magán a szigeten pedig a madárvilág csodálható meg: a gémek, a kócsagok, vadkacsák, vöcskök no és néha a méltóságteljesen köröző ragadozók: a héják, a solymok és elvétve egy-két sas.
Boronafalú, zsupptetős, faragott fa oromzatos házak. Kávás. Vajon hova nyúlik vissza a historikus emlékezet, morfondírozgat magában az idevetődő, amíg valljuk be, kissé lihegve fölér a meredek falépcsősoron a földhöz lapuló házakhoz.
Pár éve történt: akkor is eljött a nyár, annak rendje-módja szerint ránk tört a kánikula. Hőségben pedig a legtöbb ember a vízpartokon keres enyhülést, s ki az, akit ilyenkor egy táblával ki lehet tiltani a hűs hullámok közül?
Noha a sztúpa csúcsa és a várak bástyái viszonylag messziről látszanak, mégsem ajánlott a „menjünk toronyiránt” mottót választani, ha a Zalaszántó és Rezi körüli hegyekbe indulunk túrázni.
Vonyarcvashegy - Az üdülőtelepülés helytörténeti nevezetessége a Szent Mihány-domb és a tetején álló halász-fogadalmi kápolna. Hajdan a község temploma, temetkezési helye volt, a ma közkedvelt kirándulóhely.
A hévízi tófüdrő egyedi látványvilágával és csodatevő gyógyvizével különösen kedvelt idegenforgalmi központ. Rengeteg a visszajáró vendég, akit egyszer magával ragadott a város és a gyógyfürdő atmoszférája, és ha teheti, újra és újra ellátogat ide.
Muraszemenye - A nyár nem városi embernek való. A tikkasztó hőségtől izzó aszfalt, az autók kerekei alól felcsapódó por, a türelmetlen, nyűgös emberek tömege kikényszeríti, hogy aki tud, az elmeneküljön a betonrengetegből.
Pacsán, a falu elején jelzőtábla segíti megtalálni a tóhoz vezető utat. Jó pár éve nem lehet fürödni benne, vize strandolásra nem alkalmas. A helyiek, ha nehezen is, de kénytelenek ebbe belenyugodni. Az önkormányzat is sajnálja a hiányát, rendre próbálkozik.
Nagykanizsa – A MÁV NTE 1866 sportpályáján szombaton rendezik meg a 60. vasutas napot.
Nagykanizsa – A tavalyi siker nyomán, hagyományteremtő szándékkal ismét rock hétvégéket rendez a Kanizsai Kulturális Központ. A szervezők ezúttal is kanizsai, illetve a város környezetében működő zenekarokat hívtak meg.
A Föld különböző részein honos lepkék gyűjteménye és az egzotikus vidékek kistestű hüllőféléinek élő bemutatója kínál különleges látványt a keszthelyi Kastély utcában található kiállítás és mini zoo látogatóinak.
1929- ben két törékeny asszony – Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet – indult el gyalogosan Indiába. Szerencsék sorozata folytán jutottak el álmaik országába, ahol rengeteg festenivaló várta őket.
A képzőművészet kedvelői mellett a szórakozni vágyókat is várja a hét végén az idén már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Márokföldi Művészeti Fesztivál.
A Zalához közeli somogyi településen, Iharoson működő Szent László Király Lovagrend szombaton már 11. alkalommal rendezi meg a Szent László Napot.
A meteorológusok szerint visszavonhatatlanul közelegnek a kánikulai napok, stílszerű tehát, hogy felkeressük a szódavíz történetét bemutató kiállítást, aminek Zalaegerszegen ad otthont a Magyar Olajipari Múzeum.
Lenti térségének egyik legnagyobb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát a Sárberki-szabadidőközpont búcsúja, ahol vasárnap délelőtt kilenc órától kézműves udvarral várják az érdeklődőket.
Az idén korán beköszöntött a meleg, a nyárias idő, s erre tekintettel egyre többen keresték és keresik fel a szabad vizeket kikapcsolódás, sportolás céljából. Sajnos az időjárási előrejelzéseket, valamint az aktuális időjárási viszonyokat sokan nem veszik figyelembe - írja a nyári fürdőzés kapcsán a Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.
A leégett keszthelyi Balaton Szállóra a sajnálatos tűzeset után nagyobb figyelmet fordítanak a turisták, mint amíg csak az idő foga enyésztette lassacskán az épületet.
Szepetnek – A horgászat kedvelői közül egyre többen, s mind távolabbról is felkeresik a víztározót, melynek partján tegnap a fővárosi illetőségű Kocsis Lászlóval találkoztunk.
Pölöske - A két tavat, mármint az északit és a délit, keskeny zöld sáv választja el egymástól. Területük összesen 25 hektárt tesz ki, külön-külön szinte azonos nagyságúak.
A minap Budapesten járva összefutottam egy régi kedves ismerősömmel, aki Lentiből került el a fővárosba, már több mint tíz éve. A találkozás kapcsán jutott eszembe egy régi történet...
Balatonederics - A dr. Nagy Endre által alapított Afrika múzeum nem hiába kedvelt kirándulóhely a gyermekek és felnőttek körében.
Zalaszentmihály - A közel 1100 lelket számláló középzalai falu határában kialakított 107 hektáros tó átlagos mélysége 2-2,5 méter, ám egyes helyeken akár a 3-4 métert is elérheti.
Aligha kell bemutatni az északnyugat-zalaiaknak. „Menjünk a Vadására fürödni, gyerünk a Vadására horgászni”, szólt a hetvenesnyolcvanas évek ismert felszólítása. A napokban mi is elmerészkedtünk hát a Vas és Zala határán található, s a napokban 28 fokra melegedett tóhoz.
Kányavár - Az utóbbi napokban kétszer is otthon maradtam, mert egyrészt sok a munka, másrészt nem megy a bolt - hallottuk a sziget parkolójában finom lekvárt, mézet, savanyúságot árusító asszonyok egyikétől. - Jönnek németek és magyarok is szép számmal, ám nagyon kevesen vásárolnak a termékeinkből.
Kávás - A Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskola hallgatói néhány éve nyári gyakorlatuk során alakították ki a Borona tanösvényt.
Nagykanizsa - Nagyon kevés a hal a tóban, csak keszegeket tudtunk fogni - fogadott bennünket két horgász, akik már kissé megsülve, de töretlen bizakodással figyelték a kapásjelzőket. - Írják meg, hogy a telepítésekkor sokkal több halat kellene beengedni a tóba!
Rezi - Ha a feljutás kissé időigényes is, a Rezi vár látványa szinte biztosan mindenkit kárpótol az „utazási” nehézségekért.
A halászat jóval régebbről ad megélhetést a balatoni embereknek, mint a turizmus. Ma hálót és horgászbotot fogókra válik az a tábor, melyben közös célpont a hal, ám vele együtt közös a jövő is: az egészséges víz, a vonzó környezet léte és erősítése.
Hévíz - A tófürdő hűvös szeles napokon és nyári kánikulában egyaránt kedvelt a turisták körében.
Muraszemenye - A halfajok rendkívüli tárházát találjuk a Mura menti település tavaiban. Méretes keszegek, balinok, pontyok és harcsák lubickolnak a vízben: a helyi horgászegyesület tagjai jó gazda módjára mindent elkövetnek annak érdekében, hogy tagjaik és az idelátogatók ne távozzanak zsákmány nélkül.
Pacsa - Ha strandolni nem is lehet, azért napozásra, pihenésre is érdemes a természet kedvelőinek a vízhez elzarándokolniuk. Hiszen a tó és az azt körülölelő erdőrész látványnak sem utolsó.
Nagykanizsa - Rokon gyerekek jöttek hozzánk, velük ugrottunk ki a kanizsai strandra mutatta a medencében ugráló, a vizet élvezettel csapkodó fiatalokat Tibor, aki feleségével együtt vigyázott a rájuk bízott ifjoncokra.

2010 autó bak balaton baleset beteg bika budapest csillagjegyek diák eső felújítás férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek internet iskola Jobbik kép keszthely kiállítás koncert kórház kormány kos kosárlabda közgyűlés közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország marton istván meccs meghalt mérleg MSZP munka nagykanizsa nő nyár nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz polgármester program rák rendőr rendőrség sérült skorpió szűz támogatás tolvaj traffipax információk turizmus tűz út ütközés választás válság verseny vízöntő vonat zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene zte ZTE FC

| » | Kutyatábor |
| » | Országos vasutasnap |
| » | Pá-Va festmények |
| » | Rock hétvégék |
| » | Zala megye első kaszása különdíjat kap |
| » | Színpompás lepkék és hüllők a kiállítás és mini zoo-ban |

