2010.09.03. péntek, Hilda
Felhős égbolt, elszórtan záporok.
min. 10°C | max. 17°C
Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Kultúra és oktatás - Archívum
A pótfelvételin bejutó mechatronikai hallgatók költségtérítését az első évben átvállalja a város önkormányzata Zalaegerszegen - közölte Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója, Balaicz Zoltán.
A magyar katonai ruházat a honfoglalástól a II. világháborúig címmel nyílt látványos történelmi kiállítás a napokban a Hévízi Múzeumban.
A tér egyik sarkában cseh bábszínház, a másikban ifjú zsonglőr, a harmadikban mozdulatművész, a negyedikben apukák sátrat fordítanak a napnak háttal. Pécs, 2010. Nyári délután.
A pénz nagy része infrastrukturális és informatikai fejlesztésekre megy el a magyar oktatásban, holott a külföldi sikerreceptek azt mutatják, áttörés csak a tanárképzés megreformálásától és az oktatás tartalmának, módszereinek megújításától remélhető.
Zsebpecát cserélt egy mindössze két húrral felszerelt basszusgitárra: tulajdonképpen ezzel kezdődött a zalaegerszegi Szkok István zenei karrierje. Azóta persze sok minden történt, a fiatalembert nem csak zenészként, de egyebek mellett televíziós műsorvezetőként, rádiósként, filmrendezőként is ismerhetjük.
"Ha lánnyal lát, ne jöjjön oda az asztalhoz." Az intelem az öreg virágárus asszonynak szólt, saját fiától. Aztán másképp alakult.
Kölykök! Most is izgalmas olvasnivalókat ajánlunk nektek a nyárra. Ha rossz az idő és a televízióban sincs semmi, irány a könyvtár vagy a könyvesbolt!
Rendkívüli közgyűlést tartott pénteken az önkormányzat a zalaegeszegi városházán. Döntést hoztak a szennyvízprojekt meghosszabbításáról, valamint egyetemi hallgatók támogatásáról.
Több mint negyvenezer diákot nem vettek fel az általa megjelölt felsőfokú intézménybe, ők augusztusban pótfelvételizhetnek.
A zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárban 7-12 éves gyerekeknek Mesék útján címmel rendeznek augusztus 2-6. között olvasótábort.
Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában.
Lovászi - Amióta befejeztem az általános iskolát, először lépek egykori lakóhelyemen színpadra - mondja Mátesz Éva, a Győri Nemzeti Színház zenekarának tagja. A hegedűművész a közelmúltban operettesten muzsikált Lovásziban.
Igazi nagyágyúkkal startolt csütörtökön az AlteRába Fesztivál. A motoros találkozóval összekötött "buli" három napig tart.
Tótszerdahely - Napjaink horvát kisebbségi irodalma néhány szerzős. Pár aktív költő az idősebb korosztályból, a fiatalok pedig egy kötetnél tovább nem nagyon jutottak - mondja Horváth Csaba, a Croatica Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.
A Quimby együttes frontembere, Kiss Tibor, a Specko Jedno énekesnői, Németh Juci, Ruttkai Bori és a Heaven Street Seven mozgatórugója, Szűcs Krisztián csak néhány név azok közül, akik a Budapest Bárban felléptek a kiskanizsai búcsúban.
Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, amelyeket a 4. Pont Ott Partin hirdetnek ki a fővárosi Corvin sétányon; a mintegy 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.
Csilingelő hangok vonzzák a látogatókat a hottói kovácsműhely közelébe. Bekukkantva aztán kicsit meglepődik a vendég, hiszen kissrácok kezelik a fújtatót, forgatják a kalapácsot.
Nyáron szívesen töltik az emberek szabadtéri rendezvényeken az estéiket. Jó lehetőség lenne e célra a megújult Liszt-iskola színpada is...
Voltak, akik Cannes-ban fürödtek először a tengerben, másokat a provence-i hangulat ejtett rabul. A válickások citeramuzsikája pedig a francia közönséget nyűgözte le.
A gyermekvállalási kedv erősítését szolgálná az a kiállítás, melyet az ÁNTSZ Nagykanizsán, a Thúry György Múzeummal közösen szervez - s melynek anyagához felajánlásokat várnak.
Az elektronikus könyvpiac újdonságaként kiterjesztett elektronikus formában jelent meg A katedrális, Ken Follett híres regénye.
Kőrösi Csoma Sándor már szinte szóba sem kerül a médiában, holott művei ma is etalonnak számítanak. Több figyelmet érdemelne - mondta dr. Kubassek János, a nagy utazó kutatója.
Hévíz - A magyar katonai ruházat a honfoglalástól a II. világháborúig címmel nyílik kiállítás csütörtökön 17 órakor a Hévízi Múzeumban.
Molnári - Kis iskola, kevés gyerek, ám programok sokasága és állandó nyüzsgés jellemzi a Molnári Iskola életét, ahol nemrég éppen anyanyelvi és népismereti tábort rendeztek.
Hétfőn, immár 19. alkalommal nyitja meg jelképes kapuit a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. Az elkövetkező négy szezonban festők alkotnak a Gébárti-tó partján.
Ha szerepe szerint nőnek öltözik egy férfi színész, az önmagában is sikert ígér, de benne van az eltúlzott játék lehetősége is. A zalaegerszegi Kvártélyházban szerencsére mértéket tartanak.
A Balaton kialakulását, élővilágát, történelmét, a környékbeli szakmákat, a hajózást mutatja be a keszthelyi Balatoni Múzeum Aranyhíd elnevezésű állandó kiállítása, melynek második üteme jelenleg is készül.
A vasi-zalai régióban is van létjogosultsága egy több napos könnyűzenei fesztiválnak, ezt egyértelműen bebizonyította az idén első alkalommal megszervezett Alterába.
A borús, az elmúlt napokénál hűvösebb idő jót tett a sorrendben Majorbéli géptalálkozónak, az emberek többsége ugyanis a strandok helyett a keszthelyi Georgikon Majormúzeum felé vette az irányt.
Bár kinn forróság volt, a hűvös házban senkit nem találtunk, csak néhány kellemetlenkedő rovart és festéktől csöpögő ecseteket. A Négy Bé rajzkör nyári képzőművészeti táborában jártunk Szentkozmadombján.
Csütörtök este kiderült, kinek melyik felsőoktatási intézménybe sikerült bejutnia. A maximum elérhető pont 480, a minimum idén 200 volt. A határok kihirdetése izgalmas pillanatokat jelentett. Volt, akinek sikerült, más számított rá, hogy nem pont úgy alakul, ahogy először tervezte, s van, aki a pótfelvételin próbálja újra.
Egy vidéki egyetemistának legalább százezer forintra van szüksége a megélhetéshez, a fővárosban tanulóknak pedig ennek közel másfélszeresére - írja a szombati Magyar Nemzet.
Már a nyitónapon telt házat produkált a hazai fesztiválpaletta legfiatalabb rendezvényének számító Alterába, ugyanis a Quimby csütörtök esti koncertjére háromezren gyűltek össze a Rába-parton.
Megnyílt a jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken Kapolcson; a hét Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Nagyvázsony, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend - tíz napon át 1700 program lesz, 3300 fellépővel.
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre az Oktatási Hivatalnál - közölte Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Zalaegerszeg - Hétfőtől festőművészek lepik el Zala megye több települését, zömében határon túli magyar alkotók. Köztük újak és visszatérőek, ám a fogadóhelyek mindegyike régi.
Cserszegtomaj - Nagykorúvá vált, idén ünnepli születésének tizennyolcadik születésnapját a Szabad Művészet Alkotótábor. A résztvevők ugyanolyan lendülettel dolgoznak, mint induláskor.
Zalaegerszeg - Az Art Moziban jövő héten vetítik A közvetítő című lírai dokumentumfilmet, amely a Pannonhalmi Bencés Főapátságot mutatja be. A film központi alakja Várszegi Asztrik (64) főapát.
A veszprémi Pannon Egyetem közel 8 milliárd forint uniós és állami támogatást fordíthat kutatásra és fejlesztésre. A keretből cirka 100 millió forint jut a kanizsai kampusznak.
Zalaegerszeg - A hetvenéves Tolnai Ottó és a nemrég elhunyt Tüskés Tibor előtti tisztelgésnek áldozta a Jelenkor - a baranyai irodalmi és művészeti folyóirat - idei nyári dupla számát.
Őszre befejeződhet annak a nagyváradi ingatlannak a felújítása, amelyben Ady Endre múzsája, Brüll Adél lakott egy ideig, és amelyben Léda-múzeumot alakítanak ki a tervek szerint - adta hírül szerdán a Krónika című erdélyi napilap.
Az Ínyenc című rövidfilm premierjének adott otthont kedd délelőtt az Art mozi. A forgatókönyv Tislér József novellájából készült, az alkotás rendezője Szkok István.
Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, ennek kihirdetésére pedig megrendezik a 4. Pont Ott Partit a fővárosi Corvin sétányon. A 140 ezer felvételiző várhatóan este nyolc óra körül tájékozódhat a felvi.hu-n.
Cserszegtomaj - Július 23-án, pénteken 18 órakor tartják a cserszegtomaji nemzetközi alkotótábor zárókiállításának megnyitóját a település iskolájában.
A szaktárca tervei szerint néhány év kihagyás után a jövő tanévtől az írásbeli mellett ismét tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát is a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban.
A nagykanizsai Bolyai-iskola rövidesen kezdődő felújítása miatt a diákok elhelyezéséről is gondoskodni kell. A közelmúltban ugyanis kiderült, hogy a Medgyaszay Házban lévő helyiségek kicsinek bizonyultak osztályteremnek, ezért új megoldást kellett keresnie az önkormányzatnak.
Csáford - A nyugalom, a csend ihletet ad, a kollégákkal pedig értékelni lehet az alkotásokat - fogalmaztak a Villa Negra művészei, akik idén ismét megszervezték szokásos táborukat.
A felsőoktatási felvételik ponthatár-húzásának napja lehet öröm, de lehet csalódás is. Akiknek nem sikerül, azok még élhetnek a pótfelvételi lehetőségével.
Balatonszentgyörgy - A Kis-Balaton révén megyénket is érintette az a kompetencia alapú program, mely idén indult a Dobó István Általános Iskolában.

2010 autó bak balaton baleset beteg bika budapest busz csillagjegyek diák eső felújítás férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek iskola Jobbik kép keszthely kiállítás koncert kórház kormány kos kosárlabda közgyűlés közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meccs meghalt mérleg MSZP munka nagykanizsa nő nyár nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz polgármester program rák rendőr rendőrség sérült skorpió szűz támogatás tolvaj traffipax információk turizmus tűz út ütközés választás válság verseny vihar vízöntő vonat zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene zte ZTE FC


