Hetedik alkalommal rendezik meg a Balaton filmfesztivált Keszthelyen. A négy napig tartó sorozat ismert rendezők több újdonságát kínálja.
A Balaton Színházban jövő szerdától vasárnap estig várják az érdeklődőket. Nem csupán filmekkel, hanem beszélgetésekkel, találkozókkal is. A program házigazdája két ismert személyiség,
Benkő László és
Réz András lesz. A nyitónapon 18 órakor kezdődik a program, akkor - Kísérleti és játékfilmek vetítése címmel - a Színház és Filmművészeti Egyetem, valamint a Werk Akadémia hallgatóinak vizsgafilmjeiből adnak ízelítőt. Másnap, ugyancsak este hat órai kezdettel
Székely Orsolya: SzéchenyiSzéchenyi vagy
Takács Mária: Eltitkolt évek című alkotását vetítik, a program vendége a rendező lesz. Szombaton
Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben) című filmje pereg majd, az érdeklődők találkozhatnak, beszélgethetnek az ismert rendezővel. Vasárnap ugyancsak 18 órától
Novák Tamás-Skrabski Fruzsina alkotása, a Bűn és bűntelenség kerül közönség elé, mely nem más, mint a Biszku Béláról szóló dokumentumfilm.
IDE kattintva további zalai programokat talál!
Címkék:
keszthely,
balaton filmfesztivál
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.