A letöltések miatt vége a CD-kornak?
Fekete Dávid szereti a színházat, de elragadta az országjárós pörgés
Lányok hada rohamozta fellépése után egy-egy aláírás, vagy ölelés reményében a korábbi megasztáros Fekete Dávidot a múlt héten, a megyeszékhelyi Zala Plazában.
- Gondoltad volna, hogy a műsor után is megmarad ez a hatalmas rajongói tábor?
- Arra számítottam, hogy a hisztéria , az érdeklődés lanyhulni fog, hiszen nincs már akkora médiatámogatás az ember mögött, az egyetlen zenecsatorna az, ahol meg lehet jelenni. Ugyanakkor nem lehetek elégedetlen, hiszen itt is sikereim vannak: volt olyan hét, amikor - történelmet írva - az én két klipem állt a csatorna nézettségi rangsorának első két helyén. Ennek nagyon örülök, jelzi azt is, hogy a szavazóbázis még mindig megvan mögöttem. Egyébként a tv2-nél sem felejtettek el: egyéb szereplések mellett hívnak a Megasztár 5-be is.
|
- Musical-színésznek, csapatjátékosnak tanultál. Miért nyergeltél át mégis az önálló éneklésre?
- Most is szeretem a színházat, de az országjárás, ismerkedés jobban vonz. Magával ragadott ez a világ.
- Mindig tudod, hogy miről szól az a musical, amiből éppen kiragadsz egy dalt?
- Talán fontos lenne, de van olyan musical, amit nem ismerek és mégis éneklek belőle, mert nagyon szeretem az adott dalt.
- Kedvenc zenés darabod?
- Footlose. A magyar nevén Rongyláb.
- A televíziós fellépéseken kívül milyen terveid vannak a jövőre nézve?
- Nagy produkcióval, musicalshow-val készülünk az idei évre, bízom benne, hogy ez már a nyáron látható lesz több rendezvényen. Illetve várom már a következő CD-m megjelenését, ami egyébként valószínűleg az utolsó lesz, hiszen ezután már minden bizonnyal beköszön a hivatalos internetes letöltések korszaka, ami a CD-formátumot ki is szorítja a piacról. Ezen az albumon a dalok szövegeit már magam írom, a zenénél pedig filharmonikus zenekar játékát vegyítjük popelemekkel, ami az ütemben, ritmusban mutatkozik majd meg. A rádiók inkább populáris pop-rock zenét játszanak, s igazából azért igyekszünk mi is poposítani, hogy ezáltal könnyebben elérjek az emberekhez.
Címkék: zene, megasztár, Fekete Dávid



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.