A magyarság mind ez idáig legnagyobb emberáldozattal járó katasztrófája volt a doni áttörés. A tragikus eseményben résztvevő katonák hősök voltak és egyben áldozatok.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere fogalmazott ekként beszédében tegnap a doni áttörés 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A háború történéseit felidézve azt mondta: az 1943. január 12-én bekövetkezett tragikus eseményben és hozzá kapcsolódóan közel százezer férfit vesztett a haza. A katonák rettenetes hidegben és körülmények között harcoltak, sokan nyári egyenruhát viseltek a sokszor mínusz harminc foknál is hidegebb időben, s élelmiszerük is kevés volt. Miután a háromszoros emberfölényben lévő oroszok áttörték a frontvonalat, megkezdődött a visszavonulás, ami borzasztó volt - mondta. Akik hazaértek rémálmot láttak, akik fogságba estek, rémálomba kerültek. A szerencsésen hazaért hadifoglyok jó része itthon megbélyegezetté vált, így rótta le háláját a kommunista, majd szocialista munkáspárt.
- Ezért is tartom fontosnak, hogy évről évre megemlékezzünk a katonákról, akik hősök voltak, s egyben áldozatok - tette hozzá.
Ruzsics Ferenc polgármester idézte a doni áttörés eseményeit - Fotó: Sámel József
|
|
Címkék:
keszthely,
megemlékezés,
katona,
hős,
elesett,
II. világháború,
don kanyar
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.