Nem unatkozó hölgyek
Az Európai Unió mind jobban ráirányítja a figyelmet az önkéntes feladatvállalásra. A Zalai Falvakért Egyesület (ZFE) másfél éves, az önkéntesség jegyében szervezett programsorozatot zárt csütörtökön.
A Hevesi Sándor Színház adott helyet a több mint 600 embert, 200 civil szervezetet megmozgató programot összefoglaló konferenciának, melynek keretében a Zalai Falvakért Egyesület vezetése, valamint a programban részt vett szervezetek számoltak be arról, hogy a filmekből vett közhiedelemmel ellentétben az önkéntes munka nem unatkozó középosztálybeli hölgyek passziója, hanem a közösség érdekében végzett önzetlen és nélkülözhetetlen tevékenység újjáéledése.
|
A tanácskozáson többek közt a megyei kórház, a megyei könyvtár, a természetvédők képviselői adtak számot pozitív tapasztalataikról, míg Kemendollár, Letenye és Zalaszentgrót egy-egy szervezete nevében az önkéntes munka települési hozadékát ecsetelték a szervezők. Szeder-Kummer Mária, a ZFE titkára az önkéntesség törvényi hátteréről beszélt, s arról, hogy 2012-ben a foglalkoztatás hiányában elnyerhető juttatás miatt is nagy jelentősége lesz az idén elvégzett önkéntes munkának. Erre a körülményre már most szerette volna felhívni a figyelmet.
Címkék: Zalai Falvakért Egyesület, önkéntes, Tettek mezeje



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.