Tizenhárom iskola harminc tanulója versengett a hét végén
Zalaegerszeg (vl) - Szombaton fejeződött be a Zrínyi-gimnáziumban megrendezett Izsák Imre Gyula Komplex Természettudományi Verseny, ahol a 2 napon 3 tárgyból 13 középiskola 30 diákja mérkőzött meg egymással.
A versenyzők mindhárom tárgyból kaptak feladatokat, melyek megoldására két-két óra állt rendelkezésükre. A feladatokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárai tűzték ki, s ők alkották a zsűrit is: matematikából dr. Hortobágyi István, fizikából dr. Bérces György, számítástechnikából pedig dr. Zsakó László.A verseny rangját a feladatalkotó és zsűriző prominens személyiségeken túl az is nagymértékben emelte, hogy a megmérettetés győztese jogot szerez az Informatikai Diákolimpiai válogatóversenyen való részvételre.
Az összesített verseny végeredménye: 1. helyezett: Szalkai Balázs Lovassy-gimnázium, Veszprém, 2. helyezett: Varga László, a debreceni Fazekas-gimnáziumból, 3. helyezett: Herbert Máté, Táncsics-gimnázium, Kaposvár. A tantárgyi versenyben fizikából az egerszegi Ölvedi Tibor, a Zrínyi-gimnázium tanulója, matematikából a veszprémi Szalkai Balázs, s számítástechnikából Darvas Dániel, a budapesti Szent István Gimnázium tanulója szerezte meg az első helyezést. Fizikából a Zrínyi-gimnázium diákja volt a legjobb



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























