Taps a székesegyházban: anyaországi horvát kórusok énekeltek Varasdon
Varasdon megmutathattuk, hogy mi, magyarországi horvátok is létezünk és vagyunk - vélekedik Nikli Ferenc, a Tótszerdahelyi Horvát Kórus tagja, miután a Nagykanizsai Horvát Kórussal közösen énekelhettek nemrég az anyaországi település székesegyházában.
A hagyományőrző csoportokat Blaz Horvat, a varasdi püspökség dékánja invitálta a "szomszédolásra" - tudtuk meg a nagykanizsai horvát kisebbségi önkormányzat elnökétől, Vargovics Józsefnétől, aki egyben a Tótszerdahelyi Horvát Kórus vezetője is.
- A kanizsai kórus január 22.-re, a 11 órai szentmisei szolgálatra kapott meghívást - bocsátotta előre. - Az alkalomra "beszerveztük" a helyi tamburazenekar és a szerdahelyi kórus tagjait is, annak érdekében, hogy minél nívósabbra sikerüljön a bemutatkozásunk. Az így 50 fősre duzzadt csapat horvát és magyar templomi énekeket adott elő Proszenyák István, a kanizsai kórus vezetőjének dirigálásával. Nyilván, a meghívásnak volt előzménye: decemberben múlt 10 éve, hogy Blaz Horvat, a varasdi püspökség dékánja először tartott anyanyelvű szentmisét Nagykanizsán a Mura menti horvát nemzetiségnek. Úgy érezzük, a kapcsolat gyümölcse mostanra érett be, hiszen a dékán úrral nagyon sok horvát egyházi éneket és imát sikerült megtanulnunk, pedig mi itt, Kanizsán a nulláról kezdtük. Ma már bátran ki merünk állni és bemutatni tudásunkat a híres zarándokhelyeken is. E jubileum kapcsán hívott meg minket Blaz atya a varasdi Mennybe Felvett Boldogságos Szűz Mária-templomba, amely Horvátország egyik legimpozánsabb székesegyházának számít - mondta.
A varasdi templomot jezsuita szerzetesek építették korabarokk stílusban 1642 és 46 között. Az ismert író, Juraj Habdeli jezsuita apát az 1662-ben Grazban megjelent művében így írt róla: "A zágrábi székesegyházon kívül nem lelek hozzá hasonlót a szlavón királyságban." A templomépítés ötletét egy bizonyos Juraj Matota nevű barátnak tulajdonítják, a hozzá való pénzt pedig Draskovics Gáspár gróf adta. A visszafogott külső mögött fényűző, barokk belső rejtőzik.
- A jeles alkalomra olyan templomi énekeket választottam be a repertoárba, amelyek a Mura menti horvátság sajátos templomi énekei, magyarán a varasdiak számára ismeretlenek - folytatta Vargovicsné. - Ezeket mi a nagyszüleinktől tanultuk, jelentős hányaduk nem szerepel a ma használatos horvát imakönyvekben sem. A tamburakíséret tovább színesítette a műsorunkat, s nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy a mise után a püspök atya, Josip Mrljzak odajött hozzánk, s meghívott minket a július első vasárnapján Marija Bistricán, Horvátország egyik legkedveltebb zarándokhelyén általa celebrált szentmisére, ahol ismét szolgálhatunk majd. Ez óriási dolog, még a horvátországi kórusoknak is megtiszteltetés egy ilyen lehetőség, hát akkor nekünk...
Végh Jánosné Apollónia, a kanizsai kórus tagja szintén jó szívvel emlékszik vissza a varasdi szereplésre, ahogy fogalmazott: egy rendkívüli nap volt az, mert csupa jókedvű, életvidám ember imádkozott együtt és örült egymásnak a Mura két oldaláról.
|
- Az általunk előadott szent énekek hallatán bizony, könny szökött néhány hívő szemébe - idézte fel élményeit. - A megnyugvás és az öröm jelének tudom be ezt, ami annak szólt, hogy a Horvátországhoz közeli Mura menti falvakban, illetve Nagykanizsán élő horvátok igenis, még ápolják hagyományaikat, beszélik ősi anyanyelvüket, s énekelnek, pont úgy, ahogyan azt régen nagyszüleik is tették. Úgy érzem, a mögöttünk hagyott 10 év alatt a dékán úr is megkedvelt minket, szinte a föld fölött lebegve járt, annyira örült nekünk, a viszontlátásnak, s ez nagyon-nagyon jólesett mindannyiunknak. Azt hiszem, nem volt ember köztünk, aki ne töltődött volna fel ezen a szép verőfényes vasárnapon, s ne talált volna megnyugvást a csodálatosan szép, számtalan freskóval díszített templomban.
Apollónia megerősítette, az is örömmel töltötte el őket, hogy a varasdi egyházmegye feje tanúbizonyságot tett arról: bármikor szívesen látja őket szentmiséjén.
- A legmeghatóbb az volt, amikor a püspök atya kezet nyújtott elnökünknek, Vargovics Józsefné, Máricának - mondta végül -, s azzal vált el tőlünk: "Ljubav nek raste med nami." Azaz: "Szeretet áradjon köztünk! ."
Címkék: varasd, Nikli Ferenc, Tótszerdahelyi Horvát Kórus, Nagykanizsai Horvát Kórus



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.