Cserépből, csipeszből mutatós állatfigurák készíthetők
Azt tudjátok-e, hogyan készül a csipeszkatica? És azt, hogy a cserépállatkák miféle szerzetek? Azok, akik jártak a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár legutóbbi Örömkör elnevezésű rendezvényén, megismerkedhettek már ezekkel a játékokkal, sőt, bizonyára el tudják készíteni ezeket önállóan is.
Az összejövetelen Simonné Kozma Aliz óvónő azt mutatta meg a gyerekeknek és szüleiknek, hogyan lesz néhány alapanyagból rövid idő alatt színes katica.
|
- Csak csipesz kell hozzá, valamint dekorgumi - mutatott az asztalon előtte sorakozó portékákra. - Ezekhez a hobbiboltokban lehet hozzájutni, ahogy a mozgó szemeket is ezekben az üzletekben szerezhetjük be. Készítünk egy sablont a szárnyakhoz, azt körül kell rajzolni a dekorgumin, majd ki kell vágni a formát a gumiból. A piros szárnyakra kerülnek a pöttyök, azok is dekorgumiból vannak. Két oldalú ragasztót használunk a katica összeállításához, ez a legpraktikusabb. Ha szeretnénk variálni, még zseníliadrótot is felhasználhatunk.
Domján Károlyné óvónő az icipici cserépállatka fabrikálásának titkaiba avatta be az érdeklődőket, sőt, könyvet is mutatott azoknak, akik otthon többféle figurát is szeretnének megalkotni. Az asztalon egy apró jegesmedve és egy bálna pihent.
|
- Először befestjük a mini cserepet a megfelelő színnel. Ez nyilván attól függ, milyen állatot szeretnénk készíteni: a jegesmedve esetében fehéret használunk, a bálnánál pedig a kék festékbe mártjuk az ecsetet. Amíg a cserép szárad, kivághatjuk papírból a szükséges formákat, a fejet, a törzset, a mancsot vagy éppen a lábat. A legjobb alapanyag a fotókarton, mert nem annyira kemény, hogy ne tudná a gyermek könnyedén körbevágni. Ha már nem ragad a cserép, felragasztjuk rá ezeket a papírformákat. A hobbiragasztó azért ideálisabb a hagyományosnál, mert erősebb és gyorsabban szárad. Használhatunk zseníliadrótot, a bálnának a vízsugárhoz, a macinak a sálhoz, de ha zsiráfot készítünk, annak a lábához is ideális. A cserépállatkák elkészítéséhez nem kell sok alapanyag, de jó elfoglaltság és mutatós a végeredmény.
|
Címkék: csipeszkatica, simonné kozma alíz



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.