Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Helyi kiadások
Nagykanizsa (ste) - Május 12-én, a város napján nyílt meg hivatalosan az Eötvös téri Adománybolt. A nyitás óta eltelt időt értékelte tájékoztatóján Budavölgyi Kálmán, a szervezésben közreműködő Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke.
Zalakomár (pa) - A minap egészségnapot tartottak a helyi általános iskolában, amely keretében játékos sportvetélkedőkön, illetve felvilágosító előadásokon vehettek részt a tanulók.
Zalakaros - A szállóvendégek igen, a szomszédos apartmanház lakói nem használhatják a MenDan Thermal Hotel fürdőrészlegét. Pedig a kizárt vendégeknek szerződésük is van arról, hogy 99 évre megváltották a belépőjüket.
Óhíd - A számítógépen kívül is létezik világ, a gyerekek pedig igenis szeretnek játszani. Ugyanúgy, ugyanolyan módon, mint azt annak idején nagyszüleink tették. Nagyszüleink régi játékai kapták a program főszerepét
Zalaegerszeg - A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában bajnoki címet szerzett a Zalabaksa.
Rédics - A helyi általános iskola tanulóinak sokszínű művészeti tevékenységébe engedett bepillantást a kulturális bemutató, amelyet Tavaszi zsongás címmel immáron sokadik alkalommal rendeztek meg a határ menti településen.
Nagykanizsa - Százmillió forintot szeretne elnyerni az önkormányzat különféle óvodai fejlesztésekre.
Nagykanizsa - A dél-zalai város a megye más városait megelőzve indította el azon az úton a zsidókat, ahonnét csak kevesen tértek haza.
Letenye - Pályázatot hirdet a Letenyéért Közéleti Egyesület (LKE) iskolai, egyesületi, munkahelyi vagy egyéb csoportok számára, akiknek megmutathatnák a határ menti város látnivalóit, köztük a Fáma Házát.
Lendva - Az újvidéki zeneakadémia tanáraiból és diákjaiból álló Camerata Academica együttes adott koncertet pénteken este a határon túli városban. A hangversenyre - ahol elsősorban szlovén szerzők művei hangzottak el - a Festine 2012 elnevezésű klasszikus zenei sorozat részeként került sor.
Nagykanizsa (pa) - Napokon belül ismét állni fog a Szentháromság-szobor, melyet a belváros-rekonst-rukció keretében telepítenek át a Kossuth térről az Erzsébet térre. Az alkotást más kompozícióban állítják össze, mint korábban.
Hévíz - Közel százmillió forint ráfordításával építenek, korszerűsítenek csatornahálózatot a város északnyugati részében. A beruházás pályázati forrásból valósul meg.
Hévíz - Pődör Anna, az Illyés Gyula Általános Iskola negyedik osztá- lyos diákja a megyei győzelem után az Országos Nyelvtan Versenyen is első helyezést ért el.
Gutorfölde - Majdnem minden férfi nagyivó, ezért Ivó napján, azaz május 19. táján megünnepeljük őket - ezzel a felkiáltással teremtett hagyományt tavaly a közép-zalai falu. Az idei férfinap pedig épp a jeles napra esett.
Zalaegerszeg - Amerikai és izraeli fiatalok tettek látogatást hétfőn a zalai zsidó temetőkben, hogy a héber feliratokat feloldva, fotókkal illusztrált dokumentációt készítsenek.
Lenti - Az ausztriai Weiz városából indult, majd hazánkon és Szlovénián keresztül a szintén osztrák Feldbach-ban ért véget az a rally, amelyen elektromos hajtású személyautók vettek részt. Az úgynevezett E-Via futam célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az elektromobilitásra és a megújuló energiákra.
Nagykanizsa - Szombaton ismét megrendezte éves versenyét a Zrínyi Horgászegyesület a Csónakázó-tavon.
Kaszó - Szombaton rendezték meg a somogyi településen a kaszói erdei vasút napját.
Keszthely - Veled is megtörténhet! címmel hirdetett rajz- és képzőművészeti pályázatot óvodások és iskolások számára a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Archívum - Zalaegerszeg-Zalalövő »

2010 2011 ár autó bak balaton baleset bíróság börtön budapest busz diák EU felújítás férfi Fidesz film foci forint fotó futball gyerek gyilkosság H1N1 halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik kamion karácsony keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés kutya labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország médiatörvény meghalt MSZP munka nagykanizsa NB I nő nyár olvasó önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz per polgármester program rák rendőr rendőrség sebességmérés sérült sport támogatás teke traffipax traffipax információk tüntetés turizmus tűz ütközés választás verseny videó vonat vörösiszap zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene ZTE FC ZTE NKK