Zalabaromfis elbocsátások
Zalaegerszeg (hp) - A Baromfiipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) kezdeményezésére a fővárosban konzultáción jelentették be, hogy elbocsátják a dolgozókat.
2008. október 20-án a baromfiipari ágazati szakszervezet és a Zalabaromfi tulajdonosi képviselete közötti megbeszélésen elhangzott, nem indítják újra a termelést.
A konzultáción részt vett Farkas Andrásné, a BDSZ ügyvezető elnöke és Horváth László, az egerszegi üzem szb-titkára. A tulajdonos képviselője közölte velük, az üzem nem indítható újra, csoportos létszámleépítéssel bocsátják el a dolgozókat. A BDSZ elnöke elmondta, a pillanatnyi helyzetben a törvényesség betartását kísérik figyelemmel. Ma délelőtt 10-től a zalai baromfitartók Budapesten demonstrálnak a CIB Bank előtt, majd információnk szerint fogadják őket az FVM-ben.
Zalabaromfi kronológia:
- Az első hírek a Zalabaromfi Zrt. számlájának zárolásáról és szeptember 10-dikén dolgozók demonstrációjáról
- Nemes Imre, a Zalabaromfi vezérigazgatója sajtóközlemény adott ki szeptember 11-én.
- A cég 2008. szeptember 11-dikén 13 óra 30-kor munkásgyűlést tartott, melyen a cég jelenlegi helyzetéről adnak tájékoztatást.
- A dolgozók és a beszállítók szeptember 11-dikén délután a CIB Bank előtt demonstráltak.
- A Zalabaromfi-vész sokakat érint...
- dr. Gyimesi Endre felszólalt a parlamentben
- Szeptember 17-én a beszállítók és a dolgozók Budapesten demonstráltak
- Nem sokkal a demonstráció után megkapták bérüket a dolgozók
- Bért kaptak, de kérdés, hogy munka lesz-e, hiszen szeptember 18-án arról adtunk hírt, hogy áll a termelés a Zalabaromfiban
- Szeptember 22-én újabb egy hét kényszerszabadságra küldték a dolgozókat
- Október másodikán fekete zászló került ki a Zalabaromfi üzemének bejáratához: a dolgozók gyászolják a több mint 30 éves múltra visszatekintő üzemet, s újabb demonstrációra készülnek.
- A demonstráció elmaradt, a dolgozók inkább jogi úton folytatják küzdelmüket.
- Lemondott a Zalabaromfi termelő cége, a Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. vezérigazgatója, Nemes Imre.
- Feljelentés baromfiügyben - Több állatvédő szervezet is feljelentést tett a Zalabaromfi ellen az állatok túltartása és szenvedése miatt.
- Sárvár segít... - A Zalabaromfi beszállítói megállapodtak a sárvári szárnyas feldolgozóval, hogy a heti 18 ezer vágásra érett pulykából 8 ezret a cég átvesz
És ezzel még nincs vége....







_k.jpg)


















