Kamatstop - a kormány 30 százalékot engedne
Hadat üzentek az uzsorának
Hadat üzent a kormány az uzsorásoknak, ám a fenyegetés szele a bankokat is megcsapta, a 30 százalékban maximált thm ugyanis a gyorskölcsönök mellett a fedezetlen hitelek piacát is érzékenyen érinti. Ráadásul többek szerint épp ezen thm-plafon lökheti a megregulázni kívánt uzsorások karmai közé az ügyfeleket.
|
Nem ismeretlen a faluban, mint máshol sem, a magas törlesztőrészletek miatt bajba kerültek sorsa. Lőrincz Tünde üzletvezető is csatlakozik a vendég véleményéhez, mondván, az ismeretségi körében is voltak, akik kilátástalan helyzetbe kerültek, még a lakásuk is ráment a tartozásra.
- Ez nagyon jó ötlet, mert sok ember került már bajba a túlzottan magas kamatok miatt. A szerencsétlen adós, aki amúgy is bajban van, szerződéskötéskor nem is veszi észre, mit ír alá. Azoknak a bizonyos gyorshiteleknek, amit egyes pénzintézetek reklámoznak, olyan magasak a kamataik, amit kizárt dolog, hogy egy amúgy is eladósodott ember vissza tudna fizetni. Nem egy esetben adósságcsapdába vitték az embereket - mondja Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere.
A község vezetője érdeklődésünkre elmondta, mivel falun közvetlenebb a kapcsolat a lakosság és a polgármester között, tudja, hogy náluk is voltak néhányan, akik kamatcsapdába kerültek.
- Az a baj, hogy a túl magas kamatozású hitelek felvételére pont az a társadalmi réteg kényszerül rá, amely anyagilag egyébként is lecsúszott. Eladósodott, és az előző hitel törlesztése érdekében veszi igénybe az újabbat. Egy-két emberről én is tudok a környezetünkben, aki ilyen helyzetbe került. Sajnos az adósság törlesztésére hivatkozva nem lehet önkormányzati támogatást adni senkinek. Igyekeztünk azért segíteni, végül a rokonságon belül kaptak támogatást, úgy vissza tudták fizetni a hiteleket - mondta a polgármester.
A magas thm-ről általában mindenkinek a gyorskölcsönt nyújtó cégek ugranak be először, persze jogosan. A Providentnél például egy 250 ezer forintos, 60 hetes futamidőre adott kölcsön teljes hiteldíj mutatója 64,5 százalék. A Cofidisnél 100 ezer forinthoz - 45 hetes futamidő és havi 3990 forintos törlesztés mellett - 39,01 százalékos thm-mel lehet hozzájutni. A hitel teljes díja 79 ezer 550 forint.
Nem kell azonban sokáig kutakodni, a klasszikus banki fedezetlen hitelek közt is rengeteg 30 százalék fölötti thm-mel találkozhatunk. Az OTP például váratlan kiadások esetére olyan személyi kölcsönt kínál forint alapon, amely szabad felhasználásra, árfolyamkockázat és ingatlanfedezet nélkül a hitel összegétől és futamidejétől függően 32,27 és 35,80 százalék közötti thm mellett igényelhető. A Raiffeisennél 25 és 38,9 százalék között alakul a fedezet nélküli forintalapú személyi kölcsönök teljes költsége, az Ersténél 32,04 vagy 35,85 százalék, míg a CIB-nél 25,54 és 32,19 közt van a thm. A Citibanknál forintalapú személyi kölcsönöket 24 és 42,8 százalék közötti thm mellett kaphatunk.
|
Ennél is jóval drágábbak azonban a hitelkártyák, igaz, aki a türelmi időszak végéig visszafizeti a hitelkeretből felhasznált teljes összeget, vásárlásai kamatmentesek. Utána viszont nem ritka az 50 százalék feletti thm sem. S akkor még nem ejtettünk szót a bevásárlókártyákról, melyek teljes költsége jellemzően ugyancsak meghaladja a kormány által meghúzni kívánt plafonértéket.
A bankok és a hitelt igénybe vevők mellett a kereskedelem a hitelezésben érdekelt harmadik fontos fél. Zwickl László, az egerszegi Zelektron áruház vezetője kétféle szempontból értékeli a hitelkamatok thm-jének 30 százalékra korlátozását.
- Mint magánember örülök ennek a lépésnek, mert sokan kerültek szorult helyzetbe a magas kamatok miatt, és legalább csökken a bankok harácsolása. Ugyanakkor, mint kereskedő, tudom, hogy számunkra kedvezőtlen hatása lesz. Az áruvásárlási hitelek kamatai ugyanis 30 százalék felett vannak. Már eddig is nehéz volt a helyzet, a bankok egy része kivonult az áruvásárlási hitelezésből, mert kockázatos. Sok hitel bedőlt, és a bank ebben az esetben nem tudott mit csinálni. Ha korlátozzák a kamatokat, akkor nyilván csökkenni fog a mi forgalmunk is, mert kevesebb műszaki cikket vesznek majd az emberek.
|
- Egyelőre hiányoznak a konkrét paraméterek, nem tudni, a 30 százalékos thm-plafon pontosan mely termékekre vonatkozik majd, arról nem is beszélve, hogy Magyarországon még mindig nincs egységes thm-számítás - szögezi le Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) főtitkára, megjegyezve: amíg szegény emberek vannak, sajnos mindig lesz igény a gyorskölcsönre, ami egyébként még mindig jobb, mint az uzsorástól származó pénz. - Önmagában fedezetlen hitelek miatt ritkán jutnak bajba az emberek - folytatja a főtitkár -, inkább ott kezdődik a baj, amikor lakáshitelük törlesztésével megcsúsznak, s arra vesznek fel fedezetlen hitelt vagy gyorskölcsönt, s mire hozzánk fordulnak, már hat-hét ilyenjük is van.
A thm maximalizálása - a BHKE álláspontja szerint - önmagában pozitív lépésnek mondható, igaz, a kormányzati intézkedések megtizedelhetik a bankokat, ám ennyi pénzintézetre nincs is szükség Magyarországon, teszi hozzá Lénárd Mariann.
Megszűnik vagy átalakul?
A 30 százalékos thm-plafon hatására kevesebb fedezetlen kölcsönt adnak majd a bankok, a kockázatosabb ügyfelek ugyanis ezen lépéssel valószínűleg kiszorulnak a legális hitelpiacról.
|
- Első pillantásra jó hírnek tűnhet, hogy a kormány egy éles vonallal elkülönítette, mi számít uzsorának és mi nem. Ez a vonal azonban már létezett, egy korábbi parlamenti döntés ugyanis a jegybanki alapkamat tízszeresében maximalizálta a thm-et, ami jelenleg 60 százalék. Ez csökkenne a jövőben 30-ra - mondja Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője, aki szerint, bár az uzsorásoknak küldött üzenet jó, az eszköz a bankszektort rosszul érinti. - Összemossa a banki hitelt az uzsorával, és az illegális hitelpiac felé terel, hiszen azok, akiknek kockázatos adósként csak 30 százalék fölötti thm mellett hiteleztek a pénzintézetek, a jövőben kiszorulnak a legális bankpiacról, s így illegális forrásból tudnak csak pénzhez jutni. S kifejezetten kedvezőtlen hatást fejt ki bizonyos fontos banki termékszegmensekben is.
Valószínűleg kevesebb ügyfélnek lesz hitelkártyája, amit a jövőben csak a megbízhatóbb adósok kaphatnak, akiknek érdemes fedezet nélkül is 30 százalék alatti thm-mel hitelezni. Árcsökkenés azonban nem várható, hiszen a jó adós számára például a hitelkártya költsége jelenleg is 30 százalék alatt van, az átlagos thm egészen pontosan 23 százalék, azzal együtt hogy vannak 3040 százalékosak is.
A bankok mellett nehéz helyzetbe kerülnek a gyorskölcsönt nyújtó cégek is, amelyek vagy átalakulnak és megpróbálnak a klasszikus banki fedezetlen hitelezés irányába mozdulni egy a mostaninál kevésbé kockázatos ügyfélkörre koncentrálva vagy megszűnnek...
Lapozzon!
- 1
- 2
- | következő »
Címkék: hitel, kormány, thm, uzsora, gyorskölcsön



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.