Előfordultak balesetek Zalában, szerencsére nem súlyosak
Fennakadást okozott a közlekedésben a tavaszi tél
Most már elég a télből, de még mindig késik a várva várt tavasz. A szerdai egész napos havazás fennakadásokat okozott a közlekedésben csütörtökön is.
A téli időjárás miatt csütörtökön is történtek balesetek Lenti térségében. Az M70-es autóúton két egymás mögött haladó ukrán furgon ütközött össze. Az első kocsi megcsúszott a nedves úton, ettől keresztbe fordult, míg a mögötte jövő már nem tudott megállni, ezért belehajtott.
|
|
|
|
Az egyik furgon az ütközés erejétől a szalagkorlátnak csapódott, illetve többször megpördült, majd az oldalára dőlve, az úttest felét eltorlaszolva állt meg. A két járműben öten ültek, egyikük a fején szenvedett könnyű sérüléseket.
A nap folyamán teljes útzárt kellett alkalmazni a 86-os úton a rédicsi körforgalom és a csesztregi elágazó között, ugyanis a szerdán balesetet szenvedett szlovák kamion műszaki mentését csak a kirakodás után, délelőtt kilenc körül kezdhették meg. A felázott talaj miatt ide lánctalpas járművet kellett vezényelni.
Az útzárat végül 14 órakor oldották fel az érintett szakaszon - tudta meg portálunk a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől.
A 75-ös főúton ugyancsak történtek kisebb balesetek, az éjszaka folyamán Zalatárnok és Nova térségében is belecsúsztak kamionok az árokba.
A Magyar Közút Kht. csütörtök délre tudta letakarítani a főutakról a hóréteget a zalaegerszegi üzemmérnökség területén. A mellékutak még nem voltak feketék, de azokat nem sózzák, csak ekézik, illetve a kritikus szakaszokon érdesítő anyagot szórnak ki. Zala megyében 15-25 centi hó esett szerda délelőttől csütörtök reggelig. Súlyos baleset nem történt, de Észak-Zalában is voltak fennakadások.
Csütörtök hajnalban például a 76-os főúton, a vasi megyehatár közelében egy teherautó akadt el a hóban, a közútkezelő bérelt traktorral húzta fel az emelkedőn. A 76-os úton, Alsónemesapáti térségében pedig két tehergépkocsi ütközött össze, de személyi sérülés szerencsére nem történt. A zalaegerszegi tűzoltóság és a mentők ügyelete egyaránt megerősítette: a tavaszi hóesés nem okozott nagyobb bajt.
|
Az útról a járdára
Panasz érkezett a hóeltakarításra: Németh Árpád egerszegi, Fáy utcai lakos érthetetlennek nevezte, hogy a Zala-Depo hóekéje miért a házak felé tolja a havat egy olyan utcában, ahol a másik oldalon nincs épület. A cég tudatta: előfordulhat, hogy az eltakarított hó kis része a járdára kerül, mert az út és a járda közötti hely szűk, s gyakran autók állnak a másik oldalon, így a hótolónak nincs helye messzebb haladni. A járdát a lakók nem takarították le csütörtök délre, s bár az ő feladatuk, a cég elvégzi, közölték.
Címkék: időjárás, zala, közlekedés, előrejelzés, hideg, hó, szél, Dunántúl, havas eső, havazás, szerda, fok, somogy, meteorológia, Baranya
- Fennakadást okozott a közlekedésben a tavaszi tél
- Csütörtök reggel
- Koccanások Vasban
- További havazás várható
- Késnek a vonatok az ország nyugati és déli felében
- Sorozatos balesetek Zalában szerdán
- Időjárás: narancssárga riasztás nyugaton, 20 centiméteres havazás a Dunántúlon
- Somogyban reggel óta havazik, az utak csúszósak
- Voice |
- 2010 03 11 |
- 20:18
Tavasz van vagy nincs, tök mindegy! Több napja erről szólt az időjárás jelentés. Mégsem készült fel rá az, akinek kellett volna. A 7-es főút kiemelt létére csak ma délre, a hőmérséklet hatására vált feketévé. Tegnap este hófehér volt az út a rátaposott vastag hótól, munkagépnek nyoma sem volt délutántól ma reggelig.
Az autópálya természetesen tisztítva volt, ennek tükrében a 7-es út az illetékesek szégyene!
- El Greco Stefan |
- 2010 03 11 |
- 10:44
Valaki ismét hanyagul végezte a munkáját! Elfelejtette közölni az időjárás felelőssel, hogy március az tavaszi hónap, ilyenkor már nem illik hideget és havat küldeni. Némi tapasztalata van már az embernek, jómagam anno április 3-ról 4-re virradó éjszaka rostokoltam a hófúvásban. Akinek ilyenkor is muszáj volán mögé ülni: ésszel, mértékkel és tartózkodással! És még mindig nincs 100 % biztonság!
A kiskabátos, cici és popsivillantós lányokra- asszonyokra még várni kell.
- ja |
- 2010 03 11 |
- 10:25
ja, csak mintha megszoktuk volna, hogy márciusban nem esik a hó. évek óta ilyenkor kiskabátos csajok szaladgálnak már, virágok pompáznak, havat meg nem is láttunk régóta...
- besz |
- 2010 03 11 |
- 09:01
Nem szándékozom vitatkozni,de a március a közvélekedés szerint tavaszi hónap mert a dec.-feb.-t tekintjük téli hónapnak.A koratavaszi csapadék azonban még előfordulhat hó formában is.Ezért célszerű a járművezetőknek a vezetésre és a körülményekre figyelni.A közútkezelőnek meg a feladat elvégzésére koncentrálni és nem azzal védekezni,hogy nincs rá pénz.Tőlem sem kérdezi a kutya se,hogy maradt-e pénzem adó és számla fizetésre!!
- tél |
- 2010 03 11 |
- 08:10
a meteorológiai télnek még nincs vége, az valamikor mnárcius vége asszem, most nem nézek utána pontosan, bocsi



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

_k.jpg)





















Hozzászólások »
Eddig összesen 12 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: