Magyar Kupa: sorsoltak - de a DVSC-ZTE találkozónak továbbra sem találtak időpontot
ZH - Csütörtökön kisorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait: a ZTE FC a Hévíz csapatával találkozik a fürdővárosban, míg a ZTE FC II. hazai pályán a PMFC-vel csap össze, ám a DVSC elleni találkozóról nem sikerült megegyezni.
Az előzetes tervek szerint a találkozókra szeptember 15-16-án kerülne sor, de a végleges időpontot majd csak a napokban közlik.
Mindemellett a zalai klub tárgyalt az elmaradt Debrecen - ZTE találkozó időpontjáról is, ám az Magyar Labdarúgó Szövetséggel történt egyeztetés után sem sikerült időpontot találni a meccsnek. A ZTE szeptember 23-án szerette volna tolni az augusztus 22-én elmaradt találkozót, ám a DVSC a BL kötelezettségeivel összefüggő feladataira hivatkozva közölte, nem megfelelő számukra az időpont. (A BL-ben a DVSC szeptember 29-én fogadja a Lyont a Puskás Stadionban.)
Német Ottó a ZTE technikai vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy szeptember 18-a lehet a legkorábbi időpont, mikor eldőlhet, mikor rendezik a találkozót, mivel ekkor tárgyalnak az MLSZ-ben.
A Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításai:
Hévíz FC - ZTE
ZTE II – PMFC
Lébény SE - Gyirmót SE
Lövő SE - Ajka FC
Győri ETO FC II - Lombard Pápa Termál FC
MTE 1904 - Győri ETO FC
Győrszemere KSK - FC Tatabánya
Kinizsi SC Szabadegyháza - Kaposvölgye VSC
Pálhalma Agrospeciál - BFC Siófok
Kozármisleny - Paksi FC
Tököl KSK - Barcsi SC
Videoton II - Videoton
RESTART-Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 ESE
Veszprém FC/Police-Ola LSK (Ják SE) - Kaposvári Rákóczi
Bajai LSE - Makó FC
Orosháza FC - Kecskeméti TE-Ereco
Harta SE - Szolnoki MÁV
Mátészalkai MTK - Mezőkövesd-Zsóry SE
Putnok - DVSC-DEAC
Nyírmadai ISE - Nyíregyháza Spartacus
Mándok KSE - DVTK
Nyírbátor FC - Baktalórántháza VSE
Vecsési FC - MTK Budapest
Dunakanyar-Vác - Budaörsi SC
MTK Budapest II - FTC
Tura-Biotech USA - Vasas
Balassagyarmat SE - REAC
Jánoshidai SE - Szigetszentmiklósi TK
Forrás: Zalai Hírlap – Kerkai Attila, MLSZ
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, meccs, ZTE II., időpont, találkozó, Hévíz FC, dvsc, magyar kupa, BL, PMFC



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.