Holttá nyilvánítják Várkonyi Lászlót, abbahagyták a keresését a Himalájában (frissítve)
A kínai hatóságok kiadják a hivatalos igazolást arról, hogy Várkonyi László magyar hegymászó halálos balesetet szenvedett 7000 méter magasan, a Himaláján - tájékoztatott Pekingben Sárközy Péter, magyar főkonzul.
Sárközy elmondta, hogy a kínai összekötő tiszt arról tájékoztatta, hogy abbahagyták az április 26-án balesetet szenvedett Várkonyi László keresését, mivel az adott terep és a zord időjárás miatt nem látják esélyét annak, hogy élve, vagy holtan megtalálják.
Az összekötő révén a főkonzulnak sikerült kapcsolata lépnie Klein Dáviddal, aki elmondta, hogy várhatóan pénteken érkezik Katmanduba.
Klein Dávid kedden hazajuttatott üzenetében beszámolt arról, hogy elsodorta egy jégomlás következtében keletkezett lavina, a 15-20 méterrel mögötte haladó Várkonyi Lászlóra pedig "direktbe rázuhant a jég".
Az alanarnette.com internetes oldalon megjelent egy levél, amelyben idézik Jamie McGuiness új-zélandi hegymászót, aki szemtanúja volt, amint 12 óra 20 perckor egy kisebb sérac (jégtömb, jégpiramis) jégtörmeléket hullatva levált, s az északi nyeregből lefelé tartó két magyart az aláhulló darabok éppen eltalálták. "Egyikük egy gleccserszakadékba csúszott, majd betemette a jég" - áll a tudósításban.
Klein Dávid és Várkonyi László - a Dreher 24 Everest Expedíció (2010) keretében - magashegyi teherhordók és oxigénpalack nélkül próbáltak meg a hegy északi oldalán a világ legmagasabb pontjára, a 8850 méteres Mount Everestre feljutni. A Várkonyi-Klein páros az Everest első magyar, oxigénpalack nélküli megmászására készült. Az expedíció honlapján indulásuk előtt ezt írták: "Természetesen legeslegfontosabb +célkitűzésünk+, hogy az expedíció minden tagja élve, egészségesen hazatérjen!"
A Dreher Sörgyárak Zrt. csütörtökön közzé tette részvétnyilvánítását, amelyben az expedíció támogatója mélységes szomorúságáról veszi tudomásul a sportember váratlan halálát.
Az 1956-ban született Várkonyi Lászlóról az expeditions.hu-n az olvasható, hogy 15 évesen kezdett el hegyet mászni, bejárta a Magas Tátrát, a Kaukázust, a Pamír-hegységet, az Andokot és a Tien-sant, "mielőtt figyelme a nyolcezresek világa felé fordult". Három nyolcezres hegy megmászásában vett részt és kettőnek a csúcsára fel is jutott. Az oxigénpalack nélküli hegymászás magyar magassági rekordere. 2002 tavaszán az Everest nepáli normál útvonalán 8770 méterig jutott.
Klein Dávid naplója: Jégomlás okozta a balesetet
Jégomlás okozta a balesetet hétfőn délben a Himaláján - írta a hegyen megsérült magyar alpinista, Klein Dávid a www.expeditions.hu című honlapon kedd délután közzétett nyilatkozatában.
Az "Északi Nyeregből (7000 m) tartottunk lefelé az Előretolt Alaptáborba (6400 m), amikor félúton, viszonylag könnyű terepen jégomlás történt, ami annyit jelent, hogy a felettünk lévő jégfal leszakadt" - idézte fel a Dreher 24 Everest-expedíció hegymászója.
Klein Dávid hozzátette, hogy őt a jég ledobta egy jégfalra, át egy peremen; a függőleges falon lógva állt meg, a rögzített kötélen. Azt nem tudta, hogy a mögötte haladó társával, Várkonyi Lászlóval mi történt.
"Engem később felülről, kötél segítségével kiemeltek, ekkor tudtam meg, hogy Konyi eltűnt. Tegnap és ma nagy erőkkel keresték, de nem került elő a teste. Szemtanúk szerint amíg engem sodort a lavina, Konyit 15-20 méterrel mögöttem elkapta, és direktbe rázuhant a jég" - írta Klein Dávid.
Beszámolója szerint a jobb karján van több helyen zúzódás, sérülését már ott a hegyen egy mexikói orvos "rendbe tette". Közölte, hogy csütörtök hajnalban jön le a hegyről.
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy eltűnt Várkonyi László, a Dreher 24 Everest-expedíció egyik hegymászója a Himaláján, miután társával, Klein Dáviddal együtt lavina sodorta el. Klein Dávid megsérült, de biztonságban van - tette hozzá.
A két magyar alpinistát, akik a Csomolungma (Mount Everest) megmászására készültek, április 26-án, hétfőn délután érte a baj - áll a pekingi magyar nagykövetséghez kedden késő délután érkezett faxon.
Az ismert magyar sportembereket körülbelül 7.000 méteres magasságban érte a baleset. Az expedíció tagjai és a helyi szakemberek megkezdték Várkonyi László keresését.
Az első hírek a balesetrők kedden délután
Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján, Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült - tájékoztatta az MTI-t Pekingben Sárközy Péter magyar főkonzul.
A két magyar alpinistát, akik a Csomolungma (Mount Everest) megmászására készültek, április 26-án, hétfőn délután érte a baj - áll a pekingi magyar nagykövetséghez kedden késő délután érkezett faxon. Klein Dávid megsérült, de biztonságban van, míg Várkonyi László Alfréd eltűnt - mondta Sárközy, kiegészítve azzal, hogy Klein Dávid állapotáról egyelőre még nem tudtak meg részleteket.
Az ismert magyar sportembereket körülbelül 7000 méteres magasságban érte a baleset. Az expedíció tagjai és a helyi szakemberek megkezdték Várkonyi keresését.
Klein és Várkonyi április 3-án lépett be Kínába és a tervek szerint június 8-án hagyták volna el az országot Nepál irányába.
|
A www.expeditions.hu című honlapon a két férfi útjáról legfrissebb információként az olvasható, hogy a csapat április 18-án kora reggel elindult a 6400 magasan lévő előretolt alaptáborból, hogy kiépítse az 1-es tábort. "Várkonyi László sajnos gyomorpanaszokkal küzdött, és emiatt egyórányi mászás után visszafordult. Klein Dávid 11 órakor érte el az 1-es tábor helyét 7000 méteren. Kiásta a sátor helyét, deponálta a sátrat és a többi felszerelést egy zsákban, majd 13 órakor elindult lefelé. 15 órára visszaért az Előretolt Alaptáborba, ahol a csapat jelenleg is tartózkodik."
A csapat további terveiről Klein Dávid azt írta: "A további tervünk még bizonytalan: lehet, hogy Konyi holnap egyedül felmegy, felvisz egy sátrat az 1-es táborba, majd lejön az alaptáborba (én meg egyenesen az alaptáborba megyek), de az is lehet, hogy holnap mindketten felmegyünk az 1-es táborba, ott alszunk és holnapután (április 21-e) felállítjuk a 2-es tábort, majd 22-én megyünk le az alaptáborba."
- 1
- 2
- | következő »
Címkék: baleset, eltűnt, magyar, Peking, himalája, hegymászó, Várkonyi László, Klein Dávid
- Holttá nyilvánítják Várkonyi Lászlót, abbahagyták a keresését a Himalájában (frissítve)
- Magyar hegymászók balesetei külföldön
- ZH online |
- 2010 04 29 |
- 18:46
Köszönjük, javítottuk.
- Annapurna |
- 2010 04 29 |
- 17:55
Talán 7000 m ?! nem "700 m" !Már másodszor látom így leírva, nagyon bántja a szemem, főleg mikor ilyen tragikus, fájdalmas hírben történik ez a figyelmetlenség....



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.