A tachográf csak 93 km/órát mutatott
Kamion 140-nel, vagy tévedett a traffi?
Zalaegerszeg (ag) - Valóban gyorsan hajtott a kamion vagy tévedett a traffipax? Laikus módon így lehet leegyszerűsíteni annak a pernek a lényegét, amely tegnap kezdődött a megyei bíróságon.
- A járműbe ugyanis olyan menetszabályozó berendezés van beépítve, amely nem engedi a sebességet 90 km/óra fölé növelni - magyarázta a cég jogi képviselője, dr. Purás Rita. - A márkakereskedés nyilatkozott arról is, hogy a sebességhatároló integrált a motor vezérlőegységébe. Nem lehet eltávolítani, csak szakszervizben lehet módosítani, de a beállított érték akkor sem haladhatja meg a 90 km/órát. Ezért műszakilag kizárt, hogy a kamion a rendőrség által vélelmezett tempóval robogott volna. Ráadásul a digitális tachográf, a menetíró tanúsága szerint azon időszakban a kamion legnagyobb tempója 93 km/óra volt. Emellett a jármű GPS-e is cáfolja a traffipaxot - sorolta.
Érveiket azonban nem fogadta el a rendőrség, így került az ügy a megyei bíróságra. Tegnap a tárgyaláson lehetett megtekinteni a rendőrség által készített felvételeket. Ezek egyikén még 140 km/órás tempót jelez a műszer, majd a négy másodperccel későbbi pedig már csak 75 km/óra sebességet mutat.
A rendőrség nem képviseltette magát a tárgyaláson, amelyet dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella bírónő elnapolt. Igazságügyi szakértőt rendelt ki, neki lesz feladata megmondani, hogy a sebességhatároló készülék sérülésmentes, kiszerelték-e, és valóban képes-e megakadályozni a 90-95 km/óra feletti tempót, illetve a tachográf a valós sebességet rögzítette-e az adott időszakban? Kérdésként merülhet fel az is, hogy a jármű képes lehetett-e a két felvétel közötti időben ilyen mértékben lelassulni. A tárgyalás tehát a szakértői vélemény elkészültét követően, három-négy hónap múlva folytatódik.
Teherfuvarozáshoz értőket az esetről megkérdezve azt a választ kaptuk, hogy mint minden szerkezet, amit ember készített, befolyásolható, így most az - az akár e peren is túlmutató - kérdés, hogy a kamionokba épített hitelesített berendezés, illetve a rendőrség által használt szintén hitelesített eszköz közül melyik adatai fogadhatók el. Mint elmondták, jó állapotban lévő teherjárművel optimális esetben elvileg nem lehetetlen a képekből következő lassulást elérni, de a 140 km/órás tempó közelít a valószínűtlenhez.A rendőrség fotói szerint a kamion négy másodperc alatt lassult le 140-ről 75 km/órára



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























