Terítéken a zalai képviselők vagyona: javaikról vallottak a honatyák
Nem panaszkodhatnak rossz évre a zalai országgyűlési képviselők: a tegnap nyilvánosságra hozott (2011. december 31-ei állapotot tükröző) vagyonnyilatkozataik szerint a többségük gyarapodott, és adósságukat is sokan csökkentették. Mint az elmúlt években, ezúttal is összefoglaljuk a nyilatkozatok tartalmát.
Baracskai József (független képviselő) megtakarításai jelentősen nőttek egy év alatt: míg tavaly leadott nyilatkozatában 216 ezer forint értékű részvényt jelölt meg, most ezenfelül 6 ezer eurós életbiztosítás és 3,5 millió forintos számlakövetelés szerepel a dokumentumban. Tartozása ugyanakkor csökkent, a tavalyi 6,2 millióról 4 millió forintra (2 millió pénzintézetnek, 2 millió magánszemélynek). Ingatlanvagyona nem változott: Zalaszentgróton két lakásnak egyedüli, egy lakóháznak pedig negyedrészben tulajdonosa. Helyi üzlet 50 százalékos, vonyarcvashegyi üdülő 25 százalékos, zalaegerszegi garázs, budapesti lakás és ukki szántó 50 százalékos, ukki lakóház és egy további szántó 25 százalékos tulajdonrésze az övé. Autója továbbra is a 2007-ben vásárolt Mazda 3-as.
Cseresnyés Péter (Fidesz) pénzintézeti számlakövetelése a korábbi 1 millióról 1,2 millió forintra nőtt, egyéb megtakarításai változatlanok: ezúttal is kétszer 3 millió forintos életbiztosítást jelölt meg. Tartozása továbbra is a 68 ezer svájci frank lakáshitel fennmaradó része . Ingatlanvagyona változatlan: 2007-ben vásárolt nagykanizsai társasházi lakásnak felerészben tulajdonosa. Két autója van, megtartotta az 1995-ben vásárolt Opel Vectrát, a 2006-ban vett Mazda 6-ot viszont - nyilatkozata szerint - egy 2011-ben vásárolt Mazda 6 váltotta.
Göndör István (MSZP) 2011 elején leadott nyilatkozatában hiteltartozásként 15 millió forintot, most viszont a 15000000-ból 9800000 forint -ot jelölt meg. Bankszámlán 540 ezer, pénzintézeti alapban 130 ezer, nyugdíjbiztosításban 4,8 millió, kft.-üzletrészben 3,5 millió, pénzpiaci alapban 1 millió, befektetési jegyben 2,5 millió, további két banki termékben 2,3 millió, takarékbetétben 1,3 millió forint megtakarítása van. Mindez 5 millió forinttal több, mint az előző nyilatkozatában szereplő megtakarítások összege. Ingatlanvagyona viszont csökkent: nagykanizsai lakása (50 százalékban volt a tulajdonosa) és lukácsházai szántója (amiben kicsi tulajdoni hányada volt) nem szerepel aktuális bevallásában. Ami változatlan: felerészben liszói terület és családi ház, valamint nagykanizsai garázs tulajdonosa, autója egy 2010-ben vásárolt Toyota Avensis.
|
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) lakossági folyószámlán tartott megtakarítása 2,1 millióról 1 millió forintra csökkent, ám lakáshitel-tartozása is apadt: 5,3 millióról 4,6 millió forintra. Az autója továbbra is a 2010-ben vásárolt Honda Insight. Ingatlanvagyona változatlan: egy zalaegerszegi lakásnak negyedrészben, egy másik, haszonélvezettel terhelt lakásnak felerészben és egy garázsnak is felerészben tulajdonosa.
Gyutai Csaba (Fidesz) új megtakarításként 1,5 millió forint értékű pénzpiaci befektetési terméket jelölt meg, életbiztosítása továbbra is 451 ezer forintot ér és takarékbetétben elhelyezett megtakarítása is 800 ezer forint maradt. Házastárssal közös pénzintézeti tartozása 7,9 millióról 7 millió forintra csökkent. Ingatlanvagyona azonos az előző évben megjelölttel: egerszegi családi háznak kétharmad részben, szántónak 50 százalékban, zártkertnek 100 százalékban tulajdonosa, emellett résztulajdona van egy külterületi réten. Autója továbbra is egy VW Touran.
Dr. Kövér László (Fidesz) kiegyenlítette 4 millió forintos lakásfelújítási kölcsönét, pénzintézeti számlakövetelése 2,5 millióról 3,2 millió forintra nőtt. Emellett négy biztosítási termékben összesen 4,6 millió forint megtakarítása van, ami nagyságrendileg megegyezik a korábbi összeggel. Még mindig egy szigetszentmiklósi lakóház 50 százalékos tulajdonosa, autója pedig a 2002-ben vásárolt Seat Alhambra.
Manninger Jenő (Fidesz) pénzpiaci részvényben 4,7 millió, takarékbetétben 2,4 millió forintot tart, továbbá 8,5 millió forintos pénzintézeti számlakövetelést tüntetett fel. Korábbi nyilatkozatában ez utóbbi tétel nem szerepelt, és a pénzpiaci befektetés is csak 1 millió 150 ezer forintot tett ki. Takarékbetétjének értéke viszont korábbi bevallásában még 10,8 millió forint volt. Tartozásként ezúttal is 11,2 millió forintot jelölt meg. 2011-ben vásárolt egy Mercedes-Benz Vianót, és megtartotta 2009-ben vásárolt 10 éves Suzukiját. Ami nem változott: gyenesdiási családi háznak a tulajdonosa.
|
Pintér László (Fidesz) nem tüntetett fel megtakarítást, és aktuális nyilatkozatában pénzintézeti számlakövetelés sem szerepel (tavaly januári nyilakozatában itt 3,6 millió forintot jelölt meg). Tartozása 3,2 millióról 2,5 millió forintra csökkent. Nagy értékű ingósága továbbra is egy Ford Fiesta és egy MTZ 80-as traktor, és nem változott ingatlanainak száma sem: 15 tulajdont, illetve tulajdonrészt nevezett meg. Ami újdonság: 9 kerkakutasi külterületi ingatlan esetében a korábbi tulajdonosi jogállása haszonélvezőre változott. Két további kerkakutasi külterületnek résztulajdonosa, négy belterületnek (köztük egy lakóháznak) pedig egyedüli birtokosa.
Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP) pénzintézeti számlakövetelése 8,5 millió forintról és devizában tartott 2,2 millió forintról 10,5 millió forintra és devizában tartott 2,5 millió forintra nőtt. Előző évi nyilatkozata szerint pénzintézetnek 450 ezer, magánszemélynek 4,5 millió forinttal tartozott, jelenleg pénzintézetnek 800 ezer, magánszemélynek 3,5 millió forinttal adós. Ecsegfalvai szántóval gyarapodott tavaly, ezt ajándékozással szerezte, további hét ingatlanban résztulajdona van (változatlanul). Felerészben birtokol egy lakóházat Keszthelyen és egy szőlőterületet Balatongyörökön, ez utóbbi településen kert minősítésű területnek egyhatod részben tulajdonosa. Keszthelyen társasházi helyiségekben és garázsban van még tulajdonrésze, és egy szántó is az övé. 2011-ben használtan vásárolt egy Citroen 2 személyautót.
Vigh László (Fidesz) ezúttal sem tüntetett fel megtakarítást, tartozása továbbra is 14 millió forint és két autója is megmaradt (VW Passat, Chevrolet Spark). A korábbi 6 helyett 5 ingatlana van. Felsőrajkon felerészben tulajdonosa egy lakóháznak, egyedüli tulajdonosa egy másik háznak. A településen szántója, erdeje és homokbányája, Orosztonyban erdeje (3/4 részben tulajdonos), Dióskálban gyepterülete van. Tavaly januárban leadott nyilatkozatában még egy felsőrajki erdőt megjelölt, ez az új bevallásban nem szerepel.
Zakó Lászlónak (Jobbik) befektetése továbbra sincs, a képviselői alapdíj 6 havi összegét meghaladó készpénztartaléka pedig 4 millióról 2 millió forintra csökkent. Ötmillió forintos pénzintézeti hiteltartozását kiegyenlítette. Autója továbbra is a 2010-ben vásárolt Kia Magentis. Ingatlanvagyona szintén változatlan: nagykanizsai családi háznak felerészben, vonyarcvashegyi családi háznak felerészben, balatonfenyvesi üdülőnek 1/6 részben tulajdonosa.
Ez így csak formalitás (Horváth A. Attila jegyzete)
Elméletben a társadalmi ellenőrzés hasznos eszközének tartom a politikusok vagyoni leltárának közzétételét, a gyakorlatban azonban a Magyarországon alkalmazott módszer nem több, mint formalitás. A nyilatkozatok tartalmát ugyanis egyetlen hatóság sem veti össze a valós anyagi helyzettel (legfeljebb a sajtó teheti ezt), a nyilvánosság előtt nem kell számot adni a vagyonváltozások hátteréről (miből, miért, hogyan?), és arról sem lehet hallani, hogy következményei lettek volna egyes dokumentumokban leírtaknak. Nyilvánvalóan a látható javakat tüntetik fel a képviselők, ami azért közel sem ér fel egy vagyoni átvilágítással (anélkül mondom ezt, hogy bármelyiküket „láthatatlan” javak birtoklásával vádolnám), ráadásul esetenként a családtagok nem nyilvános bevallásai is tanulságosak lehetnek. Ami a grafikánkat illeti, valószínűleg sokan morognak a képviselői fizetések láttán. Megértem, mivel európai összehasonlításban is hatalmas szakadék tátong nálunk a „kisember” és a „vezető” bére között, én mégis azon a nem túl népszerű állásponton vagyok, hogy a politikusok keressenek jól. De ha jól keresnek, akkor végezzenek tisztességes, lelkiismeretes és ami nagyon fontos, számon kérhető szakmai munkát. Választóikat képviseljék – elvégre ezért kapták a felhatalmazást.
Címkék: zala, Cseresnyés Péter, vigh lászló, Manninger Jenő, dr. Gyimesi Endre, Göndör István, Pintér László, gyutai csaba, Zakó László, országgyűlési képviselő, Baracskai József, vagyonnyilatkozat, dr. Kövér László, Sáringer-Kenyeres Tamás
- a tiededet is lehet sajnálni - bocs |
- 2012 02 6 |
- 07:10
" magyar tanárodat" ? - nem "magyartanárodat" ?
- búbosbanka |
- 2012 02 5 |
- 13:14
pepi.
Nagyon sajnálom a magyar tanárodat (ha jártál iskolába??)
Rengeteget szenvedett melletted!
- pepi |
- 2012 02 4 |
- 17:15
mekik könyülehet nekünk ezért rossz
- búbosbanka |
- 2012 02 3 |
- 10:36
Akármit is írogattok itt, azért 400.ezer agymosott (pár tízezer román bértüntetővel megspékelve) még azt kívánja:
NE LEGYÜNK GYARMAT!
Nem munkát és kenyeret kér......!!!!!
....hanem mint egy agymosott az ellen "tüntet" amiért a dakota Vezír könyörög:
Legyünk gyarmat, kérek egy kis kölcsönt IMF.
- Pippen |
- 2012 02 3 |
- 08:23
Drága ez a színház, túl sok a statiszta, a pénz meg máshol hiányzik.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 22 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: