Még a szakmai zsűri is elkezdte megoldani a függvényeket
Matekerettsegi.hu - a legjobb oktatási honlap
Nagykanizsa - Kétéves fejlesztés után komoly elismerést aratott a Balogh András és felesége által üzemeltetett matekerettsegi.hu , melyet oktatási kategóriában az Év honlapja címmel tüntettek ki.
A kutató fizikus végzettségű férj és matematikatanárként dolgozó felesége pár évvel ezelőtt vizsgálta meg, hogy milyen boldogulási lehetőségeket rejt magában az internet.
- Először természetesen egyfajta webes piackutatást végeztünk, azt próbálva kideríteni, hogy a hálón hol mutatkozik a legnagyobb eltérés az igények és a kínálat terén - magyarázta Balogh András, aki korábban ugyan tanult programozást, ám ezen ismereteit frissítenie kellett.
- Végül úgy láttuk, a matematikaoktatást, -korrepetálást nagyon sokan keresik, ám annál kevesebben ajánlják. Ezért döntöttünk úgy, hogy matek érettségire felkészítő honlapot üzemelünk be.
|
A házaspár férfitagja programozási ismereteit kihasználva olyan honlapot alakított ki, mely afféle videóként vetíti le a megoldandó feladatokat, majd természetesen azok levezetését is. Mindezt ráadásul nemcsak olvashatja a monitoron az érdeklődő, hanem közben Baloghné Békési Beáta hangját is hallhatja, amint a tanárnő elmagyarázza a megoldást.
- A honlapot számos szempontból megvizsgálták - tette hozzá Balogh András. - A Magyar Marketing Szövetség által felkért szakmai zsűri a használhatóságot, áttekinthetőséget, az oldalon elérhető oktatási anyagok mennyiségét, az interaktivitást is tesztelte.
Nagyon jólesett, amikor utólag elmesélték: a szakembereknek annyira megtetszett az oldal, hogy nekiálltak függvényeket megoldani. A Nagykanizsa palini városrészében élő házaspár Balatonalmádiban, egy nagyszabású gála keretében vehette át az oklevelet és a vele járó plakettet. Jövőbeni fejlesztéseiket megalapozandó egy értékes Microsoft-csomagot is kaptak - s mint mondták, terveik amúgy is vannak, honlapjukat még szeretnék tökéletesíteni, az időközben felmerült igényeket is kielégítővé tenni.
Címkék: nagykanizsa, érettségi, megoldás, matematika, oktatás, tanul, matek, matekerettsegi.hu, Év honlapja, feladat



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.