2010.09.10. péntek, Nikolett, Hunor
Felhős égbolt, elszórtan záporok.
min. 10°C | max. 17°C
Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Címlapon
Jogerősen veszített pert Sármellék és Zalavár önkormányzat repülőterük korábbi üzemeltetőjével szemben. Az ítéletet szerdán hozta a Fővárosi Ítélőtábla.
Kedveled a latin ritmusokat? Szereted a táncokat? Egészségesebb életre vágysz? Fogyni szeretnél? Mozognál, de eleged van a monoton edzésekből? Buliznál? Nos, nem kérdés, a Zumbát neked találták ki!
Tíz főt, köztük kilenc tizenéves gyermeket szállítottak a mentők csütörtök délután a Zala Megyei Kórházba a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézményből. A rendőrség közleménye szerint a diákok egy eddig ismeretlen hatóanyagú gyógyszert fogyasztottak, melyet vélhetően gyümölcslében oldottak fel.
Már megint a fogadkozás, hogy idén nem teszünk el lekvárt, tavalyról annyi maradt. Nincs rajtuk címke, egy-két paraméterük feledésbe merült. Például, hogy hány évesek, és, hogy szilva, meggy vagy ribiszke és josta-keverék van-e bennük?
Térfigyelő kamerát helyeztek el a többször is megrongált zalaegerszegi holokauszt emlékműnél. A városi kamerarendszer kiépítéséhez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is hozzájárult.
Szeptember 15-ig fizethető a gépjárművek teljesítményadójának második részlete pótlékmentesen. Olvasói észrevétel kapcsán idézzük fel a legfontosabb tudnivalónkat
Idén augusztus végéig mindössze feleannyi halálos áldozatot szedett a közlekedés megyénkben, mint az elmúlt év hasonló időszakában.
A külföldi munkavállalás minden bizonnyal életünk egyik legnagyobb kalandja, ám, hogy ne negatív előjellel szerepeljen majd emlékeink között, nem árt, ha alaposan felkészülünk rá. Vannak dolgok, amelyekkel fontos már jó előre tisztában lenni.
A leszakadt szigetelést helyreállította ugyan a kivitelező, de hátrahagyott egy állványt, ami akadályozza a babakocsival közlekedőket - jelez- ték a Rózsa utca 11. számú társasház lakói.
Pénteken a színházi évadnyitó forgatag keretében már kitárja kapuit a Hevesi Sándor Színház, hamarosan pedig - két hét múlva - az első bemutatóra is várják a nagyérdeműt.
A nemrég felbukkant, gyorsan hírnevet szerzett pártnak már az elnevezése is abszurd – Kétfarkú Kutya Párt –, ez azonnal azt sugallja, hogy ígéreteit sem kell túl komolyan venni. De ettől ők még komolyan vehetik magukat, ahogy nyíltan bevallott törekvésüket is, hogy a mai magyar pártpolitikát és a küszöbön álló választást nevetségessé, komolytalanná tegyék.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az elődöntőben kikapott Olaszország legjobbjaitól a horvátországi Európa-bajnokságon csütörtök este, így a bronzéremért szállhat vízbe szombaton a másik párban a horvátoktól vereséget szenvedett szerbek ellen.
Vasárnap 11 órától a Csónakázó-tó partján tartják a Zala megyei díjugrató bajnokság döntőjét. Előtte nap 11 órától a megyei gyermek bajnokság fináléját rendezik a Csótónál.
Elkezdődött az új szezon a zalaegerszegi városi teke csapatbajnokságban. Két fordulón van túl a mezőny, melyben még három csapat áll pontveszteség nélkül.
Szeptember 7-től megvásárolható a lapcsoportunk gondozásában útjára indított A kedvenc könyveim sorozat első kötete. A klasszikus művek válogatását olvasóink jó kezdeményezésnek tartják.
Los Angeles - Ami szép, azt meg kell mutatni vallja Salma Hayek. A filmcsillag öltözködési trükkjei közül árulunk el néhányat a homokóra alkatú hölgyeknek.
Kilencedszer rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált Veszprémben , a szeptember 24-25-i programokra a PLT ügyfélszolgálati irodáiban lehet jegyet venni.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt 60 millió forintra büntette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal.
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató egy 84 lakásos szigetszentmiklósi társasházban, miután az ott élők a részletfizetési lehetőség ellenére sem tudták törleszteni a korábban felhalmozott tartozást - adta hírül a térségben sugárzó Lakihegy Rádió.
Várhatóan hétfőn hozzák haza a Korfu szigetén egy hete elhunyt Bánffy György színművész holttestét, miután a hazaszállításhoz szükséges okmányok már elkészültek.
Eva Rhodes megölése miatt tíz év börtönnel sújtotta Augusztinyi Csabát a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében. A határozat ellen az ügyész, illetve a vádlott és védője is fellebbez.
Pénteken kora reggel stabilizálódott a forint árfolyama a nemzetközi devizakereskedelemben a csütörtöki erősödés után.
A Magyar Hírlap szerint problémajegyzéket állított össze a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkársága, annyi a kivizsgálandó eset.
Egy készülő törvénytervezet szerint minden eddiginél szigorúbb megbízhatósági vizsgálatra számíthatnak a hivatásos állományúak - rendőrök, pénzügyőrök, tűzoltók -, de akár a kormány- és a köztisztviselők is - olvasható a pénteki Népszabadságban.
Idén is útjára indítja a filharmóniai hangversenysorozatot a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ. A zenés estek a Balaton Színházban zajlanak, ősztől tavaszig össze- sen négy alkalommal.
Hát igen! Nem mindig a Forma-1-es autók vannak a fotósok célkeresztjében egy-egy versenyhétvégén

HirdetésMagánkihallgatáson fogadta péntek délelőtt XVI. Benedek pápa Schmitt Pál köztársasági elnököt a Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájának könyvtárszobájában.
Moszkva- Az észak-oszétiai Vlagyikavkazban csütörtökön történt terrorcselekmény halálos áldozatainak száma az éjszaka 18-ra emelkedett, több mint 158 ember megsebesült - közölte pénteken reggel a helyi egészségügyi minisztérium.
Százötven éve, 1860. szeptember 10-én született Márkus Emília, a Csongor és Tünde első Tündéje, az első Nóra a magyar színpadon.
A söréről, gyáriparáról híres és Karel Gott, az aranytorkú énekes szülővárosaként ismert nyugat-csehországi Plzent választották Európa 2015-ös kulturális fővárosává a már korábban megválasztott belgiumi Mons mellett.
Hatalmas robbanás történt helyi idő szerint csütörtök este a San Franciscó-i nemzetközi repülőtértől néhány kilométerre, a detonáció következtében legalább egy ember életét vesztette, 25 ház leégett, miközben a megrémült lakosok fejvesztve menekültek el a környékről.
Ünnepélyes keretek között avatták fel csütörtökön az új, uniós követelményeknek is megfelelő surdi játszóteret, mely a falumegújításra kapott több mint nyolcmilliós támogatás keretében valósult meg.
Kedves színfoltja volt szeptember 9-én, csütörtökön a pusztaszentlászlói Idősek Otthona rendezvényének a 90 éves Jandó József köszöntése.

A sok indokolatlan fakivágás sorában itt a legújabb: az autóbusz-pályaudvaron kivágták az egészséges nyír- és fenyőfákat Zalaszentgróton.
Nagykanizsa helyzetéről mondott súlyos kritikát csütörtökön a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület, melynek jelöltjei a szervezetet ért rosszindúlatú pletykákra is reagáltak.
A Keressük a legkedveltebb zalai nyaralóhelyet verseny idén Zalakaros kettős sikerével zárult. A dél-zalai fürdőváros amellett, hogy az általunk megkérdezett magyar és külföldi vendégek a legmagasabbra értékelték a szolgáltatásait, az internetes szavazásunkat is megnyerte.
Több bírságot is kirótt a CIB Bankra és az Erste Bankra az ügyfélpanaszok nyomán lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárásai után a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Vaktában lövöldözni kezdett, és két embert megölt egy pennsylvaniai élelmiszergyárban egy nő, miután felfüggesztették állásából - közölte a helyi rendőrség.
Ismét a figyelem középpontjába került hazánk afganisztáni missziója. Meghalt a terrortámadás súlyos sérültje, hazatért a küldetésből egy kontingens, megszólalt a NATO új biztonságpolitikáján dolgozó szakértő, és napvilágra került, hogy tálib lázadók már a támadás másnapján közleményben követelték a magyar katonák kivonását.
Giacomo Casanova szerepében újra színpadra áll az osztrák fővárosban John Malkovich, miután tavaly egy osztrák sorozatgyilkos megformálásával bűvölte el a bécsi közönséget és a kritikusokat.
Nyolc pontos javaslatcsomaggal segítene a devizában eladósodott lakáshiteleseken a Fidesz-KDNP; a kormánypárti politikusok által csütörtökön bejelentett javaslatok egyebek mellett megtiltanák az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, továbbá előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. Az MSZP partnerként ajánlkozott a nehéz helyzetbe került hitelesek támogatásában.
Augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt vártak augusztusra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Nemrégiben 50 építész és néprajz szakos egyetemi hallgató járta 10 napon át hat település, jelesül Dobronak, Nemesnép, Szentgyörgyvölgy, Csesztreg, Resznek és Baglad portáit.
A hévízi Fontana Filmszínházban szeptember 16-án 17 órakor a Hét perc a mennyországban című izraeli-francia-német film vetítésével kezdődik az izraeli filmnapok programja.
Két gyerek és egy anya feküdt vérbe fagyva. A hozzájuk tartozó férfi szintén halott volt. Velünk is megtörténhetett volna hajszálra ugyanez bármikor. Nézem a híreket, borzongok, és örülök, hogy időben kiléptem a lehetetlen helyzetből. Ilona két felnőtt gyerekével él, a volt férj ma hajléktalan.

2010 autó bak balaton baleset bika budapest férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek iskola keszthely kiállítás koncert kos kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország mérleg MSZP nagykanizsa nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz program rák rendőr rendőrség skorpió szűz traffipax információk választás verseny vízöntő zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalaszentgrót zene ZTE FC


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |




