Havazás: járhatatlan utak, elzárt települések Borsodban
A vasárnap reggeli, délelőtti órákig tart az országban a havazás a meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint. A déli, délkeleti országrészben akár félméteres hó is eshet. A fővárosra eddig körülbelül tíz centiméter hó hullott. Borsodban több út járhatatlan, négy települést elzárt a hó, három autó pedig elakadt a hóban.
Szombat estig 170 esethez riasztották a havazással és a hideg idővel összefüggésben a katasztrófavédőket; 22 sérültet szabadítottak ki a tűzoltók különböző közúti balesetekben járművekből.
Borsod-Abaúj-Zemplénben több út járhatatlan, egy útszakaszon csak egy nyomon, míg öt úton félpályán lehet közlekedni, két települést pedig elzárt a hó a megyében. A Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságának közlése szerint nem lehet közlekedni a hófúvás miatt például a tiszatarjáni bekötőúton, ide hómaró is elindult, emellett járhatatlan az út Abaújkér és Aranyospuszta, Pere és Abaújszántó, valamint Vilmány és Fony között, továbbá a 2624-es számú út egy részén a kányi bekötőúttól, illetve Szemere településtől a 2626-os úton.
|
A megyében négy település megközelíthetetlen a hófúvás által emelt hófalak miatt: Hejcére, Girincsre, Tiszatarjánra és Tiszakeszire nem lehet bejutni személyautóval. A települések ellátása ugyanakkor nincs veszélyben.
Tiszatarjánnál három autó el is akadt a hóban, a műszaki mentés jelenleg is tart; ezen a részen két-három méteres hófalakat emelt a szél - közölte Árvay Tímea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőhelyettese szombat este az MTI-vel.
A havazás miatt több útszakasz nehezen járható Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, de a térségben nincs megközelíthetetlen település. Dombrád-Nagyhalász és Dombrád-Demecser között, valamint Kisvárda közvetlen térségében kell számítaniuk az autósoknak nehezen járható útszakaszokra.
Torlódnak a hó miatt a Nagylaknál kilépő kamionok is. A budapesti közösségi közlekedésben nincsenek fennakadások, a BKV járművei minden viszonylatban rendben közlekednek - közölte a fővárosi közlekedési társaság fődiszpécsere. A budapesti közutak is járhatók. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éjszakára, este tíz órától reggel hatig tartó munkavégzésre is keres hómunkásokat.
A vasúti közlekedésben viszont jelentős késések vannak a havazás miatt, elsősorban az ország déli és keleti vonalain.
Délutáni helyzetkép:
Havazás: hófúvások, balesetek országszerte
Országszerte havazik szombaton. Budapesten reggel kezdett el esni a hó, a meteorológusok 15 centiméter körüli csapadékra számítanak a fővárosban, a déli, délkeleti országrészben azonban akár félméteres hó is eshet. A téli időben egyre több baleset történik, és sok vonat is késik. Több helyütt hófúvás nehezíti a közlekedést.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint éjfélig a hóréteg vastagsága az ország legnagyobb részén elérheti a 10-30, délen, délkeleten pedig a 40-50 centimétert is, északnyugaton 10 centiméter körüli hó valószínű. Az Alföld nagy részén és az Északi-középhegység keleti területein az erős, helyenként viharos, 60-80 kilométer/órás sebességű északkeleti szél többfelé okoz erős hófúvást, amely magas, fél métert meghaladó hótorlaszokat is emelhet. Délnyugaton, főként Zala és Somogy megyében az erős északi szél szintén hófúvásokat okoz. A Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések 60-75 kilométer/óra körül várhatók.
Kilenc megyére (Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén) adott ki a meteorológia harmadfokú figyelmeztetést a várható nagy mennyiségű hó, illetve hófúvás miatt. Három megyében - Hevesben, Somogyban és Zalában - másodfokú, a többi helyen pedig elsőfokú jelzés van érvényben szombat délután.
Budapest belső kerületeiben reggel kezdődött a hóesés, és vasárnap délelőttig 15 centiméter körüli hóra kell számítani. A BKV-járatok rendben elindultak, de a havazás okozhat forgalmi zavarokat. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. hómunkásokat vett fel délután két órától este tízig tartó munkavégzésre.
|
Az FKF a nappali műszakban 98 szóró és ekéző munkagéppel folyamatosan végzi az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon, továbbá 330 hómunkással a közjárdákon, közlépcsőkön, gyalogátkelőhelyeknél a síkosságmentesítést.
A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges, és járművük kifogástalan műszaki állapotban van. Az elmúlt 24 óra alatt 54 ember életét mentették meg a rendőrök, és egyre több a koccanásos baleset az ország közútjain – ismertette a szombat délután 15 óráig összesített adatokat Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Közölte egyúttal azt is, hogy a kamionok már csak Letenyénél léphetnek be Horvátországba.
Több úton is - így például baranyai utakon, valamint Somogyban, a 66-os és a 67-es főút egy-egy szakaszán - hóláncot kell használniuk az autósoknak. A hófúvás miatt egy út már járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplénben - Pere és Abaújszántó között -, egy másik útszakaszon - Vilmány és Fony között - pedig személygépkocsival már csak nehezen lehet közlekedni. Hófúvások lassítják az úton lévők haladását Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, a Tiszakürt és Tiszainoka közötti szakaszon, valamint Nagykörű és Hunyadfalva környékén, továbbá például Somogyban az M7-es autópályán és a Völgyhídon, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közútjain is. Szabolcsban halálos baleset is történt: egy 63 éves záhonyi férfi vesztette életét a 4-es számú főút Kisvárda és Záhony közötti szakaszán, ahol a hótól csúszós úttestről az árokba sodródott személygépkocsijával.
Pest megyében átmenetileg lezárták az M5-ös autópálya gyáli és az M0-ás autóút dunakeszi lehajtóját egy árokba csúszott, illetve egy felborult kamion miatt. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint átlag 25-30 perc késéssel közlekednek a vonatok az ország déli és délkeleti vonalain a havazás és a nagy szél miatt. Közölték: a szél és a vonat okozta menetszél miatt több állomáson váltóállítási gond miatt vannak fennakadások. A váltók folyamatos tisztítása ellenére egyes vonatok további késésére kell számítani, ami a 40-50 percet is meghaladhatja.
A délnyugat-magyarországi területekről átlag 20-25 perc késésről érkeznek jelentések - közölték délben, hozzátéve, hogy a budapesti pályaudvarok nagyobb fennakadások nélkül fogadnak és indítanak vonatot.
Jól járható a 8-as
Intenzíven esik a hó Balatonfűzfőn és térségében, a Balaton-parti város és Veszprém közötti út azonban jól járható volt szombaton este.
A 72-es út legkritikusabb szakaszai, a fűzfői és a litéri emelkedő (ahol nehézgépjárművek szoktak elakadni) a szombati esti órákban jól járhatóak voltak, igaz a forgalom is elég gyér. A 8-as főút Veszprém irányába és a visszafelé is két-két sávban járható, bár az erős szél miatt óvatosabban kell közlekedni.
Tucatnyi szén-monoxid-mérgezéshez riasztották mentőket
Tucatnyi szén-monoxid-mérgezéshez riasztották a mentőket az országban az elmúlt 24 órában; több esetben már életmentő beavatkozásokra volt szükség - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
A mentőszolgálat arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a kiegészítő fűtőberendezések, ellenőrizetlen, szakszerűtlenül bekötött kazánok, kályhák akár életveszélyt, halált is okozhatnak.
A szén-monoxid színtelen, önmagában szagtalan, a levegővel elkeveredő gáz, amely kis mennyiségben émelygést, fejfájást, nagyobb mennyiségben izomgyengeséget, tudatzavart, eszméletvesztést, légzésleállást okozhat - figyelmeztetett a mentőszolgálat, hangsúlyozva, hogy a tünetek észlelésekor, vagy ha a lakásban tartózkodók közül egyszerre többen is rosszullétre panaszkodnak, azonnal szellőztetni és segítséget hívni kell.
Havazás: eddig százszor riasztották a katasztrófavédőket
- 1
- 2
- | következő »
Címkék: időjárás, havazás, viharos szél
- Havazás: járhatatlan utak, elzárt települések Borsodban
- Havazás: eddig százszor riasztották a katasztrófavédőket
- kicsi |
- 2012 02 6 |
- 19:12
jeromos : Borsodban, az a gond, hogy ott amúgy is pocsék utak vannak, erre ha esik 20-25cm hó, és neki áll fújni a szél, akkor ott már gondok vannak.
- vass jeromos |
- 2012 02 4 |
- 22:58
matekozzunk!! 50cm eshet dél délkeleten! fövárosban 10cm-esett. borsodban több ut járhatatlan négy települést elzárt a ho HÁROM AUTO ELAKADT!! EZ LÉNYEGES!!! kérdés hány cm ho esett akkor borsodban??????
- vass jeromos |
- 2012 02 4 |
- 22:10
100-szor riasztották a katasztrofavédöket!!! Még mindig azt mondom elháritani kell nem megvédeni mert akkor sosem lesz vége vakondi ur
- szvetiszlav |
- 2012 02 4 |
- 20:45
Maximus: A trón már készen van.
- Maximus |
- 2012 02 4 |
- 15:21
Csak nehogy befagyjon a Duna, mert a végén még koronázás lesz...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 5 hozzászólás érkezett.