Állandó zalaegerszegi tárlat a kőolajfeldolgozás történetéről
Kőolajfeldolgozás Magyarországon a kezdetektől napjainkig címmel új állandó kiállítás nyílt csütörtökön Zalaegerszegen a Magyar Olajipari Múzeumban.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
4 hozzászolás
A kőolaj-feldolgozás történetébe kínál bepillantást a Magyar Olajipari Múzeum új állandó kiállítása, ami csütörtökön nyílt meg.
A tárlaton mintegy száz, eddig még be nem mutatott térkép, dokumentummásolat, makett illusztrálja a kőolajfeldolgozás történetét. A dokumentumok döntő többségét több évtizedes kutatómunkával gyűjtötték össze, részben a már megszűnt finomítókból, Komáromból, Szőnyből, Nyírbogdányból, Csepelről - mondta Tóth János múzeumigazgató az MTI-nek.
A múzeum gyűjtőkörének fontos területe a történelmi Magyarország kőolajfeldolgozásának a története, de a korábbi kiállításokon ennek csak egy-egy részletét tudták bemutatni.
"A második világháborút követően Magyarországon a múltat igyekeztek elfelejtetni, de a meglévő dokumentumok alapján be lehet mutatni a valós történetet. Büszkének kell lenni a magyar szakemberekre vagy például az 1882-ben, Fiumében épült finomítóra, amely akkor Európa legmodernebb létesítménye volt" - idézte fel Tóth János. Kiemelte, hogy az Erdélyben található kissármási földgázfeltárást követően indult el Európában a fölgázszolgáltatás.
|
A magyar kőolaj-feldolgozóipar története a XIX. század közepén kezdődött. A korábbi növényi és állati eredetű zsírok, olajak már kifogyóban voltak, viszont az életkörülmények fejlődésével új "világító anyagra" volt szükség. Az olajat a kőolajból vagy a felszínen található olajhomokból párolták le, majd finomítással petróleumot nyertek, az egyik melléktermékből, a parafinból pedig gyertyát készítettek. Az elő-párlatokat - benzint, gázolajat - felesleges mellékterméknek tekintették, ezek csak a robbanómotor feltalálása után váltak főtermékké.
A történelmi Magyarország területén kezdetben kis kapacitású, évente 30-40-50-100 ezer tonnát feldolgozó olajfinomítók működtek, mert a szállítás miatt a XIX. század végén praktikusabb volt a kisebb finomítók üzemeltetése. Az első jelentős magyar finomítót 1882-ben létesítették Fiuméban. A trianoni békediktátumot követően a mai Magyarország szénhidrogének nélkül maradt, mert az addig megismert lelőhelyek határon kívülre kerültek.
"Az ország területén több helyen - az Alföldön, Parád, Recsk térségében - próbálkoztak olajkutatással, de kevés eredménnyel. A zalai olajfinomítót a nagylengyeli olajmező 1951-es feltárását követően helyezték üzembe Zalaegerszegen" - ismertette a múzeumigazgató.
|
A kiállítást Sziva Miklós, a százhalombattai Dunai Finomító üzemcsoport vezetője nyitotta meg.
- Magyarországon a kőolajipar szó hallatán szinte mindenki a bányászatra gondol, sokkal kevesebben a feldolgozásra. Pedig e nélkül nem működne az iparág. Ezért örülök különösen az új kiállításnak mondotta. A múzeum kínálatában mindeddig kisebb hangsúlyt kapott a feldolgozás, szükségesnek érezték hát, hogy ennek is szenteljenek egy fejezetet. A tárlat elsősorban a múzeum gyűjteményéből merít, de a Dunai Finomító is hozzájárult az anyaghoz. Az informatív tablókat látványos, méretarányos olajfinomító-makettek egészítik ki.
|
Folytatásként a szoborparkban dr. Dank Viktor geológus felavatta dr. Gráf László (1911 - 1968) vegyész bronz büsztjét. (Koplár Katalin alkotása.) Munkásságáról kamarakiállítás nyílt, amit dr. Laklia Tibor vegyészmérnök méltatott. A programot megtisztelte jelenlétével a jeles tudós leánya és fia is.
- Apánkat az olajipar hívása hozta Zalába - mondotta fia, dr. Gráf László biokémikus, egyetemi tanár. - Ambiciózus ember volt, rengeteget publikált, sokan az olajbányászati kémia megteremtőjének tekintik őt. Előbb Bázakerettyén, majd ’45-től Nagykanizsán éltünk, ahol laboratóriumot is alapított. 1960-ig dolgozott a megyében, itt írta fő művét is. Elmélyült kutató és nagyszerű ember volt.
Gráf László a MAORT (Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság) tevékenységének kezdeti időszakában, az 1930-as évek végén került Bázakerettyére. A laboratóriumot vezette, és hozzá tartozott az 1939-ben üzembe helyezett gazolin telep irányítása is. A MAORT államosítását követően Budapestre került, ahol a vegyészeti főosztályt irányította. Élete végéig oktatott a miskolci egyetemen, hagyatékából mintegy száz doboznyi anyag, dokumentum került az olajipari múzeum archívumába.
Címkék: kiállítás, Magyar Olajipari Múzeum, kőolajfeldolgozás, dr. Gráf László
- Nagy Bence |
- 2011 10 7 |
- 19:03
Bisics: ".....elefántcsont-tornyukban biztonságban leledzve csak úgy vannak. Pont úgy, mint rég."
Csak nem nosztalgiázol? Visszasírod a régi rendszert?
Te is ott dolgoztál? Miért mentél el?
Boldog szülinapot!
Üdv:
- Konkolyi Gyula |
- 2011 09 30 |
- 19:04
Az első koment olyan zavaros hogy nemtudom mit akar? A második meg minek ir, ha nem is látta?
Én régi olajos vagyok, jó lenne ezt a szakmát megbecsülni!
Gyula bácsi
- bisics |
- 2011 09 30 |
- 18:49
Ezt a kiállítást sajna még nem láttam, de mindenképpen meg fogom nézni! Felkeltették az érdeklődésemet az itt látható fotók. A mában, 2011-ben, alaposan benne járva a XXI. században, az interaktív múzeumi bemutatók korában hogy' a csudában lehet egy olyan kiállító-falat készíteni, mintha csak 1981 volna? Vagy ez a cél? Vagy csak rosszul adják vissza a képek a valóságot?
- bisics |
- 2011 09 30 |
- 18:39
(Amennyiben az alábbi kitalált hozzászólásból valamely intézmény, az intézmény vezetői, vagy munkatársai magukra ismernek, úgy az csak a véletlen furcsa játéka lehet.)
Máig megfejthetetlen, feldolgozatlan és felfoghatatlan az a hihetetlen pofátlanság, ami privatizáció néven vonult be a rendszerváltoztatás kezdeti szakaszának történelmébe. Ipari, mezőgazdasági üzemek, mindenféle gyárak, szolgáltatások kerültek szinte egy tollvonással a hithű kommunistából nagy hirtelen kapitalistává váló elvtársak magánkezébe. Sorolhatnám a példákat, de minek? Hiszen tudjátok, miről beszélek.
Ipar, mezőgazdaság privatizálva. Igen ám, de mit tegyen az olyan elvtárs, leendő privatizátor, úgy mondjuk kilencven körül, akit a sors nem a termelés, hanem mondjuk az oktatás, közművelődés, avagy a kultúra valamely területére sodort? Az ő módszere jóval kifinomultabb, mint mondjuk egy szőrös kezű-lelkű gyáros vadkapitalistáé: Érzékeny, jótéteménnyel, kultúrával átitatott személyiségéhez jobban illik az ALAPÍTVÁNY. A Kádár-korból meglévő kapcsolatrendszerét (Figyelem! A kilencvenes évek elején járunk!) felhasználva jelentős tőkét mozgósít, amely az idők végezetéig biztosítja a vezetése alatt álló intézmény működését s nem mellesleg neki és holdudvarának a kalácsra valót. Ide aztán nem kell semmiféle iskolázottság, képzettség! Egyetlen feltétel a régi elvtársakkal való mindenkori jó viszony. Állam bácsi sem pofázhat bele, hogy hé, hun van a szakirányú- felsőfokú végzettség!? Ez magán-alapítvány. Ha ügyes az a vezető, még az ALAPÍTVÁNY kuratóriumába is bekerülhet. Annál praktikusabb dolog nincs, ha az ember saját maga ellenőre. Kerítsünk egy nagy irodaépületet is, ahol tovább élhet a múlt! Mindenkinek külön kis szoba, ahol jól el lehet bújni a kérdő tekintetek elől: „Te barátom, ugyan mivel foglalatoskodsz itt álló nap?” A Főnök is elrejtőzhet nagy párnázott-hangszigetelt kopogásbiztos ajtaja mögé, ahová csak a titkárnőn, sőt! Titkárnőkön keresztül lehet bejutni. Pont úgy, mint rég.
Boldogok azok, kiket az átmenet szele csak meglegyintett s a régi, általuk megszokott „szocialista erkölcs” szerint élhetik tovább „dolgos” napjaikat válságra, pénztelenségre, munkanélküliségre és általában mindenre fittyet hányva, elefántcsont-tornyukban biztonságban leledzve csak úgy vannak. Pont úgy, mint rég.
Üdv:
bisics
bisics@citromail.hu
Hozzászólások »
Eddig összesen 4 hozzászólás érkezett.