H1N1-gyanú: Nagykanizsán elhunyt Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester
Az éjjel elhunyt egy, az újinfluenza tüneteivel ápolt férfi beteg a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályán. A fertőzést azonban az eddigi vizsgálatok még nem igazolták nála. Más forrásból megtudtuk: az elhunyt Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester, az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub edzője.
Az ismert és kedvelt sportszakembert éjjel, nulla óra öt perckor érte a halál. Mint azt dr. Varga Tibor adjunktustól, a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának orvosától megtudtuk: a beteget két hete ápolták a H1N1 tipikus klinikai tüneteivel, ám a vírus jelenlétét az elvégzett gyorsteszt nem igazolta, a biztosabb adatokat nyújtó vérvizsgálat eredménye pedig még nem érkezett meg.
|
Az adjunktus azt is elmondta, így már csak ketten vannak lélegeztető gépen. Egyiküket, egy tanárnőt (akinek esetében igazolódott az újinfluenza-fertőzés) immár 51. napja ápolják, s állapota összességében javuló tendenciát mutat. A másik lélegeztetett beteg ugyancsak hölgy, a gyorsteszt alapján nála sem tudták kimutatni az újinfluenzát, a további vizsgálatok pedig folyamatban vannak.
Van némi jó hír is: a korábban ugyancsak az intenzíven kezelt két beteg szerdán gyógyultan otthonába távozhatott. Esetükben a gyorsteszt szintén negatív lett, a vérvizsgálatok pedig ugyancsak zajlanak.
Címkék: elhunyt, Bagonyai Attila, nemzetközi sakkmester, Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub edzője
- Kovács Tibor |
- 2010 01 15 |
- 14:15
RIP Bagó !
The Hun szerintem te bátran irjál.Akár a weboldalon is.
Én kitalálom ki vagy.Te a Balogh Csaba site szerkesztője lehetsz.Playchess.com.Hun :-)
Az Attila zenéje csodaszép.Sok ilyen Hun kéne még a sakkozóknak.
Kovács Tibor
Budapest
- R.I.P. |
- 2010 01 14 |
- 20:05
Köszönjük hogy közöttünk voltál, a Rólad őrzött sok kedves emléket sohasem felejtjük el, nagyon hiányozni fogsz. Sok új zeném van, majd viszem, várjál... "We All Need Some Light Now"
- lakos család |
- 2010 01 14 |
- 20:02
Nem igaz hogy elmentél..... ITT MARADTÁL
- Pozsonyi István Róbert |
- 2010 01 13 |
- 00:37
Sajnálattal hallottam ezt a szomorú hírt! Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy játszhattam vele egy partit!
Nyugodj békében Attila!
Pozsi Nyíregyházáról!
- The Hun |
- 2010 01 10 |
- 21:23
Általában ritkán irok,nagyon ritkán. Többnyire sakkozom.Igaz amatőr szinten.Vagy weblapot szerkesztek.
Részvétem a családnak,a barátoknak,és persze a sakkozóknak.Hisz talán ők ismerték a legjobban.
Én sajnos nem ismertem személyesen az Attillát.Mégis azt kell mondjam akit ennyien szerettek valóban jó ember lehetett.
És szerintem a sakkozók alapjában véve is jó emberek.
Hiszem hogy jó csapatba kerül az Attilla az égben.Nyugodj Békében !
BY HUN.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 30 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: