Ismeretterjesztő füzet egy távvezeték-nyomvonal régészeti kutatásáról
Kapcsolat föld fölött, föld alatt
Lassan megszokjuk már, hogy nincs olyan nagyberuházás, amit ne előzne meg régészeti kutatás. Így van ez akkor is, ha villamos távvezeték oszlopait állítják Győrtől Hévízig.
|
Az ezer példányban megjelent első füzet címe: Összeköttetés föld fölött és föld alatt. Találó cím, hiszen való igaz, míg a 400 kV-os távvezeték a levegőben köti össze a nyomvonal menti településeket, addig a régészeti feltárás a föld mélyén megbúvó kulturális és történelmi kapcsolatokra, összefüggésekre segít rávilágítani. Az Ilon Gábor és Kvassay Judit szerkesztésében napvilágot látott kiadványból megtudható, hogy az úgynevezett keskeny nyomtávú vonalas létesítmények építéséhez kötődő örökségvédelmi munka jelentős kihívás a régészek számára. Egyfelől kötöttséget jelent, hiszen a feltárás szűk terepre korlátozódik, alkalmazkodniuk kell a nyomvonalhoz. Kárpótlást nyújt azonban, hogy nagy területről nyerhetnek keresztmetszetet, hiszen hegyen-völgyön át követik a villamos távvezeték kiépítését.
A munkálatok Zala megye északkeleti részét érintették, 36 kilométer hosszúságban. A távvezeték az emberi megtelepedésre és közlekedésre csábítóan alkalmas folyó és patakvölgyekben halad, illetve azokat keresztezi, ami nagyban növeli a régészeti lelőhelyek felbukkanásának esélyét. A nyomvonal Gősfa és Vasboldogasszony térségétől, egyebek közt Alibánfa, Nemesapáti, Tilaj és Zalacsány érintésével húzódik, Felsőpáhok és Szentgyörgyvár határáig. A számos, már ismert lelőhely mellett három új is előbukkant a munkálatok során. Zalában a feltárt objektumok majdş fele az őskorból, azon belül a rézkor első feléből származott, ám középkori emléket is több helyszínen találtak.
|
Az egyes feltárások részletes bemutatásából több helyen Straub Péter régész jelentéseire hivatkozva kitűnik, hogy rábukkantak például a középkori Lukafa egy részének emlékeire. Nemesapáti határában középső rézkori használati tárgyak, kerámiatöredékek kerültek felszínre. Tilaj térségében pedig, már a kivitelezés fázisában, emberi csontvázak, koporsómaradványok bukkantak elő. E leletet a keszthelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán is jelentették, ám a régészek vizsgálódása nyomán kiderült, egy középkori település temetőrészletéről van szó.
Címkék: könyv, feltárás, lelet, régész



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.