Gyanús két Vasas-vereség? De hol vannak a bizonyítékok?
Az UEFA automatikus, a sportfogadásokat figyelő rendszere riasztott két magyar NB I-es meccs kapcsán is. Állítólag két Vasas-találkozóról van szó: gyanúsnak találtatott, amikor az angyalföldiek augusztusban Kecskeméten kaptak ki 5-1-re; majd amikor novemberben a ZTE FC szerezte meg tőlük Egerszegen a három pontot, 4-1-es különbséggel. A ZTE FC-nél igencsak csodálkoznak már a feltételezésen is.
Az egész egyelőre csupán sajtóhír, ám mert a ZTE FC neve is szerepel benne, pénteken sok zalai szurkoló érdeklődését kiváltotta a monitoringrendszer jelzése. Utóbbi egy intelligens program, amely rengeteg körülményt mérlegelve vizsgálja a fogadásokat. Figyelemmel kíséri a fogadók számát, a feltett összegeket, a fogadási kedv meccs közbeni változásait; de a mérkőző csapatok formája, játékereje is ott van a szempontok között. Mindezek alapján jelöl meg aztán véleményes meccseket, s állítólag erre a sorsra jutott most a két Vasas-találkozó. Melyekkel kapcsolatban egyelőre nincs többről szó, mint egy gép jelzéséről, amit vizsgálat követ.
Hivatalosan egyébként a Magyar Labdarúgó Szövetség nem erősítette meg az információt, miszerint valóban a sportlapban közzétett két találkozó lenne az érintett. Érdeklődtünk a Nemzeti Nyomozó Irodánál, hiszen az MLSZ itt valóban feljelentést tett két magyar NB I-es találkozóval kapcsolatban. A NNYI sajtóreferense, Bartha László érdeklődésünkre annyit mondott: zajlik a feljelentés-kiegészítés, azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a ZTE-Vasas mérkőzés lenne az egyik érintett találkozó.
De mi is történt november 7-én, amikor a ZTE FC a Vasast fogadta?
A találkozó a nehéz körülmények, a mély talaj ellenére kifejezetten harcos, jó összecsapásnak számított: magyar mércével élénk volt az iram, a gólok pedig messze nem gyanús körülmények között születtek, mindegyikért meg kellett küzdeni. A Vasas csapatán pedig -bár a játékidő nagy részében hátrányban futballozott - egy pillanatra sem érződött, hogy bármit feladott volna. A látottak alapján valóban a ZTE volt a jobb és ha jelzett is a monitoringrendszer, az biztos: nyerhetett volna bármelyik csapat november 7-én azon a napon a győzelemért igenis meg kellett feszülni.
|
Természetesen megkérdeztük Nagy Ferencet, a ZTE FC elnökét, aki - bár külföldön tartózkodik - abszolút naprakész a témában.
- Nagyon furcsállnám, ha éppen az a mérkőzésünk lenne a gyanús, amelyen az ősszel talán a legjobban játszottunk - mondta Nagy Ferenc. - És azon is nagyon meglepődnék, ha a klubunk részéről bárki is érintett lenne bármi olyan dologban, amely ellen egyébként harcolunk. Furcsának tartom azt is, hogy újságok megszellőztetnek bizonyos információkat, de ezek mellé nem csatolnak bizonyítékokat! Visszatérve a Vasas elleni mérkőzésünkre: én azt láttam, hogy egy remek szériában lévő ZTE győzött a nem túl jó idegenbeli mérleggel bíró Vasas ellen.
A kék-fehérek csapatkapitányát, Kocsárdi Gergelyt is elértük. Nem titkolta: meglepődött, amikor olvasta, hogy ez a találkozó lehet az egyik beriasztott mérkőzés.
- Ezen a találkozón egészen jól játszottunk, de az ellenfél is harcolt, hiszen 1-1-nél is voltak nagy lehetőségei - foglalta össze Kocsárdi Gergely. - Én semmi gyanúsat nem tapasztaltam, a sajtóban pedig egyelőre csak feltételezések jelentek meg. Egyébként pedig azt a ZTE-Vasas találkozót a televízió élőben közvetítette, így sokan látták az országban és ők maguk eldönthetik, vajon valóban bundagyanús meccsről, vagy igazi küzdelemről volt-e szó.
További hírek a bundabotrányról kapcsolt anyagaink között.
Címkék: ZTE FC, foci, meccs, botrány, Vasas, nagy ferenc, bunda, Kocsárdi Gergely



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.