Névnapi falusi disznótor a Balaton partján
A közelgő Katalin névnap jegyében disznót vágott szombaton a Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület. Az üdülőtelepülés házainál ma már nem dívó esemény felelevenített hagyomány lett.
- A Balaton mellett élők körében ezekről az ünnepekről csak az idősebb korosztálynak vannak élő emlékei - mondta Vetőné Zeke Erzsébet, a programot rendező egyesület alelnöke hozzátéve, hogy az éppen leölt jószágot is más településről hozták. - Az állattartás és a balatoni vendéglátás nem megy együtt. Ez a vendéglátóknak egy közös ünnepe, bensőséges baráti összejövetele, de nagy öröm, ha a turisták ilyenkor is megtisztelik e természetesen mindenkinek szóló kínálatunkat. -
Enyhe idő lévén, a pálinkából már egy stampedli is jól felmelegítette a reggeli vendégkört. Harcz János böllér szaporán dolgozott a háziak segítségével, hamar került az ital mellé a hagymán pirított friss vér, majd resztelt máj, finom savanyúsággal.
|
- Most harmadszor rendeztük ezt a programot - így Antolovics Péter, a tradicionális házigazda. - A vendéglőt egyébként csak szezonálisan tartom nyitva. Ez a novemberi nap egy különleges, alkalmi ráadás immár három éve, ahogy a hagyomány elindult. Nagy öröm, hogy sok nyári törzsvendégem már számon tartja, s eljönnek erre a rendezvényre.
- Látványosan kezdi magát kinőni ez az esemény - említette Seffer József, polgármester. - Első alkalommal csupán disznótoros napnak indult, a hozzávalók megvásárlásával. Tavaly már helyben volt a vágás, hiszen így lehet egy egész napos igazi jó programot adni, ami már szinte szezonmeghosszabbító esemény számba is megy.
Déltől hurka, kolbász és sülthús illat szállt, toros káposzta, kemencés langalló, rétes is került az asztalokra a helyi pincék új borainak társaságában.
Címkék: disznó vágás, Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.