Íme, az új rendőrségi láthatósági mellény! (fotókkal)
Az új rendőrségi láthatósági mellényből - amely egyenként mintegy tízezer forintba kerül - jövő év elejéig 12 ezer darabot kell leszállítania a magyar gyártónak, de összesen 21 ezer darabra lesz szükség ahhoz, hogy valamennyi közterületi szolgálatot ellátó egyenruhás kaphasson belőle.
|
|
Címkék: budapest, egyenruhás, új rendőrségi láthatósági mellény
- Makk Marci |
- 2009 11 25 |
- 11:12
Na hogy a vitákat elkerüljük, vegyünk figyelembe pár olyan dolgot amit itt nem említettek eddig!
Nem azért kellett levédetni, hogy hamisíthatatlan legyen, -mert ha szétnézek a neten találok ilyen anyagokat tonnaszámra (tudom, mert varrodánk van!)- hanem azért, hogy más ne szólhasson bele a bizniszbe! Így más nem tud gyártani és eladni sem, mert rögtön vágják rá, hogy ez nem olyan, még ha ugyan olyan is!!! Egy helyről szerzik be, szerződés megköt és kész, onnan lesz szállítva még akkor is, ha más 3.000 forintért adná!!! Ez kőkemény üzlet! Ezen a bizniszen 1-2 ember, aki a szerződést összehozza (pl.: ORFK gazdasági osztályon) kb. 60-80 millió forintot keres, amit majd megfeleznek vagy szétdobnak valahogy és jut a mutyiból pár aláírásért még másnak is, arról nem beszélve, hogy a gyártó is igen-igen jól jár!
Egy ilyen mellény nagyüzemi(nagytétel) gyártása kb. cakk-pakk 800-1200 forint között van és ebben már benne van minden, a meósok a rezsi, anyag költség...minden...
Ha a mi varrodánkat bízták volna meg max. 1.5-2 hónap alatt le lehetett volna gyártani negyed ennyi pénzért és még úgy is mindenki gyönyörű hasznot könyvelhetett volna el!!!
De ez kérem szépen a közbeszerzési eljárás nagyszerű előnye....egyes embereknek!!!!
Itt valaki nagyon nagyot kaszál!!!
Na páááááá!
- ja |
- 2009 11 19 |
- 13:46
Úgy látom, néhány megbüntetett, közlekedési " helyi menő szuper csávó " , Niki Lauda, már erre a témára is harap. Egyébként jó a mellény, ránézésre olyan, mint az angoloké. Szükség van rá, különösen azoknak akik, p....ért, vagy libáért "kapták"' a jogosítványt, - csak össze ne tévesszék a kukásokkal őket.
- Balogh Norbert |
- 2009 11 19 |
- 09:54
Én még jelenleg rendőr hallgató vagyok és azt tapasztaltam hogy sokan alaptalanul cinkelik a rendőrséget . Bár ez a mellény azt hittem hogy más színű lesz olyan kékes piros meg valami fehér kombinációra gondoltam így viszont eléggé Greenpeace-es, És amit itt "aaa@gmail.com" szólt hozzá az totál reális.Mert jártam már úgy hogy ,megkérdezte egyik ismerősöm aki már kb 60 éves hogy minek tanulok és mondtam hogy rendőr leszek,ő meg ilyet szólt,hogy akkor én is lusta ember vagyok.Hát kérdem én ha ő olyan nagyon szorgalmas akkor le tudna húzni egy esti műszakot?Mert szerintem nem , tudjátok ehhez is fel kell nőni de sokaknak ezt nehéz felfogni.
- Énvagyok aki nagyon kivolt a Danubius miatt, de ugyanaz lesz a másik is szinte |
- 2009 11 19 |
- 02:13
Na igen a rendőrök azért vannak rendőrruhában hogy rendőrnek nézzenek ki, az új kocsikhoz - tény - kell egy extravagáns mellény is az árokparti igazoltatáshoz. Szóval hamisíthatatlan lesz? Pár év és csak arra kérdésre kell válaszolnunk hogy mennyi kell? Így volt ez a terepruhával, hajózó overall-lal, harckocsizó fejvédővel, géppuskahevederrel, Alpha-pilótakabátokkal stb... Ez egy csóró ország... itt mindent meg lehet venni, akinek rendőrmellény kell megszerzi, ennyi. Ebben az országban ha pénzed van bármid lehet.
És itt a probléma nincs pénzem. Viszont vásárolnék, egy marék 200asért egy marék 20000-est
- aaaa@gmail.com |
- 2009 11 18 |
- 20:05
Te süti ávó mániás. Azért kell az új láthatósági mellény, hogy ne üssük el azt a rendőrt aki az én és a te családod védelme érdekében havi akár 350 órát is dolgozik.







_k.jpg)


















Hozzászólások »
Eddig összesen 5 hozzászólás érkezett.