A borzalmas karambolban mindkét sofőr és egy kisgyermek életét veszítette
De mi történt a biciklissel, avagy az akadályozott újságírók esete... (újságírói jegyzet)
Két autó karambolozott, három ember meghalt, a negyedik életéért küzdenek az orvosok - eddig a tények, s már ezek is számos kérdést vetnek fel. Miért feküdt az úttesten egy biciklis férfi? Mi késztette a Citroen vezetőjét olyan manőverre, melynek végén frontálisan ütközött a szembejövővel?
Kérdések, melyeket válaszra várva joggal tesznek fel az emberek. Feleletet a sajtóból kaphatnának, ám ezúttal nem szolgálhatunk velük, magunk sem tudhatjuk ugyanis a válaszokat. Persze, miként mindig, most is megpróbáltunk eljutni a helyszínre, ám ezúttal egy kilométerrel előbb megállítottak bennünket, s nem beszélhettünk szemtanúkkal, nem követhettük figyelemmel a mentés,a helyszínelés folyamatát. Pedig ott voltunk, fél órával a baleset után.
Aztán vártunk, négy és fél órán keresztül, csak akkor engedték az újságírókat dolgozni, tenni azt, amit feladatként a törvény előír. Indoklásul a kegyeleti jogra hivatkoztak, no meg arra, hogy a rendőrségnek jogában áll lezárni a helyszínt.
Ez utóbbival nem is lehet vitatkozni. Az elsőként említett indokkal annál inkább: tizenkét éve járjuk fotós kollégámmal a baleseti helyszíneket, sajnos több halált láttunk, mint jó pár rendőr és hogy kegyeleti jogot sértettünk volna, soha senki nem vetette a szemünkre. Soha nem zavartuk a mentők, helyszínelők munkáját, ellenben beszámoltunk az erőfeszítéseikről - a tűzoltóktól ezért kapott elismerést máig a legnagyobb becsben tartom.
Ha a hatóság nem is feltételezi, a sajtós is ember, számára is megrázó egy tragédia, éppen mint másoknak, pontosan tudja tehát, hogy hol a határ. Azzal is tisztában van azonban, hogy az olvasók információkat akarnak: korrekt, pontos, hiteles tájékoztatást arról, hogy mi, hol, mikor és miként történt. Ezt közfeladatként említi a törvény, csak éppen ezúttal megakadályozták a végrehajtását, s éppen a törvény őrei.
Joguk volt hozzá. Miként nekem is, hogy ezt elmondjam az olvasóknak.
Kapcsolódó cikkünk elolvasásához kattintson az alábbi címre:
Borzalmas karambol! Meghaltak a sofőrök és egy kisgyerek (képgalériával)
|
Címkék: rendőrség, jegyzet, Nagyrécse, karambol, Trabant, citroen berlingo, régi 7-es
- egy hozzátartozó |
- 2009 11 10 |
- 21:57
Oreg!
Látom szídni a másik embert nagyon könnyen tudod, aélkül, hogy ismernéd a körülményeket!
Először is az, aki, több mint két millió kilométert levezet, az körültekintően vezet!
Kettő: pont azért kerülte ki, mert nem akart ártani neki, és elhiheted, hogy utána megállt volna.
Három: ha már ennyire teszed magad, legalább lennél tisztában a tényekkel. Nem a Citroen volt, aki túllépte a megengedett sebességet, 79-cel ment, ami nem száguldozás, a másik meg az, hogy azért ugye az se mindegy, hogy az öt emberből 4 nem volt bekötbe. Sajnos a Citroen vezetője sem, de a Trabantban senki.
És akkor ki a nem körültekintő?
- Oreg |
- 2009 11 2 |
- 08:31
Wágner Tamás, azért vesztetted el a barátod, mert a szembejövő sofőr feltehetően nem körültekintően vezetett.
A biciklis helyett lehetett volna kivilágítatlan szekér, bedőlt fa, állat az úton, bármi, ami manőverre kényszeríti a sofőrt.
S ha földön fekvő ember van előttem, megállok, ahogy tudok és megpróbálk segíteni.
Nem kikerülöm padlógázon...
Részvétem az áldozatoknak.
- Wágner Tamáswagner |
- 2009 10 31 |
- 19:14
Egy biciklis miat vesztetem el egy barátom!!!!!!
És egy aranyos kislányt!!!!
- így van ! |
- 2009 10 31 |
- 18:13
Ismét úgy tűnik,hogy visszatér a 90-es évek elején kialakított " kuss, senkinek semmit, újságírónak meg főleg, mert ha megtudom........" ! hatósági viselkedés. Ez kinek használ ? melyik, volt az a helyszín,amelyiken az újságíró, fotós vagy riporter összetaposott mindent ? A sajtómunkatársai tisztában vannak azzal, hogy hogyan kell viselkedni a helyszínen, még véletlenül sem akadályozva a szakmunkát ! a "hosszú kommentes úr " ismét védi a mundér - sok esetben sajnos nem létező - becsületét !
egy másik öreg sün.
- mindegy |
- 2009 10 31 |
- 17:44
Az aktívak is várják már Pintér Sanyit!!!!!!!! De bizalom! Minden szolgálat közelebb visz ahoz, hogy keljfeljancsitól megszabaduljunk!!!!!!! Megígérte Sanyi!!!!!!
Egy aktív



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 8 hozzászólás érkezett.