Zalai Hírlap logó

2010.09.03. péntek, Hilda

Felhős égbolt, elszórtan záporok.
min. 10°C | max. 17°C

24 találat a zalavár címkével



Szent Adorján családi nap a zalavári történelmi emlékparkban

2010. szeptember 03.

Jövő szombaton családi napra várják az érdeklődőket a Zalavári Történelmi Emlékparkba: hagyományteremtő céllal minden évben meg szeretnék rendezni az ünnepséget.


Katolikusoknak és árvízkárosultaknak

2010. augusztus 09.

Nagykanizsa - Az evangéliumot is tanulmányozták a múlt heti dél-zalai imatábor résztvevői, Balatonmárián pedig árvízkárosult fiatalok pihenhetik ki az áradás okozta sokkot.

Szóljon hozzá


Az agyagpipa mosolya

2010. július 31.

Érdekes, sőt mulatságos leletek bukkantak elő - fogadnak a szakemberek Zalaváron. Mivel a mulatságos jelző nem túl gyakran fordul elő a régészek szótárában, fokozott érdeklődéssel fordulunk az apró lelet felé.

Szóljon hozzá


FlyBalaton: vissza a másodfokra! Folytatódik a hosszan húzódó per

2010. június 10.

Nem került pont a Balaton Airport Kft. valamint a FlyBalaton repülőtér két tulajdonos önkormányzata között húzódó per végére. A Legfelsőbb Bíróság kedden hatályon kívül helyezte az ítéletet, s visszautalta a Fővárosi Ítélőtáblának az ügyet.

Szóljon hozzá


86 millió forintból történelmi-kulturális központ létesül Zalaváron

2010. június 04.

Történelmi, kulturális, turisztikai központ létesül Zalaváron, a főhelyen álló emléképületet Makovecz Imre tervezte. Az elmúlt évtizedekben már kialakult zalavári emlékhely területén olyan központot építenek, amely az említésének ezredik évfordulóját tavaly ünnepelt Zala megye történelmét és településeit mutatja be - mondta Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke pénteken Keszthelyen sajtótájékoztatón.

Szóljon hozzá


Szabadulnának a kerozintól: kármentesítés a FlyBalaton repülőtér területén

2010. május 11.

Minden műszaki terv és technológiai megoldás készen áll arra, hogy a FlyBalaton repülőtér területén ez év végén elkezdődhessen a környezetvédelmi kármentesítés.

Szóljon hozzá


Újra kinyitott a FlyBalaton

2010. április 10.

A Lufthansa Düsseldorfból érkező járatának landolásával szombaton délben hivatalosan is megkezdte működését az újra megnyitott a sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőtér.


Dr. Joó Ottóról és Lotz Gyuláról elnevezve

2010. március 26.

Dr. Joó Ottó és Lotz Gyula nevét vették fel tegnap a Kis-Balaton Ház bemutatótermei. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mérnökeinek életpályáját, munkásságát többen méltatták, kiemelve a szakemberek ezer szállal kötődtek a Kis-Balatonhoz, s annak munkálataiban jeleskedtek.


Több száz hektárnyi mezőgazdasági területet van víz alatt

2010. március 05.

Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az országban, a folyók többsége apad. Megyénkben mintegy 600 hektárnyi mezőgazdasági területet van víz alatt. Zalavár és Zalaapáti környékén másodfokú, Keszthely-Hévíz térségében elsőfokú a belvízvédelmi készültség.

Szóljon hozzá


200 milliós követelés miatt kalapács alá kerülhet a reptér?

2010. február 27.

Végrehajtási jog iránti kérelmet jegyzett be a földhivatal a Sármellék és Zalavár tulajdonában lévő repülőtéri ingatlanra. A terhelés e héten szerdán széljegyzetként került a tulajdoni lapra, a korábbi üzemeltető, a budapesti székhelyű Balaton Airport Kft. javára.

Szóljon hozzá


FlyBalaton: Előkészítették a szerződést

2010. január 21.

A FlyBalaton üzemeltetésével kapcsolatos szerződésről tárgyalt együttes ülésén az ingatlan két tulajdosa, Sármellék és Zalavár önkormányzata.


Meglovasította a villanypásztor elektromos berendezését

2009. október 15.

Zalavár, Nagykanizsa - Szerdán ismét "dolgoztak" a tolvajok: Zalavár határából egy ismeretlen tettes a villanypásztor elektromos berendezéseit tulajdonította el, míg egy nagykanizsai áruházban egy 19 éves fiatalt értek lopáson.

hozzászólás2 hozzászólás


Földtisztítás a reptéren

2009. október 03.

Sármellék-Zalavár (há) - Uniós finanszírozási segítséggel hamarosan sor kerülhet a repülőtéri terület talajszennyeződéstől való mentesítésére.

Szóljon hozzá


226 milliós támogatást nyert Sármellék és Zalavár a volt szovjet katonai repülőtér kármentesítésre

2009. október 01.

Zalaegerszeg - A Sármellék és Zalavár között található, volt szovjet katonai repülőtér kerozinnal, benzin és gázolaj származékokkal szennyeződött területének kármentesítésére 226 millió forint uniós támogatást nyert el a két település önkormányzata - tájékoztatott közleményében a Miniszterelnöki Hivatal.

Szóljon hozzá


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tudósítás

Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló
máj. 22. 15:00 ZTE FC
Nyíregyháza FC
    4 : 3
máj. 22. 17:30 Budapest Honvéd
FTC
    2 : 0
máj. 23. 17:30 Szombathelyi Haladás FC
Paksi FC
    4 : 0
máj. 23. 17:30 Diósgyőr FC
MTK-Budapest
    2 : 5
máj. 23. 17:30 Újpest FC
Vasas
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Győri ETO FC
Videoton FC
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Kecskemét-Ereco
DVSC
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Lombard Pápa Termál FC
Kaposvár FC
    3 : 1
rightboxbottom2
oldalsáv alj