288 találat a vonat címkével
Tehervonat ütközött traktorral egy vasúti átjáróban csütörtökön Kunfehértó közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hernyék - Esély sincs rá, hogy a Rédics-Zalaegerszeg vasútvonalon belátható időn belül visszaállítsák a most eltörölt járatokat - derült ki a kistérségi társulás legutóbbi ülésén elhangzott tájékoztatóból.
Meghalt az a két ember, akit elgázolt egy vonat csütörtök reggel Győr közelében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Egyetlen bérlettel utazhatnak vonaton és autóbuszon is az áprilisi menetrendi változásokban érintett huszonegy vasútvonal mentén élők május elsejétől, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezése alapján a MÁV-START a vonatai által érintett 197 település közötti utazásra jogosító buszbérleteket is elfogadja a jövő hónaptól. Zalában a Zalaszentiván-Nagykanizsa, valamit Zalaegerszeg-Rédics vonalon fogadják el a bérleteket.
Amszterdam belvárosában szombat este összeütközött két személyszállító vonat, a balesetnek nagyon sok sérültje van, de senki se halt meg.
Vasúti átjáró félsorompójának ütközött egy személygépkocsi csütörtökön délután Zalaegerszegen.
Vasárnap új menetrend lép életbe a vasúton, ami sok száz zalai utazó munkába, iskolába jutását nehezíti meg. Megyénkben ugyanis 4 vonalon közel 40 járat szűnik meg. S ezzel szinte ellehetetlenül több közép- és dél-zalai település közlekedése, állítják az érintett polgármesterek, akik közlekedés-irányítási szakemberek részvételével tartottak egyeztetést Felsőrajkon.
Középkorú, hajléktalannak tűnő férfit gázolt halálra a Budapest-Dunaújváros között közlekedő személyvonat kedden délelőtt negyed tizenegy után néhány perccel - olvasható a Dunaújvárosi Hírlap online oldalán.
Zalaegerszeg - Nemrég napvilágot látott hír szerint egymilliárd forintot csoportosítanak át a Volán társaságoktól a MÁV-hoz, több vidéki nagyváros és a főváros közötti autóbuszjáratok számának csökkentésével.
A Szombathelyről-Budapestre tartó gyorsvonat reggel fél kilenc körül halálra gázolt egy férfit Ostffyasszonyfánál - olvasható a Vasnépe online oldalán.
Vasárnap hajnali kettő órakor három órára kell átállítani az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. Az óraátállítás miatt változik a MÁV és a BKV menetrendje is.
A hazai vonatforgalom drasztikus csökkentésével kell számolni, amennyiben a Mozdonyvezetők Szakszervezete birtokába jutott adatok valósak. Az érdekvédelmi szervezetnél úgy tudják, csaknem félszáz vasútvonalon 412 járatot törölnének, ez az összforgalom közel 15 százalékát jelenti. A járatritkítás Zala megyét is érintené.
Két gázolás okoz fennakadást a vasárnap esti vasúti közlekedésben -közölte a Mávinform.
Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Győr-Celldömölk és a Győr-Veszprém vonalon - tájékoztatta a MÁV pénteken az MTI-t.
Két halálos baleset történt közel egy időben hétfőn este nyolc óra tájt a megyeszékhelyen, illetve közelében. A 76-oson frontális ütközéshez, a Zalaegerszegen pedig halálos vonatgázoláshoz vonultak a rendőrök.

2010 autó balaton baleset budapest diák férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meghalt MSZP munka nagykanizsa önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz program rendőr rendőrség sebességmérés sport traffipax traffipax információk turizmus tűz ütközés választás verseny zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót ZTE FC

