570 találat a program címkével
Zalaegerszeg – Sokak által várt tavaszi programmá nőtte ki magát az Egerszeg Fesztivál, amely ebben az évben érte el legnagyobb kiterjedését – időben, no és térben.
Kéklámpás felvonulás, verbunkverseny, a Kerekes Band, a Belmondo és az Irie Maffia - csak néhány a fesztivál szombati kínálatából.
Zalaegerszeg – Június 5-ig várja az érdeklődőket a József Attila Városi Könyvtárban a baki Göcsej Kapuja ÁMK elsős diákjainak kiállítása. A Kacatmanók címmel rendezett tárlat a Megmutatom magam! című programsorozat keretében nyílt meg.
Városköszöntő hangverseny, Takáts Eszter és Müller Péter Sziámi és a határon túli rockzenekarok várják az érdeklődőket csütörtökön az Egerszeg Fesztiválon.
AMInvázió, Lajkó Félix. Wolf, BlackBirds - Ezt kínálja az Egerszeg Fesztivál szerdán.
Kedden komolyabb hangvételű lesz a fesztivál 19 órakor a Zalaegerszegi Városi Szimfonikus Zenekar ad koncertet a Zsiniben, ugyanekkor a Phantom Akusztik muzsikál a Dísz téren, este 8-kor pedig az MR8 a nagyszínpadon.
Lovászi - A szakmunka becsületének helyreállítását célozza egy a szlovén-magyar határ menti régióban nemrég megkezdődött program. A kereskedelmi és iparkamara által koordinált alkalmak során diákok hiányszakmákkal ismerkednek.
A térség borturisztikai és gasztronómiai kínálatának megismerése érdekében szervezett programot tagjai számára a Kerka és Mura Menti Hegyközség. A gazdák ezúttal a Tormafölde melletti szőlőhegyeket járták végig.
Hétfőn meseíró, illetve mesemondóverseny várja délután a kisebbeket, míg a nagyok este Lorenzo és Balkan Fanatik koncerten tombolhatnak.
Rendezett tanácsú várossá alakítása, az első polgármester, Kovács Károly megválasztása évfordulóján ismét ünnepel a megyeszékhely. Az Egerszeg Fesztivál hagyományosan a város napjához, május 13-hoz kapcsolódik, mely ezúttal az rendezvény zárásának időpontja lesz.
Diákok szállták meg három napra a Balaton-parti várost, a Dunántúl középiskolásai a sorrendben huszadik Újkori Helikoni Ünnepségekre érkeztek Keszthelyre csütörtökön.
Fellobbant csütörtök délelőtt az Újkori Helikoni Ünnepségek lángja Keszthelyen, s ezzel kezdetét vette a Dunántúl legnagyobb középiskolás kulturális seregszemléje. A több ezer diák versengése három napon át tart.
Az állatok farsangja című interaktív mesebaletté lesz az idei utolsó bemutató, de nemcsak a lassan magunk mögött hagyott évadról, hanem a következő szezonról is szó esett a Hevesi Sándor Színház sajtótájékoztatóján.
Útnak indult a SÉTA, vagyis a Sajtó és tanulás médiaprogramunk tavaszi kurzusa, folyamatosan készülnek a zalai középiskolások riportjai, publicisztikái, melyekkel csütörtökönként találkozhatnak olvasóink lapunk Sétatér című mellékletében - az írásokat honlapunkon is megtalálhatják. Április 12-ei összeállításunk következik.

2010 autó balaton baleset budapest diák férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meghalt MSZP munka nagykanizsa önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz program rendőr rendőrség sebességmérés sport traffipax traffipax információk turizmus tűz ütközés választás verseny zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót ZTE FC

