347 találat a polgármester címkével
Zalaegerszeg - Pénzbüntetésre ítélte szerdán az egerszegi városi bíróság Henczi Zoltánt, Pacsa polgármesterét.
Zalaszentlászló - Polgármestert és képviselő-testületet választanak vasárnap a településen, előbbi tisztségre ketten, utóbbira tizenketten jelöltették magukat.
Zalaegerszeg - Ha valamit aláírunk, feleljünk a tartalmáért, jelentette ki határozottan Henczi Zoltán kedden az egerszegi városi bíróságon ellene zajló büntetőperben.
Nagykanizsa – A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltónapi állománygyűlésén elismerést vehetett át Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere.
Gutorfölde - Levélben fordultak a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatójához a tervezett járatritkítások miatt a Zalaegerszeg-Rédics szárnyvonal melletti egyes települések polgármesterei. A tervezett intézkedés hátrányaira hívják fel az érintettek figyelmét.
"Nem akartam kiröhögtetni magunkat, hogy ott aszfaltozunk megint, ahol alig két évvel korábban mi csináltuk meg az útburkolatot." Ezt mondta annak a cégnek a vezetője, amelyik 2009. augusztusban utcát, járdát újított fel Pacsán. Ehelyett a megmaradt két kocsi - harminc, az ügyészség szerint 49,5 köbméter - aszfaltot más utcákban használták fel.
Feloszlatta magát a Zalaszentlászló képviselő-testülete. Úgy tudjuk, az okot az szolgáltatta, hogy a tagok nem tudtak együttműködni a polgármesterrel.
Pálfi József független jelöltet választották polgármesterré a vasárnap megtartott időközi választáson Szentpéterúron.
Elfogynak a gyerekek a határ menti község, Tornyiszentmiklós óvodájából, ezért veszélybe kerül az intézmény jövője. A helyi önkormányzat ragaszkodna a fenntartáshoz, keresik a lehetőségét annak, hogyan maradhatnának meg a községben a gyerekek.
A nyílászárók cseréjét, illetve a külső falak hőszigetelését tervezi megvalósítani az óvoda épületén Csömödér önkormányzata. Jelenleg állapotfelmérés zajlik, ezt követően alkotnak tervet a program végrehajtására.
Kissziget - A falunap kibővítésével új fesztivált szeretne meghonosítani az önkormányzat: a tervek szerint a program a Kis-Sziget néven futna - utalva a falu nevére és a program jellegére is.
Szerbia korrupcióellenes ügynöksége szerdán büntetőfeljelentést tett Újvidék polgármestere és a városi tanács tagjai ellen a szervezett bűnözés ügyeire szakosodott ügyészségen.
Lemondott Pitvaros polgármestere, Radó Tibor, és feloszlatta magát a magyarcsanádi képviselő-testület – írta szombati számában a Délmagyarország.
Időközi választást tartottakvasárnap a dél-zalai községben, Újudvaron, mivel a testület tavaly októberben feloszlatta önmagát. A polgármesteri címért ketten, míg a hat képviselői posztért összesen 18-an szálltak harcba A polgármester Jakab Sándor lett.
A képviselő-testület önfeloszlatása miatt választanak vasárnap új polgármestert és képviselőket Újudvaron - tájékoztatott a település jegyzője csütörtökön.

2010 autó balaton baleset budapest diák férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meghalt MSZP munka nagykanizsa önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz program rendőr rendőrség sebességmérés sport traffipax traffipax információk turizmus tűz ütközés választás verseny zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót ZTE FC

